Gyapjúkardigánok, amiből még az angol királynő ruhatárában is akad egy-két darab, hagyományos agyagedények, amitől nemcsak más az étel íze, de még világörökségi státuszuk is van. Na, meg egy domb, ahol pár éve még nem volt semmi, de Kusturica álmodott oda egy öreg falut, ahol ma időnként világsztárok vendégeskednek nála. Izgalmas időutazásban lehet részünk, ha ezeknek a hagyományos faházakkal teli településeknek a felfedezésére indulunk Szerbiában, a Zlatibor környéki dombok között. Ezt biztosan állíthatjuk, hiszen mi is ott jártunk.
Sirogojno – ahonnan még az angol királynőnek is volt gyapjúkardigánja
Sirogojno skanzenének környéke zamatos málnájáról és csúcsminőségű gyapjútermékeiről híres. Archív felvételek szerint II. Erzsébet angol királynő, illetve az Egyesült Államok egykori first ladyje, Nancy Reagan, és Mihail Gorbacsov felesége, Raisza Makszimovna Gorbacsova is szívesen hordott sirogojnói kardigánokat. Látogatásunkkor a Covid miatt a gyapjúárusok boltjai nem üzemeltek, de a régi életmódot bemutató Staro selót (Öreg falut) bejárhattuk, és a közeli, szintén faházas szállások is üzemeltek már.
A Staro selo múzeumfaluban átélhetjük a 20. század eleji dél-szerb hétköznapokat. A skanzen fából készült lakóházait és gazdasági épületeit eredeti állapotukban hozták át ebbe a szabadtéri múzeumba, jellemzően a bútoraik és berendezéseik is a múlt század elejéről származnak. Érdemes részt venni egy vezetett sétán, mert sok érdekes információt megtudhatunk arról, hogyan éltek akkoriban a helyiek. Miért volt például a tűz – azaz a mai értelemben vett konyha – a ház közepén, meddig lakhattak a friss házasok egy külön épületben, milyen volt a munkamegosztás a tágabb értelemben vett család tagjai között, vagy, hogy miért volt egyszerre jobb és rosszabb a kőzsindely tető, mint egy nádfedeles ház.
Zlakusa – hagyományos agyagedények és egy szomorú balkáni történet otthona
Zlakusában az agyagedények készítése több száz éves hagyományon alapszik, a bennük készült ételek pedig egy egészen különleges plusz zamatot kapnak. Ahogy a falu felé lekanyarodunk a főútról, rögtön bele is botlunk egy olyan műhelybe, ahol több generáció óta ugyanúgy készítik az edényeket. A gyakran látott, felfelé elnyújtott mozdulatok helyett itt inkább tapasztgatják az újabb és újabb darab agyagot a korongon lévő alapra, míg el nem érik a kívánt formát. Utána legalább egy hétig a napon szárítják, majd kiégetik az edényt. Az itteni edények titka abban rejlik, hogy az agyagba porrá tört kálcitot is kevernek.
A zlakusai Terzica avlija etnofalut kár lenne kihagyni a látogatásból. Bár közel sem olyan rendezett a hely, mint a sirogojnói skanzen, mégis sokkal személyesebb élményt ad. Különösen, ha a helyi származású, angolul remekül beszélő kamasz idegenvezetőre bízzuk magunkat. Mert van abban valami megható, ahogy minden kiállított használati tárgyat ismer, és aminek csak ki lehetett nyomozni a történetét, azt ő tudja is.
Pedig használati tárgyból van itt rengeteg: gyufás skatulyák, öngyújtók, pipák, lámpások, bélyegek, levelek, fényképek, igazolványok – ezeket havonta cserélik egy asztalon, ott található mindig a kiemelt téma, a többi tárgy pedig vitrinekben és polcokon várja a sorát.
Mivel ezeket a házakat nem úgy hordták össze egy kijelölt területre, hogy skanzenként üzemeljenek, hanem valódi falu volt itt, ezért a terület zsúfoltabb, és számos nyomát látjuk annak is, hogy pár éve még lakták ezeket a házakat: itt egy villanybojlert, ott egy lakkozott lambériát, amott egy piros téglákból rakott bárpultot találunk az egyébként száz évesnél is idősebb, nagyobb részt változatlan állapotban megmaradt épületekben.
Drvengrad – ilyen, amikor egy filmrendező települést alapít
Emir Kusturica, szerb filmrendező, a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke, akit mi magyarok leginkább a Macska-jaj című, 1998-as filmjéről ismerünk, egy forgatás során találta meg ezt a zlatibori helyet, ahol később települést is alapított. A kétezres évek elején forgatta itt Az élet egy csoda című, César-díjas, Arany Pálmára is jelölt filmjét, ekkor nézte ki magának a területet.
A forgatás nagyon elhúzódott a környékre jellemző rossz idő miatt. (A közeli Mokra Gora település neve szó szerint nedves hegyet jelent.) Kusturicának pedig egy idő után feltűnt, hogy van egy rész a hegyen, ahová mintha mégis szinte folyton sütne a nap. Először csak egy régi faházat szedetett szét és hozatott át ide, de később sok további, száz évesnél is idősebb ház került át a Mokra Gora fölé magasodó domboldalba.
Ma már ez Kusturica bejelentett lakcíme is, de egyébként a falunak nincs állandó lakója.
Szálláshelyként, étteremként és kreatív műhelyként működik. Időnként pedig Kusturica is megjelenik itt, oldalán egy-egy világsztárral. A semmiből létrejött falut szerbül Drvengradnak (kb. faváros) nevezik, de Kusturica a saját nevével és a német part szóval játszva Küstendorfnak is elkeresztelte. A filmfesztivál, amit a kétezres évek vége óta rendszeresen megtartanak itt, a németesebb nevet viseli.
A filmrendező a drvengradi utcákat olyanokról nevezte el, akiknek a munkássága – akár köze van a filmiparhoz, akár távol áll tőle –, valamiért különösen becses Kusturica számára. Így lett a falu főtere Nikola Tesláról, a főutca pedig Ivo Andrić Nobel-díjas íróról elnevezve, de van a faluban Fellini utca, Ingmar Bergman utca, Che Guevara köz, valamint Maradona és Đoković utca is.
A falusi hangulatra ráerősít, hogy a közvetlenül a bejáratnál található étteremben nem lehet szem előtt egy világmárka sem, csakis házi és háztáji italokat rendelhetünk náluk, legyen szó egy ártatlan szörpről vagy a környék legerősebb pálinkáiról.
Akinek pedig elég egy rövid vidéki látogatás, de az idilli környezetet inkább modern kényelemben és szolgáltatások között élvezné tovább, az talál a közelben négycsillagos hotelt, wellness központot, de még föld alatti kosárpályát is.
Šargan8 – ahol kisvasúton eredhetünk Kusturica filmjének nyomába
Kusturica Drvengradhoz kötődő, Az élet egy csoda című filmjének főszereplője vasúti mérnök, így a történetének nagyobb részét a Šargan8 kisvasút alagútjaiban és vágányai mentén forgatták. A Golubici megálló direkt erre a célra épült, a történet szerint a főszereplőt és családját itt éri a délszláv háború.
A šargani nyolcas Szerbia egyetlen ma is működő kisvasútja. Mokra Goráról indul és oda is érkezik vissza. Vonala a Tara Nemzeti Park területén fut, így kisebb-nagyobb túrákra is indulhatunk a megállóiból, majd egy későbbi járattal mehetünk vele tovább.
A csupán 76 centiméteres nyomtávú vasútvonal arról a mérnöki bravúrról kapta a nevét, amivel a 260 méter szintkülönbséget leküzdötték az építésekor: a Šargan8 pályája ugyanis egy szabályos nyolcas alakzatot formáz, így köti össze a hágó alján található Mokra Gora települést és a magaslaton található Šargan-Vitasit.
A húszas években kezdték építeni, ekkor a vasúthálózat a térségből egészen az Adriáig elért. A boszniai és szerbiai kisvasutak a Šargan-hágón kapcsolódtak egymáshoz. Ma már csak 15 kilométer hosszú a pálya, de a nosztalgiaszerelvény élménye így is kihagyhatatlan, főleg az alagutak szerelmeseinek, ugyanis több mint húsz alagúton robog át az út során a vonat, amelyek közül a leghosszabb a másfél kilométert is eléri, ami kisvasutak esetében igazi ritkaság!
A Šargan nyolcas vonalának végállomásától nem messze található a Bela Voda forrás, amely szemgyógyító csodavízként is ismert, mellette pedig a Keresztelő Szent János templom. Érdemes innen egy rövid gyalogútra indulni, aminek végén, nagyjából negyed óra után egy réginek tűnő, de valójában csak néhány éve épült orosz ortodox fatemplomhoz érkezünk.
A templomot azoknak az orosz hadifoglyoknak az emlékére emelték, akik a kisvasút építésén, kényszermunkán veszítették életüket. Ezáltal a kisvasútnak van egy szomorú kötődése is a fából készült, tradicionális épületekhez. De az emlékhely alapítói nem szeretnék, hogy csak gyászolni járjanak oda a látogatók, ezért bekapcsolták a templomot a környék kirándulóéletébe: egy kisebb vízeséssel is büszkélkedő, kényelmes, füves parkot és sütögetőhelyeket kialakítottak körülötte.
Újságírónk a Szerb Turisztikai Hivatal meghívására járt Zlatibor térségében.