Az Osztrák-Magyar-Monarchia területén számos emlékművet állítottak Sissi királynő tiszteletére, amelyek közül Vajdaságban eddig ötöt fedeztek fel, ebből kettőt Szabadkán.
Visszakerülhet Erzsébet, azaz Sisi királyné mellszobra a szabadkai Raichle Ferenc parkba, ahol egykoron állt. Ezzel új látványossággal gazdagodna a szecessziós város.
A vasútállomás szomszédságában található posta területén bukkantak rá a szobor talpazatára, amit több mint száz év után mentettek meg az enyészettől - írja a vajdasági Pannon RTV.
A 1000 kilós, 160 centiméteres talapzat évtizedeken keresztül a Szabadkai Posta udvarában volt, anélkül, hogy a helyiek tudtak volna róla. Mint kiderült, maga a mellszobor a MÁV tulajdonában volt, és az első világháború ideje alatt tűnt el. Valószínűleg elszállították, így csak a talapzat maradt Szabadkán.
A műemlék feltárt részét egyelőre nem láthatja a nagyközönség, de azt tervezik, hogy újraalkotják Erzsébet királyné mellszobrát, és a 120 éves talpazattal együtt visszahelyezik régi helyére, a Raichle Ferenc parkba, ahol bárki megtekintheti majd.