Az alaszkai Utqiaġvik városát az emberek gyakran csak a világ tetejeként emlegetik. Ez az Egyesült Államok legészakibb városa, ahol minden év novemberének közepén lemegy a nap, és csak január 23-án lesz újra világosság. Ezt a jelenséget sarki éjszakának hívják. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy egész nap vaksötét van. Hajnali 6 órától három órán keresztül annyi fény azért adódik, hogy a tárgyakat éppen ki lehet venni. Teliholdas éjszakán is jut valamennyi világosság, illetve a gyönyörű sarki fényjelenség is megvilágítja időnként a sötét égboltot. A hosszú éjszaka miatt viszont nehéz szétválasztani a napokat egymástól, ezért gyakran tárcsázzák a rendőrséget, hogy megkérdezzék, milyen nap vagy napszak is van – olvasható a Business Insider cikkében.

Utqiaġvikot (régebbi nevén Barrowt) vad tundratáj veszi körül és közúton nem megközelíthető, mivel sem ki- sem bevezető útjai nincsenek. Csak helikopterrel és repülőgéppel lehet eljutni a városhoz, a helyiek általában kutyaszánnal közlekednek. Az átlagos hőmérséklet december és március között általában mínusz 20 fok körül mozog. A város nagyjából 4000 inupiat lakos otthona, valamint számos tudós is itt él, akiket a munkájuk köt ide.

A hideg szél és az alacsony hőmérséklet télen veszélyessé válhat: aki kesztyű nélkül megy ki, annak az ujjai perceken belül megfagyhatnak. A felnőttek általában soha nem engedik ki a gyerekeket felügyelet nélkül.

A kihívások ellenére a helyiek szerint Utqiaġvik jó hely a családosoknak is. Egy helyi tanár azt nyilatkozta egy dokumentumfilmben, hogy örül amiért a gyerekei itt diplomáztak és ebben a közösségben nevelkedtek, ami az örökségük része. Utqiaġvikban a turizmus is viszonylag népszerű: az emberek kíváncsiak az őslakos inupiatokra, a város bálnavadászatának történetére, illetve az alaszkai sarkvidéki életre és persze a sarki fényjelenségre.