Vízesések, hegyek, bambuszerdők, virágzó cseresznyefák, villódzó neonfények és makulátlan tisztaság – bár egyelőre a pandémia miatti korlátozások nem teszik lehetővé a Japánba utazást, az olimpiának köszönhetően most mégis a kelet-ázsiai szigetországon a világ szeme. Az alábbiakban olyan szokásokat, eszközöket és jelenségeket gyűjtöttünk össze, amelyeken magyar turistaként könnyen meglepődhetünk.
A nagy tömeg és az aprócska, szűk helyek számukra természetesek
A tokióiak számára teljesen természetes és magától értetődő, hogy mindig, mindenhol sokan vannak, ezért aztán a tömegről alkotott képük is teljesen eltér a miénktől. Amit mi "tömegnek" nevezünk, az számukra az alapállapot, ami nálunk "zsúfolt", az számukra teljesen természetes. A külföldiek többségét meglepi az, hogy mennyien elférnek egy irodában, a metrón vagy épp a boltban, ott azonban senki sem méltatlankodik, hogy a privát szférájába taposnak.
Apropó, privát szféra! Tokióban és a japán nagyvárosokban teljesen természetes, hogy 30-40 négyzetméteres otthonokban élnek a családok, az egyedülálló egyetemisták pedig akár 6-8 négyzetméteres garzonokat is bérelnek olykor. Nem véletlen az sem, hogy Japánból indul a kapszulahotelek divatja is, ahol voltaképpen aprócska, de makulátlanul tiszta, egymástól hermetikusan elszeparált ágyakat bérelhetünk, néhány konnektorral és pirinyó tévével. Sokan meglepődnek azon, hogy a terek mindenhol jóval szűkebbek, mint nyugaton, és azokon jellemzően sokkal több ember osztozik.
A közösség mindenek előtt: a japán szemérem, tisztelet és udvariasság
Sok ember békés együttélésének kulcsa az átlagon felüli figyelmesség és alkalmazkodóképesség. A felkelő nap országában tilos dohányozni és nem illik enni az utcán. A többség, ha épp tüsszentene vagy orrot fújna, igyekszik félrevonulni, de legalább elfordulni, a maszk pedig már a covid-járvány feltűnése előtt is mindennapjaik része volt: így gátolják az akár ártalmatlanabb betegségek terjedését is a közösség védelmében.
Bár semmilyen szabály nem tiltja, a szerelmes párok heves érzelemkitöréseit is bizarrnak tartják a helyiek, az ilyesmi szerintük szigorúan a négy fal közé tartozik. Végtelenül tisztelik az időseket, sok otthonban az elhunyt hozzátartozó számára aprócska szentélyt tartanak fenn, aminél időről időre megemlékeznek az ősökről is. De nem csak az idősekhez közelítenek szinte már meglepő tisztelettel: amikor egy japán azt mondja, "attól tartok, nem fog menni", az valóságban egy egyértelmű nemet jelent, csak épp igyekszik a visszautasítást a lehető leginkább udvarias köntösbe csomagolni.
Készpénz kell mindenütt, de az iskolai holmit is az automatából veszi a többség
Japán egy készpénz alapú társadalom, a külföldieket általában meglepi, milyen nehéz bankautomatát találni vagy épp kártyával fizetni a legtöbb helyen. Ha sikerült, akkor se biztos, hogy nyert ügyünk van: a legtöbb automata és kártyaolvasó képtelen megbirkózni a külföldi kártyával. Aki nem váltott otthon elég pénzt, az három módon juthat hozzá: a repülőtéri automatákból, amelyek minden kártyát elfogadnak, illetve a postán és bankokban is lehet pénzt felvenni.
A többség meglepődik azon is, hogy mennyi étel-, ital- és egyéb automatával lehet találkozni Japán egész területén. Teljesen természetesnek számít, hogy nemcsak a hideg üdítőhöz vagy a friss szendvicshez jutunk így, de az iskolai kiegészítőket, tanszereket, a különféle ruhadarabokat vagy akár a sört is automatából vásárolhatjuk meg. Érdekesség, hogy nem mindig muszáj kp-vel fizetni, a metro-kártya is alkalmas gyors, érintésmentes fizetésre – ez érthető, hiszen a legtöbb automata az aluljárókban található, a japánok rengeteget ingáznak.
Tiszta, csendes ország, kiemelkedően jó közbiztonsággal
Japán egy rendkívül tiszta ország, ami a turistákat sokszor meglepi. Az utcák, a tömegközlekedési eszközök, az éttermek, a boltok és az otthonok makulátlanul tiszták – senki nem érti, hogy egy Tokió kaliberű,35 milliós metropolisz hogyan tud ilyen rendezett maradni.
Az ország nemcsak tiszta, de – a hatalmas populáció dacára – csendes is, még Tokióban, Kiotóban vagy Oszakában is könnyű olyan helyeket találni, ahol semmilyen zaj nem zavarja az embert. A csendes, másokat zavarni még véletlenül sem akaró japán habitus mellett szinte sokkoló, hogy még nagyvárosokban is milyen fontos szempont, hogy egy autó vagy vonat minimális zajkibocsátással járjon.
A japánok rendkívül becsületesek, a közbiztonság is kiváló. Ha egy turista elveszíti a tárcáját, jó eséllyel 24 órán belül a hotel recepcióján várja őt a holmi úgy, hogy egy cent sem hiányzik a pénzéből. Ha mégis visszaélés történik, a japán rendőrség gyors, udvarias és hatékony a turisták elbeszélései szerint.
Gasztro-trip: étkezés, italozás, és az a rengeteg játékétel mindenhol!
A tisztaság és az udvariasság sajátos mixtúrájának eredménye, hogy aki Japánban étterembe megy, annak jó eséllyel színvonalas, kellemes élményben lesz része. A külföldiek többsége meglepődik, amikor az éttermek előtt egy rahedli színes, műanyag ételt lát kiállítva, olyasmiket, amiket nálunk a gyerekek használnak a játékkonyhájukban. Ez amolyan promóciós elem, a replikákat a turisták meg is vásárolhatják, és mivel a legtöbb helyen nincs angol nyelvű menü, a legtöbbször jól is jön a praktikus szemléltetőeszköz a rendeléshez.
A japánok szeretik a friss halakat, a sushit és az édességeket, a babot, az édesburgonyát, a cseresznyevirágot. A japán éttermekben nem szokás borravalót adni a pincérnek, a szervízdíj a végösszegben már eleve szerepel. Ha japán társasággal poharazgatunk, fontos arra is odafigyelni, hogy udvariatlanságnak számít, ha magának tölt az ember. Általában a házigazda kínálgat, és magától értetődő módon akkor is tölt, ha épp egy porcikánk sem kívánja az italt, a házigazdát pedig egy jó barátja kínálja saját nedűjéből – egyszerűen így illik: kínálásra inni, akkor viszont derekasan.
A karaoke-kultúra, ami elől az introvertáltak sem menekülhetnek...
A japánok imádnak bárokban énekelni: ezeket a szórakozóhelyeket azonban ne úgy képzeljük el, mint Európában. Nem a diszkók színpadairól van szó, hanem aprócska, 2-6 fős fülkékről, ahol - a legrosszabb esetben is - csak azok előtt hozhatja magát kínos helyzetbe az ember, akiket mindenki másnál jobban ismer.
További érdekesség, hogy a japánok többsége ugyan nem beszél anyanyelvi szinten angolul, a karaoke-kultúra miatt mégis úgy ismerik a nyugati popdalok szövegeit, hogy azokat hallva akár született amerikaiaknak is hihetnénk őket. Nagy a meglepetés aztán, amikor szótári angollal, kézzel-lábbal mutogatva igyekeznek megértetni magukat.
A turistákat azonban szeretettel várják és fogadják, és most is elszomorítja a közvéleményt, hogy a pandémia nem teszi lehetővé a külföldiek érkezését az olimpia ideje alatt sem.