A skót hobbit falva

Mintha fűvel benőtt, óriási fánkok hevernének a szeles, skót tengerparton – távolról ilyen hatást kelt Skara Brae. Ez a kőből épült neolitikus település a Mainland szigeten található, csupán pár lépésnyire a kékeszöld hullámoktól. A megtévesztő első benyomás annak tudható be, hogy az ötezer éves lakóházak részben a föld szintje alatt vannak, kerekded formáikat pedig nagyrészt a falakon lévő földkupacoknak köszönhetik.

Az UNESCO Világörökség listáján is szereplő Skara Brae-t egy tomboló vihar után fedezték fel, a szél ugyanis egyszerűen lehántotta annak a dombnak a tetejét, amely alatt a nyolc kőházikó lapult. Az 1800-as évek közepén még nem ismerték fel a lelet jelentőségét, amelyről ma már tudjuk, hogy ez a kontinens legjobb állapotban fennmaradt kőkori települése. Csak hogy érzékeltessük, mennyire ősi ez a helyszín, abba gondoljanak bele, hogy Skara Brae már 500 éve lakott volt, mielőtt belefogtak Stonehenge vagy a Gízai piramisok építésébe.

Az óriások szentélye

A Máltához tartozó Gozó szigetén található Ġgantija, a kőkori ikertemplom, ami szintén nem mai darab. Körülbelül 5500 éve állnak itt ezek a kövek, így jelenlegi tudásunk szerint ez a világ legöregebb, szabadon álló, ember alkotta építménye. Egy helyi legenda szerint óriások hordták össze a köveket, innen ered a hely neve is, mivel a Ġgantija máltai nyelven óriást jelent. Nem is csoda, hogy efféle mesék terjedtek el az ikertemplomról, hiszen valódi bravúr volt az építkezés. Akkoriban még meglehetősen primitív eszközöket használtak az emberek, mégis megoldották, hogy a templom helyenként 50 tonnás súlyú kövei a helyükre kerüljenek.

A világörökségi helyszínt az 1700-as évek végén fedezték fel, előtte évezredekig föld borította a romokat. Az építmény szabályossága is lenyűgöző: a külső falak egy olyan szabályos ötszöget adnak ki, mely pontosan illeszkedik egy körívre. Az itt talált leletanyag alapján úgy vélik, hogy a templom valószínűleg termékenységi rítusok színhelye lehetett.

A hangok helye

A mai Guatemala területén, az őserdő közepén, a Tikal Nemzeti Parkban bújik meg Tikal, az egykori maja civilizáció legnagyobb városa. A terület növény- és állatvilága nagyon gazdag, megtalálható itt például a maják szent fája, a kapokfa is.

A település időszámításunk után 200 és 850 között élte virágkorát, ez alatt folyamatosan fejlődött a város. Neve maja nyelven több dolgot is jelenthet: lehet „A hangok helye", vagy „A nyelvek helye is". A város hatalmas volt, szakemberek szerint legalább 60 000 lakosa lehetett fénykorában, de lehet olvasni olyan becslést is, miszerint bőven 100 000 fölött volt ez a szám. Sok-sok lakóépületet és palotát tártak fel, a legjelentősebb ezek közül hat darab lépcsős piramis.

Bár a vésett hieroglifák alapján a város sok titkát megfejtették már, arra még nem találták meg az egyértelmű választ, hogy mi okozhatta ennek a ragyogó és gazdag településnek a hanyatlását. Lehetséges, hogy természeti katasztrófa vagy valamilyen betegség is közrejátszott, de más, titokzatos indok is elképzelhető, amelynek még nem sikerült a nyomára bukkanni.

A sziklába vájt város

Colorado államban, a Mesa Verde Nemzeti Parkban egy falba vájt várost lehet látni. Ez a Sziklapalota, vagy angol nevén a Cliff Palace. A területen több ezer régészeti lelőhely van, ezért 1906-ban Theodore Roosevelt elnök nemzeti parkká nyilvánította a helyet. A 70-es évek vége óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.

A Sziklapalota 2600 méteres magasságban, egy irdatlan sziklahasadékban bújik meg. Körülbelül az időszámításunk szerinti 120 környékén alapították a települést az itt élő pueblo indiánok, 1300-ra azonban már elhagyatott volt a város. Bár biztosak nem lehetünk benne, nagyon valószínű, hogy ebben a sok évig tartó szárazság is közrejátszhatott. A házak mai fogalmak szerint meglepően kicsik, ennek az a logikus oka, hogy az akkoriban itt élő lakosok átlagos magassága 150-160 centiméter volt. A Sziklapalota – járványon kívüli időszakban persze – belépőjeggyel látogatható, nyitvatartási idejét pedig reggel 8 és napnyugta között határozták meg.

Csonthangszerek és ajzószerek

Természetesen a következő régészeti csoda is része az UNESCO Világörökségnek: a Supe folyó völgyében fekvő perui Caral 2009-ben került fel a listára Caral-Supe szent városa néven. A Limától 200 kilométerre északra fekvő település valószínűleg az egész világ legősibb városa, a Norte Chico civilizáció Caral kultúrájának sokat tanulmányozott helyszíne.

A 60 hektáros területen elnyúló Caralban többek között hat piramist és kör alakú, földbe süllyesztett teret is találtak, de nagyon érdekesek azok a hangszerek is, amelyekre itt bukkantak. Az őslakosok furulyát készítettek a kondorkeselyűk és a pelikánok csontjából, de akad bárány vagy épp lámák csontjából készült fúvós hangszer is.

Csak hogy kicsit könnyebb legyen elhelyezni időben, Caral körülbelül akkor élte fénykorát, amikor Egyiptomban elszánt piramis-építésbe fogtak a fáraók. Valószínű, hogy egy boldog és békés közösség élte itt a mindennapjait, legalábbis erre utal az, hogy nem találtak sem fegyvereket, sem megcsonkított emberi maradványokat. Azt viszont majdnem biztosra veszik, hogy a lakosok szívesen használtak különböző ajzószereket és afrodiziákumokat.

Alexandria egykori riválisa

A mai Líbia területén, Tripolitól 120 kilométerre keletre találhatók az egykori Leptis Magna romjai. A világ legnagyobb fennmaradt antik városa a föníciaiak kereskedelmi helyszíne volt még az időszámításunk előtti 8. században. A jólétben élő város elsősorban a környéken bőségesen termő olajfáknak köszönhette gazdagságát. És bár a rómaiak fennhatósága alá került, ez nem jelentette a település történetének végét, sőt, olyan észak-afrikai városok komoly riválisa lett, mint például Alexandria és Karthágó.

Mivel nagy területről van szó, jó nagy sétákat lehet tenni az egykori város területén. A ma már világörökségi helyszínen nagyon sok a látnivaló kezdve a thermáktól vagyis az ókori fürdőktől egészen Septimius Severus római császár diadalívéig, de nagyon jó állapotban maradt fenn például a színház és a piactér is.