Eldugott kis öblök, nagyra nőtt barokk templomok, egymást érő apró falvak és komfortos farmházak, amelyet egyre több turista bérel ki nagyobb családjával vagy kisebb baráti társasággal. Ezek a medencés, kertkapcsolatos villák valódi búvóhelyül szolgálnak azoknak, akik pár napra elvonulnának a világtól. Egy apró sziget, ahol az évszakok határozzák meg a helyiek életritmusát, és ehhez bizony jól eső érzés egy kicsit visszalassulni.
A sziget, amely Odüsszeuszt is rabul ejtette
A görög mitológia szerint ez volt az a sziget, amelynek közelében hajótörést szenvedett Homérosz világban bolyongó főhőse, akit már messziről elcsábíthattak a sziget zöldellő dombjai és hatalmas legelői. A szigeten élő Kalüpszó amolyan édes rabságban, hét teljes éven át tartotta itt fogva Ödusszeuszt. És ennek a veszélyesen csábító nimfának a legendája valahogy a mai napig ugyanígy hat rengeteg turistára.
A sziget északi partján található Kalüpszó barlangjaként emlegetett sziklahasadék (Calypso Cave) még ma is látható a magasabban fekvő partvidéki területről, lentebb pedig a szigetcsoport egyetlen vöröses árnyalatban csillogó homokos partszakasza, a strandolókkal már a kora reggeli órákban megtelő Ramla Bay terül el.
De persze a sziget nemcsak ezen szakasza lenyűgöző. A merülésekhez is kiváló kristálytiszta víz és a szárazföldet körbe ölelő festői szépségű tengerpart mentén számos sétány és túraútvonal húzódik – vagyis szó sincs arról, hogy itt csak napernyő alatt, búvárpipával a szájban lehet nyaralni.
Az apró sziget három óra alatt körbekerekezhető, de egyszerűen vétek nem megállni egy-egy monumentális templomnál vagy a magaslati kilátópontoknál, ahonnan a mélykék tenger végtelenségében pihentethetjük szemeinket. A természet ezen a szigeten különösen hálás a látogatóinak, szinte minden négyzetméteren megkínálja valami szépséggel az arra járót.
De ott van például a sólepárlás hagyománya, amely már az ókori rómaiak korába vezet vissza, és amelyet a helyiek azóta is gondosan őriznek. A Xwejni településén található medencéket még ma is aktívan használják, és szintén népszerű turista-látványosságnak számítanak. A partra betörő tengervizet ugyanis évszázadok óta ezekbe a medencékbe terelik, és valóban érdekes látni annak a folyamatnak az eredményét, amikor a szárítás során a víz rózsaszínűre változik, majd egy idő után el kezdenek benne kialakulni a finom sókristályok.
A medencéket egyébként egy kb. negyven centiméter magas kőfal választja el a földúttól, azon már senki nem léphet át. Aki azonban bővebben kíváncsi a helyi sótermelés folyamatára, az menjen fel az út túloldalán magasodó sziklafalon vezető lépcsősoron, amelynek végében annak a családnak a sziklába vájt kisüzletét találja, amely öt generáció óta foglalkozik sólepárlással ezen a kis szigeten.
A díszlet, amely mindig előkerül a filmesek kelléktárából
A sziget partjait meredek sziklafalak támasztják, a víz által feltöltött öbleiben számos hangulatos, homokos partszakaszt találunk. A szárazföld alatt húzódó barlangok és a különleges, partmenti sziklák pedig a filmeseket is jó párszor megihlették már. Itt vették fel a Trónok harca egyik, esküvői jelenetét, amelyben még az a vízben álló kőhíd is feltűnik, amit azóta a vihar a tengerbe döntött; és ugyanez a sziklaablak látható az 1981-es Titánok harca című fantasyfilmben is.
De például A tengernél című filmben Angelina Jolie és Brad Pitt tengerparti szállodás jeleneteinél is a közelben, egészen pontosan a Mġarr ix-Xini csendes öblében forogtak a kamerák. Ezekre a helyekre a mai napig szívesen járnak vissza nosztalgiázni a filmrajongók, pont úgy, mint Tunéziába a sivatag közepén hagyott Star Wars-díszletekhez.
Az erődítmény, amely a szigetlakók legelső otthona volt
El tudják képzelni, hogy egy időben a sziget összes lakosa egyetlen erődítmény falai között élt? Pedig a török fenyegettség miatt így volt a XVII. században – még törvény is kötelezte őket, hogy az éjszakát a sziget legbiztonságosabb helyén, a Citadellában töltsék. Persze, a veszély elmúltával és a törvény feloldásával a lakosság száma megnőtt, és szépen kialakultak a sziget első települései is.
A sziget nem hivatalos székhelye angolul Victoria, amelynek előbb már említett várnegyede ma látogatóközpontként fogadja a turistákat. Találunk benne egy folklór múzeumot és egy régi börtönt is, amit még pár száz éve a lovagok használtak. A nyári időszakban jól eső érzés az erődítmény árnyékot adó szűk utcáiban sétálni, igaz, a panorámáért meg kell dolgozni, a gyönyörű katedrálisához és bástyáihoz ugyanis jó néhány lépcsőt kell megtenni. De megéri! Mert onnan gyakorlatilag az egész szigetet belátni, a távolban elszórt kisebb falvaktól kezdve a dombok és völgyek paplanszerű hullámzásán át egészen a tengerig.
A sziget, amelyet farmerek tartanak életben
Bár a sziget alapja mészkő, a felszínét a vízmegkötő tulajdonsága miatt értékes kék agyag borítja, ami miatt jóval termékenyebb, mint szomszédjában a nagyobb testvérszigete. Az itt élők többnyire halászattal, földműveléssel foglalkoznak, és gondosan porciózzák üvegekbe az olyan kézműves termékeiket, mint pl. az aszalt paradicsomot, a különböző zöldségekből, oliva- vagy capribogyóból készült pasztákat, vagy a mézet, amelynek arany színére minden helyi méhész büszke. De ugyanígy maguk palackozzák a helyi Unicumot, vagyis a kaktuszlikőrt, és szinte minden üzletben árulják a kecskesajtot, amelynek íze bizonyítja, hogy még a szakállas négylábúak is jól érzik magukat ezen a szigeten.
A turisták pedig ezeknél a farmereknél vesznek ki egy-egy szobát, vagy, ha nagyobb társasággal érkeznek, akkor tágas, medencékkel felszerelt és gyönyörű kertekkel kapcsolatos villákat bérelnek az Airbnb-n keresztül fejenként és éjszakánként 4000 forinttól kezdődően. Választékot pl. ide kattintva olvasóink is találnak.
Mi legutóbb Fontana község egy nagyobb szuvenírüzletébe tértünk be, ahol a kötött ruháktól kezdve a lakásfelszerelési termékekig minden kézzel készült, az egyik évek óta ott dolgozó asszony pedig épp csipkét vert a bejáratnál. Kedves jelenség, jó is, hogy a turisták egyből vele találkoznak az üzletbe lépve. Megjelenése békét, nyugalmat, időtlenséget árasztott, arcvonásai pedig olyanok voltak, mintha az emberek ezen a szigeten eredendően mosolyra születnének.
De ez a fajta őszinte vidéki idill és életszeretet valahogy a sziget minden szegletében érezhető, ott van a csendes, álmos utcákban, árad a házfalakból, és a turistát akár szigetkörre is boldogan elvezető taxisofőrökből. Mindeközben árulkodik arról is, hogy az itt élők a munkát sem vetik meg; pontosan tudják, hogy egy ekkora szigeten minden falatért, minden javukért a nagyvárosokban élő társaiknál legalább kétszer keményebben kell megdolgozniuk.
És ezek az emberek inkább kétszer adnak, mint, hogy egyszer is megtagadnának bármit attól, aki kér. Ételt, ruhát, pénzt, bármiből akár az utolsó darabot, mindent megosztanak az arra éppen rászorulóval. "Nézd meg az ajtózárakban hagyott kulcsokat, a nyitva hagyott kocsikat, senkinek nem jut eszébe, hogy bemenjen vagy elkösse azt. Itt mindenki megbízik a másikban, talán ettől is olyan más itt ez a világ" – ezt már Iolanna Borg Lupan, a négy napos utazásomat türelemmel, pedagógusi gondossággal és szívvel végigkísérő idegenvezető mondta már visszafele, a kikötőbe tartó kocsinkban ülve. Iolanna korábban tanárként dolgozott, húsz éve Moldovából költözött családjával együtt a szigetcsoport fő szigetére, ahova időközben már édesanyját is költöztette. Imád ott élni, de különösen akkor boldog, amikor átkompozhat ide egy-egy csoportjával; mert ahogy fogalmazott: "itt érzi igazán otthon magát".
És, hogy melyik ez a sziget?
Persze, mostanra már biztosan kitalálták olvasóink. Ha esetleg mégsem, segítünk: keressenek a térképen egy tömzsi lábú tapír alakot Szicíliától déli irányban nagyjából 90, Afrikától pedig 290 kilométeres távolságra. Ez Gozo, a máltai szigetcsoport második legnagyobb szigete. Az anyaszigetnél jóval zöldebb, hangulatában falusiasabb, és jól érezhető a ráérősebb, kényelmesebb életritmusa is.
De ne feledkezzünk el, szomszédos, nála még kisebb, a fűszerköményről elnevezett testvéréről, Comino szigetéről sem, ahol mindössze egy háromtagú farmercsalád él – és amikor ezt a turisták meghallják, egyből felkerednek, hogy kiderítsék, kik ők, és hogyan élnek. De aztán ahogy kiszállnak a kompról, hatalmukba keríti őket az érintetlen természet varázsa, és inkább egyből túraútvonalat vagy egy hangulatos kis partszakaszt keresnek maguknak, ahova plédjeiket leteríthetik.
Mindhárom szigetet összeköti kompjárat, de ha esetleg önök a máltai főszigetről látogatnának el Gozóra, akkor Cirkewwa település kikötőjébe menjenek, onnan indulnak majd a kompok. És ha így tesznek, egy olyan bájos szigetre jutnak, amelyen az első pillanattól kezdve azt fogják érezni, mintha a helyiek itt direkt megállították volna az idő kerekét harminc évvel ezelőtt.
Komp: A máltai szigetcsoport között mindennap közlekedő kompok indulásait ezen az oldalon böngészhetik. Odafelé nem kell jegyet váltani, visszafelé pedig Mgarr kikötőjében tudjuk megvenni a retúrjegyünket. A nyári szezonban negyedóránként jár a komp, menetideje 25 perc, a kompon büfét, kávézót és mosdót is találnak.
Jegyár: gyerekeknek 3-12 éves kor között 1,15 euró, felnőtteknek 4,65 euró; ha a Máltán bérelt autót is magukkal vinnék, akkor 15,7 eurót kell majd fizetni, amely a sofőr jegyének árát is tartalmazza.
Újságírónk a Visit Malta meghívására járhatott a szigetcsoporton, miközben oda-vissza a Ryanair és a Wizz Air utaztatta.