Az autópálya Hegyeshalomtól Pozsonyon át a cseh határig mondhatni príma. Csak arra kell figyelni, hogy a magyar, majd később a szlovák határ után az első benzinkútnál pályamatricát kell venni – ellenkező esetben ugyanis az „éber video kamerákkal" jókora büntetést sóznak a gyanútlan vagy trükkös úrvezető nyakába. A gondtalan első öt óra vezetés után azonban jön a feketeleves.

Brno vagy magyarul Brünn után ugyanis valóságos kalandtúrává alakul a sétakocsikázás. A közel 200 kilométeres távon ugyanis most teljes felújítás zajlik. Sebességkorlátozással, tereléssel, torlódással és balesetekkel. A pálya eddig sem volt leányálom, mert úgy rázott, hogy az ember feje még napokig kóválygott utána, de a mostani felújítás minden képzeletet felülmúl. Másfél óra helyett minimum háromba telik a táv legyűrése, és ezt követően egy kanyargós hegyi útra terelik a forgalmat a német határ előtt. 

Drezda az oázis 

A kimerült utazó valahogy elvergődik Drezdáig – amelytől már csak két órányira van a német főváros –, de ott aztán feladja! És besuhan a szász fejedelemség egykori központjába. Az első meglepetést a széles sugárutak és tágas-szellős város jelenti. Az egykori DDR – fiatalabbak kedvéért Kelet-Németország – építészetét plasztikusan bemutató blokkházak és lakótelepek így nem tűnnek olyan ijesztőnek, mert időközben terebélyes fák nőttek a sugárutak mentén.

A belváros pedig az elmúlt két és fél évtizedben visszanyerte hangulatát és egykori szerkezetét. Hogy ez miért nagy szó? Nos, a történelemben kevéssé járatosak is tudják, hogy Drezdát és főleg annak belvárosát a II. világháború utolsó két évében rommá bombázta a brit és amerikai légierő. A valamikor oly pompás barokk városmag így szinte teljesen megsemmisült. A város egyik szimbólumának számító Freuenkiche (Miassszonyunk temploma) pedig évtizedekig félromosan szomorkodott a főtér közepén. 

Modern hagyományok 

A város, amelyet egykor az Elba Firenzéjének neveztek, egészen pofásan épült újjá: a tönkrebombázott óvárosban csak a templomokat és palotákat restaurálták, a többi épület viszont archaizáló-modern stílusban épült újjá. Így ezek szervesen simultak a régi épületekbe. Ilyen például a főtéren álló Steigenberger Hotel is, amely kívül-belül 21. századi, mégis ódon hangulatot áraszt. Egyébként a városmag (Altstadt) közelében egy sor remek hotelt találni.

Itt van többek közt egy Wyndham, egy NH, egy Swissotel és egy Motel One – német mértékkel mérsékelt áron. (Amúgy a városban a Booking.com szerint 232 hotel és panzió található!) És semmi nem pótolja az élményt, hogy az óvárosban hajthatja álomra a fejét a megfáradt utazó. 

Néznivaló? Van bőven! 

Fél-egyórás sétával letudható az óváros feltérképezése. A már említett újjáépített Freuenkirche kívülről sokkal szebb, mint belülről – ami persze nem csoda, hiszen bombázások után egy kőhalom maradt a legendás templomból. Innen néhány percre az Elba partja, az úgynevezett Brühl terasz kínál pazar kilátást a folyó két oldalán sorjázó palotákra: a királyi palotára, a művészeti akadémiára és a világ egyik leghíresebb operaházára, amelyet Gottfried Semper épített. (Az 1841-ben felavatott dalszínház többször leégett, majd a világháborúban megsemmisült és csak 1985-ben nyitották meg ismét.) 

A legnagyobb szám természetesen a Zwinger. A hatalmas palotában remek kiállításokat lehet megtekinteni, de van ott harangjáték, díszkert és szökőkutak és zuhatag is. A Zwinger fegyvertára és porcelán gyűjteménye egészen unikális – a klasszikus festőóriások (Raffaello, Dürere, Holbein és mások) munkáiról nem is beszélve... Ami engem igazán megragadott, az a német birodalmi hangulat (persze nem a III. Birodalmi!), amely az épületek és szobrok, hidak és utak együttese által lengi be az egész várost. 

Eredeti és ízletes 

Drezda sok tekintetben különleges. A belvárosban nincsenek jelen a mindenütt megszokott üzletláncok (Zara, H&M, stb.) hanem kis, helyi üzletekben árulják a divatholmikat. Az éttermekben még megtalálni a helyi specialitásokat: füstölt, főtt csülköt, türingiai felvágottakat és persze a helyi söröket. Természetesen mindenki beszél angolul, és örömmel köszöntik a magyarokat – még az amúgy mindenütt unott szállodai portások is. Valamilyen rejtélyes ok miatt jó a hírnevünk...

Reggelizni is nagyon jót lehet, hiszen a főtér környékén már reggel nyolckor nyitnak az éttermek, és másutt még nem látott többemeletes tortatálon szervírozzák az ínycsiklandó reggeli összeállításokat – az itthon már régóta nem kapható türingiai felvágottakkal és májkrémekkel. 

Környékjáró 

Drezda környéke is egy sor felfedezni való helyet rejt. Egy ugrásnyira található Meissen, az európai porcelángyártás egykori központja. Szép városka nagy porcelánmúzeummal. Szinte a város határában található a pillnitzi kastély, és Pirna városa, amely szintén viszonylag épen úszta meg a háborús időket. A külvárosban található a Volkswagen cég egészen egyedi üvegpalotája. Itt szerelik össze és adják át a vevő szeme láttára a cég luxusautóit. A többemeletes autótorony pedig éppen olyan zarándokhely a németek számára, mint a királyi palota vagy a Zwinger.

Cikkünk szerzője Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa.