Azt hinné az ember, hogy Franciaországba vagy legalább Párizsba már eljutott minden utazni vágyó kalandor. Hogy mind látták már a főváros legfontosabb látványosságait és múzeumait, ittak egy kávét valamelyik utcai kávézó teraszán, és mélyen beszívták Provence levendula illatú levegőjét. Pedig nem így van. Van, aki még mindig dédelgeti az álmot, hogy egyszer majd minden francia szépséget felfedez. Ha önök is így vannak ezzel, tartsanak velünk egy emlékekből szőtt utazásra, amiből aztán inspirációt is meríthetnek legközelebbi útjukhoz. Allons-y!
Fedezzék fel a francia Riviérát!
Direkt nem a fővárossal kezdjük az utazást, hiszen a legtöbben már másra sem tudnak gondolni, csak egy kis tengerparti lazulásra, egy balzsamos estére, amikor a homokfövenyen sétálnak a holdfényben. Éppen ezért egy Nizza-Antibes-Cannes útvonal emlékeit idézzük meg először. E cikk írójának ez volt az első útja a Földközi-tenger partvidékére, és ahogy a vidék neve, az Azúr-part is jelzi, az egész úgy csillogott, mint egy drágakő. Ennek a csillogásnak az érdekessége az volt, hogy nem a cannes-i vörös szőnyegtől vagy a sztároktól, és nem is Nizza hófehér jacht-kikötőjétől és márkás üzleteitől volt annyira ellenállhatatlan.
Ami azzá tette, az az óváros, vagyis a Vieux Nice és annak szűk utcái, ahol a legkülönfélébb emberek jártak-keltek, és ahol színes házfalak, 100 éves pékségek és hentesboltok homlokzatai váltották egymást a barokk templomokkal.
Ha valaki legközelebb erre jár, akkor ajánlott felkaptatni a Vár dombjára is, mert csodálatos panoráma nyílik a Baie des Anges öbölre, az óváros háztetőire és a Déli-Alpok csúcsaira. A kőpárkányon ülő sirályokkal pedig farkasszemet is nézhetünk. A várdombról lesétálva eljuthatunk a Quai des Etats-Unis rakpartra, miközben utunkat a domb oldalába épített, borostyánnal befutott kővillák szegélyezik. A kikötőben aztán már igazi mediterrán hangulat fogadja az érkezőket, jó pár rendkívüli, a víz fölé épített étteremmel.
És ha már a gasztronómiánál járunk, nem hagyhatjuk ki a híres Cours Saleya virág- és zöldségpiacot sem, ahova úgy keveredtünk be anno, hogy észre sem vettük, hogy egy piacon járunk. Hirtelen összesűrűsödtek az asztalok, miközben mindent belengtek a virágok és a frissen készülő zöldséges vagy halas ételek illatai. Olyan minőségi zöldségmártogatósokkal tértünk haza, amiket ott a piacon vákuumcsomagolt a kereskedő, és a hazautazás után is olyan volt az ízük, mintha Nizza tengerpartján kennénk egy friss pirítósra.
Nizza után Antibes következett, mely Juan-les-Pins üdülőhellyel együtt alkot várost, és a megye második legnagyobb településének számít Nizza után. Legszebb részei gyalog is könnyen bejárhatók. Kikötőjéből nyílik például egy kőkapu, amin keresztül bejuthatunk az óváros szűk utcáinak labirintusába, és az első kincset pár lépés után meg is találhatjuk: a hatalmas, csillogó vízzel teli kőkádat néhányan még mindig ruhamosásra használják.
De a város leghíresebb épülete is csak pár utcányira van a kikötőtől. Az egykori Püspöki Palota Picasso stúdiója volt 1946-tól kezdve, most pedig múzeumként várja a látogatókat. A palota kapuján kilépve, pár lépcsővel lejjebb találjuk a Cathédrale d'Antibes-t, amit egy görög szentély helyére építettek, a 12. századi harangtornya pedig Antibes egyik jelképe. A város egyik piacán, a Le Marché Provencal-on olyan, mindenmentes csicseriborsó palacsintát (socca) kóstoltunk, amit évek óta ugyanaz a házaspár süt guruló kemencéjében a piac sarkán.
Ha van elég időnk, Antibes-ből gyalog is átsétálhatunk Cannes városába, de busszal azért jóval gyorsabb az út, és meglepően olcsó is, mivel helyi járatról van szó. Cannes az egész világon ismert város, mintegy két évszázada itt rendezik meg a Cannes-i Filmfesztivált, ennek ellenére akkor is hívogató és bájos, ha éppen nincs tele sztárokkal. Már csak azért is, mert megőrizte a gyökereit, tradícióit és autentikus tengerparti hangulatát.
A pápai palota, amelyet technológiával töltöttek meg
Dél-Franciaországból menjünk tovább a Rhône folyó bal partjára, Vaucluse megyébe, a Pápák városának is nevezett Avignonba, mely szerepel az UNESCO világörökségi listáján is. Egyik újságíró kolléganőnk is ehhez a városhoz köti egyik legjobb múzeumi élményét, és az újranyitást követően mindenkinek ajánlja kipróbálásra, ha valaki erre jár.
Ez a múzeumi élmény pedig nem máshoz, mint a pápai palotához kötődik, amely a Pont d'Avignon nevű hídnál található, és ahol nagyon ötletesen oldották meg a palota bemutatását és bejárását. Ahogy az épület honlapján is olvasható, a belépőjegyhez mindenkinek jár egy nyakba akasztható tablet és egy fülhallgató, aminek segítségével megelevenedik az egész palota. Eltérően más múzeumoktól, itt nem rendeztek be szobákat és termeket, nincsenek vitrinek, polcok és festmények a falakon, ahogy kordonok sem, amik akadályoznák a sétát a palota 9 termében.
Helyettük kiterjesztett valóságot (augmented reality, AR) és 3D-technológiát használnak ahhoz, hogy megmutassák, milyen volt fénykorában az épület. A képeket restaurátorok készítették és művészettörténészek hagyták jóvá, így minden megjelenő díszítőelem, freskó, gyertyatartó, szökőkút és padlóba rejtett kincsesláda megfelel a kornak. Egyes kiemelt tárgyakra kattintva pedig plusz információkat kaphatunk, és akár kincskereső játékban is részt vehetünk.
Elzászi finomságok nyomában
A Travelo sales és marketing vezetője egy strasbourgi túra során találta ki, hogy Elzász vidékéből nem elég csak a tartományi fővárost meglátogatni, a "többi mézeskalácsházas várost is fel kellene fedezni a vidéken, és meg is kellene kóstolni, mivel a francia-német határon fekvő tartomány gasztronómiája is különleges". Ahogy Mautner Zsófi írta a Chili és Vanília blogon, "az elzászi konyha nem kimondottan a légiességéről nevezetes, itt még a saláta is húsból van."
A klasszikus finomságok közé tartozik a libamájpástétom, amit Strasbourg-ban készítettek először 1780-ban, és a baeckeoffe, ami egy egytálétel pácolt bárányhúsból, marhahúsból és sertéshúsból burgonyával egybesütve, elzászi fehérborral öntözve. Szintén érdemes megkóstolni a rizlinges csirkét, amit tálalnak rizzsel és friss kenyérrel is. De a mi kedvencünk, amit Colmarban kóstoltunk először, az az elzászi hagymás lepény, vagyis a Flammkuchen volt, amit hajszálvékonyra nyújtott pizzaszerű tésztával, rajta tejföllel, vékonyra szeletelt hagymával, szalonnával és esetleg jófajta elzászi sajttal küldenek kemencébe.
Párizs a kötelezőkön túl
Párizs a legtöbbünk kívánságlistáján megtalálható. Van, aki a Louvre-ba vagy a Musée d'Orsay-ba szeretne végre bejutni, hogy a saját szemével csodálja meg az árkádos kupolacsarnokot, vagy az épület híres óraszámlapját, ami számos filmes helyszínt megihletett már, például A leleményes Hugo című filmet is. De olyanok is vannak, mint ezen cikk írója, akik szívesen visszamennének Párizs Créteil nevű külvárosába, ami 11,5 kilométerre van a városközponttól. Hogy miért? Mert az egymás mellett sorakozó, két- vagy háromemeletes kis házak, amikhez aprócska kert tartozik, olyan párizsi hangulatot tár az ember elé, amit egy egynapos városnézés sosem tud megadni.
Titkos tippként, ha itt találnának Airbnb-lakást vagy szobát a jövőben, a távolság ellenére is csapjanak le rá, mert igazi párizsi lakosnak érezhetik magukat, ha innen vonatoznak be megnézni Sacré Coeur-t, a Szajna partját a tájképfestőkkel és a képeslap árusokkal együtt, az Eiffel toronyot vagy a Notre Dame-ot, illetve a Champs-Élysées-t, amit oázissá szeretne alakítani a város vezetősége a 2024-es nyári olimpiai játékok után.
Szintén friss hír Párizs egyik legfurább intézményével, a Pompidou központtal kapcsolatban, hogy három évre bezár az elöregedő szerkezetének frissítése miatt. A Párizs városképéből 1977 óta modern építészeti stílusával kilógó tízemeletes kulturális központ Renzo Piano és Richard Rogers építészek tervei alapján készült, de bő négy évtizeddel az átadása után az épület komoly felújításra szorul.
Addig viszont örülhetünk annak, hogy a bájos, de gyakran elfeledett Rodin Múzeum elbűvölő szoborparkja január 16. óta újra nyitva áll a látogatók előtt. A parkban olyan mesterművek láthatók, mint a Gondolkodó és a teljes Pokol kapuja, melyeknek a buja növényzet különleges hátteret ad. A park évről évre visszacsábítja látogatóit, mert egy nap kevés arra, hogy a 6600 szobrot, nyolcezer rajzot, majdnem ugyanennyi régi fényképet és a Rodin által összegyűjtött műalkotásokat végignézzük.