Malaita szigete Földünk utolsó helye, ahol a kagyló még mindig érvényes fizetőeszköznek számít, és a helyiek nagyon hisznek abban, hogy ebből egyszer még meggazdagodhatnak. A csendes-óceáni Salamon-szigetek legnépesebb tagján élő lakosok között "a mennyi kagyló lesz ez" kérdése szinte minden nap elhangzik. "Hogy mennyi tonhalat kapsz érte, az attól függ, milyen a kagylód színe és formája. A sötétebb kagylókért két doboznyi kisebb méretű tonhalat kapsz, de egy láncra való vörös színűekért cserében már egy családot is megetethetsz egy jó darabig" - idézi egy cikkében a Vice magazin szerzője Mary Bruno üzlettulajdonost, aki Malaita sziget Auki településén él.

A sziget lakói ugyanis ahogy kinyerték az óceánból - főleg a Langa Langa lagúnából - a kagylókat, máris szétvágják, darabolják, megtörölgetik, majd egy- vagy másfél méter hosszúságú zsinórra fűzik. Ez a kagylólánc lesz aztán maga a fizetőeszköz, amit bár a bankok nem fogadnak el, de a szigeten álló üzletek többségében fizethetnek velük különböző áruért cserében.

A múlt század elején a kagyló még gyakran használt fizetőeszköz volt a térség Ázsiához közeli részein. És bár mára mindössze Malaitán fogadják el pénz helyett - ha épp nem a turistáknak adják el szuvenírként -, ahogy Mary Bruno mondta a lapnak: "a kagyló a jövőben is pénz marad, és ezen a szigeten a gyerekeink, majd azok gyerekei is kagylóval fognak fizetni, még 400 év múlva is".