Óriások hangszere

San Franciscóban, egy ipari park kellős közepén található a világ egyik legnagyobb szélhárfája. A dombtetőn álló, 28 méter magas szerkezet a város több pontjáról is jól látható. Az építtetők, Cabot és Forbes, az ipari park egykori tulajdonosai a hely adottságait szerették volna kihasználni, plusz valami olyat alkotni, ami egyediséget és szépséget visz az egyébként egyhangú parkba.

Az útról külön jelzés irányít fel a domb tetejére, így az ipari területre egyáltalán nem szükséges belépni, ám érdemes szeles időben érkezni, mivel a hatalmas fémhárfa ilyenkor szól a leghangosabban. Bár a hangszer gigantikus, formája mégis légies. Négy pillér, közöttük ívelt, hárfára emlékezető betétek, melyek különböző magasságban és szögben fogják be a levegő legkisebb rezdülését is; finoman zizegnek vagy erőteljesen zúgnak, attól függően, hogy milyen a szélmozgás.

A hullámok hangja és a fény rajza

A horvát Zadar városában található tengeri orgona a délszláv háború utáni károk helyreállításakor épült. A tervező, Nikola Bašić, elvetette a sima betonfal ötletét, és egy turistacsalogató látványosságot teremtett a romok helyén. A márvány móló végén található „hangszer" hét darab, egyenként 10 méter hosszú kőlépcsőből áll, melyekbe összesen 35 lyukat fúrtak. A hullámok állandó mozgása szólaltatja meg az orgonát, mely így éjjel-nappal zenél.

Közvetlenül mellette található egy 22 méter átmérőjű, napelemes lemezekből álló installáció, melyet szintén Bašić tervezett. A sétányba épített, kör alakú szerkezet napközben begyűjti a fényt, sötétedés után pedig káprázatos fényalakzatokat rajzol a rajta áthaladók lába elé. A tenger, vagyis az orgona zenéje és a fény rajza egymással összhangban mozog, örvénylik és változik. 

Ha az árnyékok zenélni tudnának...

És tudnak. Legalábbis az Egyesült Államokban található Phoenix egyik külvárosában, ahol a járda zümmög és dudorászik, attól függ, hogy épp ki jár arra. Gyerekek és felnőttek lépkednek, integetnek, pörögnek vagy topognak a Mesa Arts Center előtti téren: van, aki művészi módon táncol, más fél lábon állva, óvatosan mozgatja a végtagjait. A cél mindenkinél egyéni, egyetlen kísérlet, hogy a megszólaló hangokból valami újat hozzon létre.

A szürke, rózsaszín és kék rombuszokból álló felületbe érzékelőket épített az installáció megálmodója, kanadai Daily Tous Les Jours művészeti csoport. Az érzékelők reagálnak az árnyékokra, és a legkülönbözőbb zörejeket, pittyegéseket és dallamokat bocsájtják ki. Ahogy telik a nap és változik az árnyékok mérete, úgy változik a járdából szóló zene is. A felület éjjel is működik, ekkor ugyanis lámpák világítják meg a területet, mely azonnal életre kel, ha arra gurul egy gördeszkás, vagy egy kutya kocog át rajta.

Az éneklő fa

Pontos nevén The Singing Ringing Tree, amit leginkább csengő-bongó, vagy éneklő-zengő faként lehetne lefordítani. Merthogy ez az angol vidék közepén álldogáló szerkezet pont ezt teszi. Burnley városától nem messze, egy dombtetőn található az acélcsövekből épített, 3 méter magas szerkezet, melynek alakja egy szélben megcsavarodó fára hasonlít. Az acélcsövek úgy vannak egymáshoz erősítve, hogy kiadják ezt a spirálra emlékeztető formát, így bármely irányból fúj is a szél, a hangszer megszólal. Fúj, sípol, vagy épp cseng-bong és énekel.

Bámulatos változatosságot képes produkálni, mivel a sípok nem egyformák: vannak hosszabbak és rövidebbek, míg néhányon keskeny rést vágtak. A díjnyertes tervező páros, Mike Tonkin és Anna Liu jól választott nevet a különc hangszernek. Amellett, hogy tökéletesen leírja, hogy milyen valójában, a The Singing Ringing Tree egyben egy évtizedekkel korábban az angol tévében sugárzott sorozat címe is, amelynek hangulata pont annyira volt különös és enyhén nyugtalanító, mint a fából áradó hang.

Ki ne lépcsőzne zongorabillentyűkön?

Tette fel a kérdést a csoport, akik szerint mindent könnyebb megtenni, ha a humoros oldaláról fogjuk meg a dolgot. Stockholmban egy metrólejáró lépcsőit cserélték zongorabillentyűkre, melyek nemcsak feketék és fehérek voltak, hanem zenéltek is. Az újításnak köszönhetően az emberek több mint 60%-a választotta a lépcsőt a mozgólépcső helyett.

Ehhez hasonló lépcsőket szerte a világon találhatunk, többek között Milánóban, Rennes-ben, Beirutban, São Paulóban és Athénban. Némelyik zenél, némelyik nem, vannak klasszikusok és színesek is. A svéd példához hasonló lépcső készült a kínai Hszianban, ahol a nagyváros Dayanta nevű metrómegállójában cserélték le a hagyományos lépcsőket zongorabillentyűkre. A fekete-fehér lépcsők nemcsak zenélnek, hanem világítanak is, amikor valaki felfelé vagy lefelé skálázik a billentyűkön.

A dagály kísérteties játéka

Csaknem 15 méter magas, polipkarra vagy hegedűnyakra emlékeztető torony magasodik Blackpoolban, az angol tengerparton. Ez a Liam Curtin és John Gooding által tervezett High Tide Organ, azaz a dagály orgona. Működési elve egyszerű, a dagály, vagyis a tenger emelkedő vízszintje szólaltatja meg a hatalmas hangszert, amely egészen földöntúli hangokat ad. Nyolc cső van beépítve a sétány szintje alá, ezeket árasztja el a tengervíz, míg további 18 van beépítve az orgonába, ezek szolgáltatják a kísérteties szólamokat.

A sétányról, közvetlenül az orgona mellett, lépcső vezet le a tengerpartra, ahová apály idején zavartalanul le lehet ballagni. Ilyenkor láthatóvá válik az orgona alsó, falba épített része is. Dagály előtt és után, amikor a tenger be- és kiáramlik a csöveken, a víz levegőt présel a szerkezetbe és az orgonasípok megszólalnak. A különös koncert néhány órán keresztül tart a dagály tetőzése előtt és után.

Plusz egy tipp

Nem művészeti installáció, hanem egy szimpla irodaház a Beetham Tower Manchesterben, mégis úgy zümmög és dudorászik, akár egy szélhárfa. A zenélés oka lehet az antennák elhelyezése, vagy talán az, hogy a tervezés során nem vették figyelembe az uralkodó szélirányt. Bár a szándékosság kizárható, az irodaház egy szórakoztató érdekességé vált.