Még javában tart a Közel-Kelet egyetlen, ráadásul idén minden eddiginél nagyobbra megálmodott gasztrofesztiválja, amelyre február végén mi is meghívást kaptunk. Bár Dubaj továbbra is gondosan őrzi azt a képet magáról, hogy Dubajban semmi sem drága - pláne nem az emirátust felépítő munkaerő -, az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, a hétköznapi turisták is megtalálják itt a számításukat. Az Arab-öböl mentén fekvő állam újabban ugyanis a családokat és akár a foodie-jellegű utazókat szeretné megcélozni a területén élő 200 náció gasztrokultúrájának legjavából kiemelt éttermekkel, rendezvényekkel és időszakos akciókkal.

 
A március 11-ig tartó eseményen például Dubaj luxuséttermeinek csinosra dekorált asztalaitól kezdve a legeldugottabb étkezdék papírtányérjáig kínálgatják a legjobb falatokat, és mindezt úgy, hogy a kétezer falatozóhely a dubaji árakhoz képest bizony komoly kedvezménnyel hirdette meg menüsorát.

Mi a nettó háromnapos dubaji utunk alatt a fesztivál talán leglátványosabb helyszínét, Etisalat tengerparti kantinját kerestük fel a Sunset Beach-en, ahol konténerből és napvitorlákból összeszerelt bázisokon a helyi sztárséfek társaságában lehetett tesztelni többek között az indiai, az arab, a perzsa és a libanoni konyha ételeit. De voltak persze olyan pultok, ahol a wok-használatról, a miniburgerek tízfajta megtöltéséről vagy a folyékony nitrogénbe mártott fagyasztott édességek készítéséről tartottak gyorstalpalót az érdeklődőknek.

A food truckok itt is pont úgy sorakoztak, mint ahogy ma már nálunk szinte bármely hasonló nagyobb gasztro-rendezvényen a büfékocsik – azzal a különbséggel, hogy a ma oly divatos, mértani pontossággal vágott és színezett egyenszakállú kiszolgálók helyett, itt földig érő, fehér kandurába öltözött, fejükön fehér vagy piros kockás gutra fejkendőt viselő arab férfiak igyekeztek kurjongatásokkal az ételeket kínáló kamionok elé csábítani a népet.

Kétségtelenül más volt így a hangulata az egésznek, bár felhozatalában tulajdonképpen ugyanazt adta, mint ami elvárható egy valamire való food truck lerakattól: a pizzaburgertől a thai garnélás tésztákon át a mártogatós chutneyk és a street food világ legkülönbözőbb alkatrészeit megbízhatóan, kultúrafüggetlenül becsomagoló wrapokig tényleg mindent eladtak itt. Burgereket 20 dirhamtól (1600 forint), sültkrumplit és gabonapehelybe bundázott csirkecsíkokat 30 dirhamért (2400 forint) lehetett találni, 0,25 dl-es üdítőket pedig 15 dirham (1200 forint) körül lehetett venni.

Egyetlen hibája volt mindössze a világ legnagyobbjaként beharangozott gasztrofesztiváljának: ez pedig a megállás nélkül szemerkélő eső, aminek következtében a napvitorlákkal fedett helyre állított asztalokat a kilátogató családok felváltva őriztették a különböző generációk tagjaival, így a száraz ülőhelyek hiányában sokaknak csak a kocsik eresze alatt ácsorgó falatozás maradt.

Pedig előttünk a kép, hogy a februári 28 fokos napos időben mennyire klassz dolog lehet a tengertől pár méterre mezítláb a homokban elnyúlva, fűszeres szószokba tungolgatni papírdobozból a sült krumplit, aztán egy minihordóból kikanalazgatni a tevetejből készült fagyit. (Az enyhén sós ízű tevetejet egyébként tápanyag összetételében az emberi anyatejhez hasonlítják leginkább, a beduinok a C-vitamin és a magas ásványi anyag tartalma miatt valóságos életelixírként kortyolgatják. A világ egyik legforgalmasabb légikikötőjének számító, dubaji nemzetközi repülőtér egyik nagyobb szuveníres üzletében a városi bazároknál, a souk-oknál valamivel olcsóbban lehet beszerezni a különböző kiszerelésű tevetejes csokit és azzal bevont datolyaszemeket.)

Mindenesetre az ilyen gasztro élményeket össze sem lehet hasonlítani például az olyan falatozásokkal, mint amelyekre sokan egy életet vagy akár többet is várnak, és mint amilyen például ránk is várt a híres pálma alakú sziget egyik legmenőbb éttermében: kellően száraz helyen, ötcsillagos menüsort felvonultatva, halk zongoraszó kíséretében, hatalmas, kényelmes fotelszerű székekben.

Az egyik vacsoránkat ugyanis a Palm Jumeirah nevű mesterséges sziget Waldorf Astoria hoteljében költöttük el, ahol a három Michelin-csillaggal kitüntetett sztárséfről, Heinz Beckről neveztek el egy olaszos ízvilágú, kifejezetten elegáns éttermet. A gasztrofesztivál néhány napján 200 dirhamos (16 ezer forintos) árért cserébe lehetett ide asztalt foglalni egy háromfogásos vacsorára, ahol egyébként a klasszikus reggeliért is közel ennyit számláznak le az átszámítva, nagyjából 120 ezer forinttól kezdődő szobaáron belül.

De ha már dubaji gasztroélmények, akkor nem mehetünk el szó nélkül az Emitares légitársaság tulajdonában álló és egyben a világ legmagasabb szállodájaként jegyzett JW Marriott Marquis hotel ötödik emeletére nyitott Garden nevű, remek perui étterem mellett sem. Itt hangulatos világítással, vibrálóan színesre festett falakkal, méretesebb bonsaifákkal és egy perui séffel találkoztunk, aki olyan fűszerekkel varázsolta meg a nyársra tűzött csirkét és a tojásfehérjehabos szőlőpárlatunkat, a Pisco Sourt, amilyen ízben korábban még sosem volt részünk. Az étteremben vasárnap esténként 150 dirhamért (12 ezer forintért) cserében szolgálnak fel nyolc fogásos perui menüsort.

Dubajban egyébként sok magyar él. Mi rögtön az első éjszakákon itt a hotel recepcióján tapasztaltuk ezt először, de gyakorlatilag később sem volt hotel vagy étterem, ahol ne botlottunk volna bele egy földinkbe. Némelyikük azt is elmondta, hogy Dubaj ide vagy oda, néhány kellően melós eltöltött év bőven elég a jól fizető, külföldi tapasztalásból, mert a fél évig tartó forróságot és a zöld szín látványának hiányát egyszerűen lehetetlen megszokni. De magyar felszolgáló hozta ki nekünk az ebédet a világ legnagyobb plázájában, a Dubaj Mallban található Social Restaurantban is, amelynek kiváló ár-érték aránya, kifejezetten ízletes, nagy adagokban tálalt fogásai voltak, és ahol talán a világ legfinomabb limonádéját szolgálják fel, aprított mentalevéltől erősen zöld színben és többfajta citrustól sűrű, rostos állagban.

Az étterem egyetlen hátránya saját mosdójának hiánya, így a plázába kell hosszan visszasétálni egy kézmosásárt, a hozzáadott értéke azonban kétségtelenül az a panoráma, amelyet a világ legmagasabb épületének, a legendáiról is híres Burdzs Kalifa lábánál található szintén világrekorder nagyságú szökőkút ad. 

A Dubai Fountain minden nap délután egykor, fél kettőkor, majd este hat után fél óránként zenére koreografált formában lövi 150 méteres magasságba a medencéjében található 83 ezer liter vizet egyszerre. A pár perces show alatt arab ritmusokat játszanak, esténként pedig több mint hatezer égő teszi gyönyörűen színessé a vízfüggönyt, de persze napszaktól függetlenül a zene első taktusának hallatára is tömegek gyűlnek a medencéje köré. 

A cikk szerzője a Dubaji Turisztikai Hivatal meghívására, az Emirates légitársasággal utazott Dubajba.