Hessen tartomány fővárosa, Wiesbaden a 19. század egyik legjelentősebb fürdővárosa volt – akkoriban egyszerűen csak Észak Nizzájaként emlegették. De még Nizzánál is nagyobb volt itt a luxusszállók koncentrációja, a város fénykorában nyolcvan grand hotel működött Wiesbadenban. Legutóbbi németországi túránkon ebből az időből megmaradt néhány épületet igyekeztünk bejárni, de végül egy kisebb gasztrotúra kerekedett tervünkből, így egy csokoládémanufaktúrában és két izgalmas kávézóban kötöttünk ki.
A huszadik századot csak a híres épületek egy része élte túl, pedig a bombázásokat a szomszédos Mainz városához képest például egész jól megúszta Wiesbaden, mindössze a régi belváros egy részét kellett teljesen újjáépíteni. A 19. századi aranykor mára csak elszórva fellelhető emlékei, a neoklasszicista, neo-barokk és neo-gótikus épületek egyetlen grandiózus múzeummá teszik a várost, de a fürdőkultúrának és a kaszinóéletnek ma már csak kevés nyomát találhatjuk meg. Ha azonban nyitott szemmel járunk, olyan kincsekre bukkanhatunk, mint a cukrászda, ahol a századforduló előkelő vendégei is megfordultak.
Kunder – ahol a világ első alkoholos bonbonjait gyártották
Ahogy a wiesbadeni főpályaudvar felől közelítünk a városközpont felé, nagy zöld parkokon vezet keresztül az utunk, míg a Wilhelmstrasse és a Luisenstrasse kereszteződéséhez nem érünk. Ez nem volt mindig így. A pályaudvar épülete például korábban pont itt volt, csak később költöztették át a jelenlegi helyére. A kereszteződésben, a pályaudvarral szemben két lenyűgöző épület állt, egyik a Hotel Metropole, másik a Café Hohenzollern otthona volt - ma már csak az utóbbi látható. Ebbe költözött be az 1898-ban alapított Kunder csokimanufaktúra. Ők voltak az elsők a világon, akik alkoholos italokat tudtak bonbonba zárni, ezzel egyből világhírre tettek szert. És ez még csak nem is az első híres édességük volt!
A Kunder édességei közül az első felkapott darab, az ananászos tortácska, először 1903-ban került a kínálatba, és még ma is kapható. Akkoriban az ananász még leginkább státuszszimbólumként, tehetős emberek szalonjainak díszeként volt jelen Európában, így egy ebből készült édesség is azonnali népszerűségre számíthatott az európai arisztokrácia köreiből kikerült fürdővendégek között. Az ananászos tortácskákat először nugátkrémmel töltik meg, majd az ananászkrém tölteléket csokoládéval és mandulával fedik le. Pici dobozban árulják, így szuvenírnak is tökéletes.
A ház másik specialitása, amit napjaink vendégeinek kínálnak, az a forró csokoládé. Különlegessége, hogy nem egy előre elkészített italt kapunk, hanem saját ízlésünk szerint keverhetjük össze a külön-külön kis kancsókban felszolgált, prémium minőségű olvasztott csokoládét és a tejet. Ha nem elég édes a csoki íze, akkor tehetünk bele extra adag cukrot is. Teljesen ránk bízzák, hogy hogyan elegyítjük a hozzávalókat.
A Kunder csokikészítői abból indultak ki, amikor elkezdtek kísérletezni a folyékony alkohollal töltött bonbonokkal, hogy a felmelegített alkoholnak nagyobb a cukortartalma, mint a hidegnek. Kukoricakeményítőből készült formákba öntötték a meleg alkoholt, ahol a cukor kikristályosodott, és nem maradt hátra más feladat, mint azt bevonni gyorsan csokoládéval. Az így készült bonbonokat hívták ők Teufelsbirnchennek, azaz az ördög kicsi körtéinek.
Hepa Kaffee – a különleges technikával pörkölt kávé
A kávézóban, amely az alapító, Heinrich Pappert nevének kezdő szótagjaiból kapta a nevét, 1949 óta pörkölik helyben a kávét. Egy nagy mosógépnek látszó eszközben, az általuk kifejlesztett technológiával végzik a pörkölést. A folyamat lényege, hogy forró levegőt fújnak be, ebben a kávészemek megpörkölődnek, de nem érnek hozzá a géphez, így finomabb végeredményt tudnak elérni vele, mint a hagyományos pörkölésnél.
A Hepa Kaffee kávézóval szemben a wiesbadeni „Fokhagymaember" szobra áll. A legenda szerint neki annyira erős fokhagymaszaga volt, hogy a kávézóba nem mehetett be, de mindig hoztak neki ajándékba egy-egy csészével a bejárat elé. Ahol általában iszogatta ezt a csésze kávét, oda került a szobra a halála után.
Café Maldaner – az első bécsi kávézó Bécstől távol
A Maldanerkávézó néhány éve elsőként kapta meg hivatalosan azt az engedélyt, hogy használhassa a bécsi kávézó elnevezést. A kitüntetés magas elvárásokkal jár, és elvileg mindig megtaláljuk a Sacher tortát is a sok tucat süteményük között.
A kirakatába ültetett két életnagyságú bábút a hajdani tulajdonosról és az ő legjobb barátnőjéről mintázták. Egykor ők ültek annál az asztalnál mindennap, nézték a járókelőket, begyűjtötték és szétszórták a fürdőváros pletykáit. Annyira megszokta mindenki, hogy mindig ott ülnek, hogy haláluk után szó szerint a berendezés részévé váltak. Az új tulajdonosok ugyanis elkészíttették a hölgyek életnagyságú másait, és beültették azokat a kirakatba.
Akkor jó, ha tudja, hogy a frankfurti főpályaudvarról az S9-es és az S1-es jelzésű vonatok nagyjából háromnegyed óra alatt érnek a wiesbadeni állomásra. Az S9-esek megállnak a reptéren, majd Mainzban, így ezekkel is könnyen összeköthetjük az utazásunkat. Az S1-esek Wiesbadenból továbbmennek a Rajna borvidékének mesevárosai, köztük Rüdesheim am Rhein felé.
+1 tipp, ha borozna
A rajnai borvidék ezen a nyáron is kompletten megfordul Wiesbaden területén. Negyvenhárom éve minden nyáron megrendezik a rajnai borok fesztiválját a wiesbadeni Schlossplatzon. Idén augusztus 10. és 19. között, több mint száz kiállítóval várja vendégeit a Rheingau borfesztivál.