2015 szeptemberében világ körüli útra indultál. Ahogy írtad a site-odon, csak egy repülőjegyet vettél a nepáli fővárosba, Kathmanduba, a többi úti célt még nem tudod. Egy terv nélküli világutazás spontánul hangzik, de biztosan évekig tartó készülődés előzi meg. Hogyan készültél, és spóroltál rá?

Évek óta Londonban élek. Ott sokat lehet keresni, de sok a kiadás is. A magyar ember viszont találékony. Körülbelül két évig spóroltam az útra. Azt minden hátizsákos világutazó mondja, hogy pénz nélkül is lehet utazni. Meglátjuk, mennyire működik.

Ahogyan írtad, Nepálban önkéntes munkával szeretnél segíteni a földrengés sújtotta lakosságnak. Ezt hogyan valósítottad meg?

Egy iskolában tanítottam angolt és social science-t (társadalomismeretet). Tanítottam az embereket, mit is kell csinálni földrengéskor, mert még mindig nem tudják. Egy nepáli haverom szerezte a munkát, nem nagyon hiszek a jótékonysági szervezetekben: mindig egy csomó pénzt elkérnek. Ezenkívül adományoztam pénzt rászorultaknak, miután Angliában szerveztem gyűjtést meg jótékonysági vacsorát. Az iskolában legutóbb egy földrengés emergency-terven dolgoztam. Ez arról szólt, hogy megtanítom a gyerekeknek, és tanároknak, mit kell csinálni. Megkértem a gyerekeket, hogy otthon oktassák a szüleiket is.

 Röviddel azután, hogy megérkeztél Nepálba, körülbelül egy hónapig nem voltál gépközelben. Mi történt veled ez idő alatt?

Szeptemberben dolgoztam az iskolában, aztán pedig elmentem a hegyekbe és letúráztam az Annapurna-kört, Sanctuary-túrát és a Manaslu-kört másfél hónap alatt. Fárasztó volt, de a nepáli túrák mindig életre szóló élményt jelentenek.

 Manaszlu a világ egyik legmagasabb hegye, ahova azért nem ruccan fel spontán az ember. Úgy tudom, engedélyt is szerezniük kell a túrázóknak. Kikkel, hogyan vágtál neki?

A Manaslu a világ 8. legmagasabb hegye, és a világ 4. leghalálosabb 8000 ezres hegye. Klein Dávid sikeresen megmászta pár hónapja oxigén nélkül. Én csak a Manaslu körüli túrát csináltam. Igaz, eltévedtem az alaptáborig vezető úton, és véletlenül félig felmásztam a high campig. Úgyhogy volt némi kalandom nekem is.

A Manaslu-körút Kína közelsége miatt a kormány által szigorított helyen megy át, és itt szükség volt a kormány különleges engedélyére, meg egy túravezetőre. Pár éve még egy kormányküldöttre volt szükség, manapság egy túravezető is elég. Hogy olcsóbb legyen, becsatlakoztam a haverommal másik két túrázóhoz. A túrautat két héttel az indulásunk előtt nyitották meg, mert annyira károsodott a földrengés következtében. Nagyon sok meredek, hatalmas, laza földcsuszamláson kellett átmenni, meg összetákolt hidakon, úgyhogy biztos, aki manapság megy, annak több kalandban lesz része, mint a földrengés előtti túrán.

A civilizált világtól távol hogyan oldasz meg olyan, praktikus dolgokat, mint szállás, vagy élelmiszerek beszerzése?

Ha a hegyekben vagyok, mindig van nálam sátor és survival snack a táskámban. Kathmanduban pedig nincs választás, azt eszem, amit a helyiek: Dhal Bhatot (rizst lencsével) kétszer naponta. Fél napot nincs áram. Ha nincs áram, akkor nem tudjuk kiszivattyúzni a vizet a földből, úgyhogy víz sincs.

Hónapok óta se benzinnel, se mással nem látja el India Nepált. Ez azt jelenti, hogy nehéz bárhova is eljutni, mindennek felment az ára, már gáz sincs. A gyógyszerek elfogytak, elfogyott az étolaj. Az emberek az utcán főznek, tűzön. A hegyekben legalább mindig volt víz, hiszen tele van gleccser patakokkal, ott minden egyszerűbbnek tűnt Kathmanduhoz képest. Három kemény hónap után úgy gondoltam, nagyobb segítség vagyok az országnak, ha elhagyom. Nem akartam például elhasználni a maradék gázukat. Gondoltam, átrepülök Thaiföldre egy kis pihenésre és karácsonyra. A bakancslistámon szerepelt egy tengerparti karácsony.

Előtte azonban még Balira utaztál. Hogyan szervezted meg az utadat?

Online kvízen nyertem egy ötnapos all inclusive utat. Ott a turisztikai hivatal minden nap elvitt programokra, úgyhogy kipróbáltam a fly fish-t (spéci vízisport), tanultam főzni, elvittek templomokba, a Teknős szigetre, tradicionális táncshowra, ahol táncolni tanultam, a hal spát is kipróbáltam. Éjszakai bárokba is elvittek bulizni, nagy az éjszakai élet Balin. Minden nap más étterembe mentünk, ahol tradicionális ételeket ettünk.

Milyen volt a karácsony a családod nélkül?

Elég csendesen telt Krabin, Dél-Thaiföldön, szilveszterkor viszont Phuketen buliztam, a Patong Beachen. Százával voltak a tűzijátékok, mindenki eleresztett egy lampiont egy szerencsés év reményében. Csodálatos, ahogy az ezernyi lampion megvilágítja az eget. Most épp Koh Samuin vagyok, ami egy kis sziget, és a partok nagy része resort. Minden nap más resortra lógok be, amíg ki nem dobnak. Hiszen én csak egy olcsó hostelben lakom.

Ahogyan olvastam, néhány turistaátverésben részed volt, amióta Thaiföldön vagy...

Egy utazási irodával összetűzésbe kerültem. Az út, amit eladtak, nem az volt, amit megígértek, úgyhogy visszamentem az irodába panaszkodni. Amikor le akartak rázni, mondtam, hogy kint fogok állni az iroda előtt egész nap, ha kell, és elküldök minden egyes érdeklődőt. Végül visszakaptam a pénz felét.

A másik ilyen élményem, amikor a haverokkal elmentünk ping pong showra, és induláskor nem a megegyezett összeget követelték. Az ajtót bezárták és elé álltak, leállt a zene. Fenyegetőztek meg ordítottak, de mi nem ijedtünk meg, 15 perc hadakozás után a megbeszélt összeget fizettük. Thaiföldön résen kell lenni minden másodpercben. Nem szabad a félelmet kimutatni.

Mik a további terveid Délkelet-Ázsiában?

Felmegyek Chiang Maiba. Egy monkkal (buddhista szerzetes) beszélnem kell, aki letesztel, és remélhetőleg bevesz a templomába egy tíz napos, csendes meditációra. Tartok tőle, mert az idő alatt nem beszélhetek senkivel, még csak rájuk sem nézhetek. Nem lesz elég étel és nem is alhatok majd annyit, amennyit szoktam. Jó kihívás lesz. Utána utazom Kambodzsába és a Smiles of Cambodia magyar alapítványnak segítek iskolát építeni.

Előfordult már, hogy fogalmad sem volt, hol fogsz aznap megszállni, honnan szerzel ételt, és hova visz az utad?

Ha nem tervez az ember, akkor minden könnyebb és valahogy mindig kialakult. Például amikor Pokharában voltam (Nepál második legnagyobb városa) és először couchsurfingeztem, a srác nagyon rendes volt a levelében, úgyhogy gyanús volt a dolog. De gondoltam, ha nagyon gáz, ahol lakik, vagy nem érzem magam biztonságban, akkor majd csak találok valami mást. Az egész lakás üres volt, csak én laktam ott két másik couchsurferrel. Állítólag azért nem laktak ott, mert egy hatalmas kígyóval találkoztak a hálószobában nemrég.

Igazán veszélyes helyzetbe kerültél már valahol?

Néhányszor. A hegyekben például mindig ott van a veszély. Érdekes volt a szituáció, amikor egy nagy fal mászásakor elfogyott a kötelünk félúton, dehát valahogy megoldottuk. Amúgy ami halálfélelem volt, az a buszozás Nepálban.

Brazíliában, Bahián meg a közbiztonság nulla, plusz egy őrült, holland faszinál szálltunk meg. Úgyhogy nagyon féltünk az utcán és hostelen is, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek a barátnőmmel.

Amikor cápákkal úsztam a Bahamákon, akkor a kisebb halak megharaptak. Vérzett a kezem, úgy úsztam a cápák között. Az egyik nő meg pánikot kapott és elkezdett csapkodni a kezével, amit nem szabad, mert akkor a cápák feljönnek a felszínre. Úgyhogy gyorsan vissza kellett úszni a hajóra, mert valóban jöttek fel a cápák.

A helikopterezés a Himalájában, a viharban sem volt semmi. Lemondtam az életről, becsuktam a szemem és vártam a becsapódást, minél hamarabb. De aztán le tudtunk szállni.

Volt már, hogy utazásod alkalmával beleszerettél valakibe, akitől aztán búcsúznod kellett?

Beleszeretni nem, de volt egy kis valami Ausztráliában egy sráccal, akivel a világ legnagyobb homokszigetén, a Fraser Islanden túráztunk. Nagyon tetszett a srác, aztán Facebook-kontaktot cseréltünk a túra végén. Amint rámentem az oldalára, láttam, hogy "boldog" párkapcsolatban él. Elég tiszavirág életű lett ez a románc.

Milyen szemléletet, világnézetet köszönhetsz annak, hogy rengeteget utazol?

Az élet túl rövid és minden pillanatát élvezni kell. Kevesebbet stresszelek, az életet valahogy boldogabb szemszögből látom. Hiszen láttam, főleg itt Nepálban, hogy az emberek boldogok lehetnek pénz nélkül is.

 Veled előfordulhat, hogy elfogy a pénzed? Mi a terved erre az esetre?

Hála még nem történt meg, de lehet, egyszer elfogy. Szerintem az emberek jótékonysága kisegít majd a bajból. Tervem nincs, majd akkor kitalálok valamit.

100 pontból álló bakancslistát állítottál össze, amelyből sok, izgalmas tételt kipipáltál már. Néhányról bővebben is szeretnék hallani. Például a tangóról Argentínában. Mit lehet tanulni egy argentín tangótáncostól a konkrét tánclépéseken kívül? Változott-e ezáltal az, ahogyan megéled a nőiséged?

A tánclépések nagyon nehezek, de ami meglepett, hogy mennyire közel állnak egymáshoz a táncosok. Az egész testük összesimul. Az argentínok nagyon szeretik kimutatni a nőknek, mennyire értékelik a szépséget, jobban mint Olaszországban. A pasik szívdöglesztőek, köszönhető az kevert európai és latin-amerikai kinézetüknek.

Megvolt a sziklamászás Marokkóban, és a "via ferratázás" is, vagyis sziklautakon is másztál már fémkábelek segítségével. A hatalmas hegyek megmászásában és a sziklamászásban mi vonz?

Az, hogy ott minden fekete és fehér. Fontos döntéseket kell meghozni az embernek. A civilizált élet apró, kicsi, jelentéktelen döntései eltűnnek: barna vagy félbarna kenyeret vegyek? Milyen színű blúzt vegyek fel a munkahelyemre? stb. A mindennapi, pitiáner gondok is csak eltűnik a hegyekben. Az ember agya ki is tisztul, a sziklán nincsenek semmilyen gondolatok, csak a túlélés. A hegyek nekem olyanok, mint másnak a meditáció: teljesen kiüritik az agyamat és teljes nyugalmat árasztanak.

Buliztál a Riói karneválon a helyiekkel. Hogyan kerülted ki a turistákat?

A Lonley Planet weboldalán olvastuk a barátnőmmel, hogy nem érdemes drága turista jegyet venni a karneválra, hanem a Szambadrome előtt meg lehet venni a jegyeket éjfél körül. Reggel 6-ig tart a buli, úgyhogy semmiről nem marad le az ember, ha ekkor megy oda. Azt ugyan nem írta a könyv, hogy a Szambadrome egy favela (veszélyes, lerobbant gettó része a városnak) közepén van.

Megérkeztünk, és mi voltunk az egyetlen nyugati emberek a környéken. Úgyhogy két, elveszettnek tűnő lányra rácsaptak a jegyüzérek, de eléggé gázos kinézetűek voltak. Választottunk egy oké kinézetű srácot, a barátnőm bement, én kint maradtam a sráccal, mert meg akartunk bizonyosodni arról, hogy a jegy nem hamis. Tíz perc után én is utána mentem. Bent láttuk a turista részt is, ahol voltak székek és nem volt hangulat. A nem turista részen nem voltak székek, mert mindenki táncolt és énekelt. Igaz, eszméletlen nagy volt a zsúfoltság, mert oda korlátlan mennyiségű jegyet adnak el, de a kilátás szuper volt és minden felvonulást láttunk. Sokszor megismétlik a dalokat, úgyhogy egy idő után már mi is énekeltünk a brazilokkal.

A brazilok imádnak énekelni, táncolni és élvezni az életet. Hihetetlen hangulatot csinálnak. Amikor a buszon ültünk napközben, és valaki elkezdett énekelni, akkor aztán mindenki énekelt és táncolt a buszon, meg a buszmegállóban is. Az egész ország egy hatalmas parti. Legközelebb, ha megyek, azért megtanulok kicsit szambázni, mert úgy jobb a buli.

A helyek meditatív hatásáról és a sziklamászás veszélyeiről már szó esett. De milyen az a mélyvízi szabadmászás, amit Spanyolországban próbáltál ki?

Nem gondoltam, hogy ennyire félelmetes. Egyszerűbbnek hittem, mint a sziklamászást, hiszen ha esik az ember, csak a vízbe esik. Arra nem gondoltam, hogy le is kell mászni a sziklán, hogy utána felmásszunk, valamint hogy esés közben arra is kell gondolni, hogy ellökje magát a sziklától az ember, hiszen beütheti a fejét zuhanás közben. Nem is beszélve arról, hogy a nagy hullámok csak úgy csapdosnak alattam be a sziklák alá. A haverjaim sokkal jobb mászók, és meredekebb dolgokba vittek bele, mint amire én gondoltam. De túléltem és ekkor érzi az ember, hogy igazán él.

Szerinted melyik lesz, vagy melyek lesznek a listád legnehezebben megvalósítható pontjai?

Az Antarktisz. Nagyon drága, és nekem nem lesz annyi pénzem, hogy kifizessem az utat. Majd valamit ki kell találnom, hiszen meg kell hódítanom. Elmegyek Chilébe, ahonnan a hajók indulnak az Antarktiszra, és megpróbálok majd egyre felkapaszkodni.

A jövőbeni útiterveidről is egyes szám első személyben beszélsz. A szingliséged azzal van összefüggésben, hogy sokat vagy távol?

Az életem nagy része utazás, ez én vagyok, imádok felfedezni. Ha meg valakinek nem tetszik, azzal nem hiszem, hogy párkapcsolatot kezdenék.

Mik az előnyei és a hátrányai annak, ha egyedül utazol?

Én csak előnyét látom. Nagyon rugalmas az ember, és azt csinál, amit akar, amikor akar. Sokkal nyitottabb az ember és többekkel meg tud ismerkedni. A hátránya az, hogy rögtön meg szeretném osztani a történetemet a családommal és barátaimmal, de az internet világában ez igen gyorsan megoldható.

El tudod képzelni, hogy ha egyszer lesz családod, akkor az is boldoggá tehet majd, ha évente egyszer-kétszer utazhatsz velük együtt?

A mostani utazásaim már csak hab a tortán, mindent láttam, amit akartam a világból. Igaz, úgy éreztem, hogy most van itt a lehetőség, hogy még többet lássak, ezért is indultam el a világ körül egy hátitáskával. Egy nap, gondolom, nem lesz már annyi lehetőségem utazni - bárcsak mindig lenne - úgyhogy most mindent beleadok. Remélem lesz szerencsém távolabb utazni, mint Horvátország, ha lesz családom, de ha nem, az sem gond. Nem szabad elégedetlennek lenni, mert száz élet nem lenne elég ahhoz, hogy mindent lásson az ember ebből a csodálatos világból.