Hiába érkeztek különböző országokból a történetek, mégis, nagyon-nagyon hasonlóan éli meg mindenki a szituációt, konkrétabban a karantént. Ezen talán nem kellene csodálkozni, de mégis, valahogy jó érzést ad. Hogy mindegy, hogy ott a határ, a kulturális különbség, akár politikai feszültség, vagy bármi más, most mind egyszerűen csak emberek vagyunk, akik fásulttá, feszültté válnak a bezártságban, miközben keresik a mindennapi kisablakokat a világra – és még az is lehet, hogy a családi kapcsolataik is jobban elmélyülnek. Mindenki reménykedik, hogy nem tart sokáig ez az életidegen élet, és mindenki hálával és tapssal gondol azokra az orvosokra és nővérekre, akik naponta megjárják a poklot.

Otthoni munka, „Mamma, mamma" és közös tánc

Messzire nem is kell menni példáért. Mindenki tudja, hogy milyen pusztítást végez Olaszországban az elszabadult vírus, hogy milyen magas a halálozási arány. A 38 éves, sales mananger Glória, az egyik gócpontban, Milánóban él. Miközben ő kisfiával, Pietroval tölti otthon a napokat, addig férje, mivel egy tévé híradójának főszerkesztője, bejár dolgozni. És, hogy hogy éli meg mindezt? „Megmondom őszintén, nagyon boldog vagyok, hogy ennyit együtt lehetünk. Megpróbálok különböző programokat kitalálni, és feladatokat adni Pietronak, amíg dolgozom, például színezés, Lego-építés, angolozás. Nagyon jó kisfiú, kialakult egy új napi rutin, amiből nehéz lesz kiszakadni, hisz most minden lelassult. Együtt főzünk és tancolunk, mindenkinek örök emlék lesz ez az időszak. Hálásak vagyunk, hogy jól vagyunk és van munkánk."

És igen, valóban megy a közösségi oldalakon sokszor megosztott éneklés és tapsolás az utcákon, vagyis az erkélyeken, teraszokon! „Nagyon megható kiállni a teraszra és integetni szomszédoknak, akik mind ugyanabban a helyzetben vannak, mint te." A szituációt most nem fogjuk mélyebben elmesélni, hisz minden felület tele van vele, de lassan Magyarországon is ismerőssé válnak a milánói hétköznapok, már ami a kijárási korlátozást illeti. Az észak-olasz városban ugyanis nem lehet még a ház előtt lévő közösségi térre sem lemenni a gyerekkel, hogy egy kicsit átmozgassák őket. Ezért aztán munka közben gyakran felhangzik a „Mamma, mamma" – ami ugye sokunknak ismerős helyzet most. De, ahogy Glória mondja, ezt meg lehet oldani, és egyszer csak túl leszünk az egészen. Szerinte nagyon jó dolgokat is hozott a karantén, igazi pozitívumnak érzi például, hogy sokkal jobban lehet aludni, mert nagyobb a csend, ráadásul még soha nem volt ennyire friss a levegő a városban. „Minden nyugodt és lassú, ez egy jó példa lesz mindenkinek, hogy meg kell állnunk, és még jobban értékelni kell az életet és a természet minden csodáját."

Túlzott bizalom az angoloknál?

Angliából hasonló hírek érkeznek. Az ország bezárkózott, az emberek nagy része otthon van, kivéve, ha olyan szektorban dolgozik, hogy a munkája nélkülözhetetlen, azaz „keyworker". Ez a helyzet a 41 éves Éva családjában is: míg ő masszázsterapeutaként kénytelen otthon maradni, férje, aki szellemi és testi fogyatékosokkal dolgozik, továbbra is napi szinten eljár dolgozni. A munkájának köszönhetően ő a szupermarket nyitása előtt fél órával már bemehet a boltba, így az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ő 7.30 és 8 óra között rendezheti a napi bevásárlást. Angliában az idősek 8 és 9 között vásárolhatnak, utána pedig mehet mindenki más. Ami némi fanyar humort kölcsönöz a dolognak, hogy hiába az elsőbbség, Éva elmondása szerint „még így sem lehet lisztet és vécépapírt kapni". Férje hetente egyszer bevásárol az idős szüleinek, illetve a család tagja egy olyan csoportnak is, amely azért szerveződött, hogy az egyedül lévő, idős embereknek segítsen. A rendszer úgy működik, hogy akinek valamilyen gondja akad, az ír a csoportnak, és aki tud menni, az válaszol, illetve segít, amiben kell.

Anyukaként Éva a 4 éves kislányával van otthon, és bár London kertvárosi részén laknak, nagyon nehezen telnek a hétköznapok. „Sajnos túl szociálisra sikerült ez a gyerek – mondja Éva viccesen -, így folyamatosan harc van, hogy kimenjünk másokkal találkozni, illetve hogy nem akar hazajönni, amikor a séta véget ér." A séta ugyanis egyszeri, mivel elméletileg meg van engedve napi egy kimoccanás, ami lehet bevásárlás, vagy akár egy pici sport. Sokan azért nem veszik ezt nagyon komolyan. „A parkban láttam egy rendőrt, aki egy füvön ücsörgő nőtől megkérdezte, hogy miért van ott. Erre a nő azt válaszolta, hogy edz, majd visszatette a fülhallgatóját – a rendőr pedig nem feszegette tovább a dolgot. Azt hiszem, ez az angol kultúra hatása: bíznak az emberekben (ami tök jó), csak nem vagyok meggyőződve arról, hogy ebben a helyzetben ez célravezető."

Egész Spanyolország tapsol este 8-kor

Fruzsi, aki szintén a 40-es korosztályba tartozik, Barcelona belvárosában él férjével és 14 hónapos gyerekével. Mind otthon vannak: körülbelül az a leosztás, hogy az apuka – aki egy német autómentő cégnél dolgozik és rendezvényeket is szervez – a hálószobában dolgozik, míg az anyuka és a gyerkőc a nappaliban és a teraszon tölti a napot.

A kijárás itt is a boltra, gyógyszertárra, vagy esetleg a kutyasétáltatásra korlátozódik, és mindezt csak egyedül lehet megtenni, nincs közös lófrálás. „A legnehezebb az, hogy nem tudok lemenni a kicsivel játszótérre, vagy a barátainkhoz, így a gyerek hosszú hetek óta csak minket lát – mondja Fruzsi. "Nem egyszerű egész nap szórakoztatni egy egyévest... De azt hiszem, hogy ez a karantén nélkül se lenne könnyű." Saját bevallása szerint, számára nem változott sok minden, hisz a babával előtte is otthon volt, a férje pedig imád otthon lenni – igaz, az egy kicsit le tudja törni, ha eszébe jut, hogy hány rendezvényét kellett törölni. A család minden körülménytől függetlenül optimista. „Jól vagyunk, sokat röhögünk, jól bírjuk, feltaláltuk magunkat. Kiolvasunk könyveket, amiket eddig nem tudtunk; jógázunk, amire eddig nem vettük a fáradtságot. Ráadásul nagyon-nagyon friss a levegő a város közepén is." A szociális élet pedig egészen fantasztikus, és nem lehet mosoly nélkül olvasni az erre vonatkozó híreket. „Este 8-kor tapsol az egész ország, ez az a pár perc, mikor szociális életet élünk – meséli Fruzsi. "Mindenki csüng a teraszokon és az ablakokban, tapsolunk, rikkantunk, fütyülünk, mosolygunk egymásra és egymásnak is tapsolunk. Ez jó. Hiányoznak az emberek, jó őket látni. És egy szomszéd mindig lejátszik valami pörgős, vidám zenét, aztán Lennontól az Imagine-t. Ez már a napjaink része."