Fedezze fel autóval a környező országok kis csodáit!

Ha csak néhány napunk van egy külföldi kiruccanásra, akkor válasszuk valamelyik szomszédos országot, és annak is egy olyan részét, ahol egymáshoz közel vannak a látnivalók. Vagy legalábbis autóval könnyen elérhető távolságban. Programok három országban, három-három napra.

Szlovénia: Tavak, hegyek, vízesés, templom és vár

Válasszuk bázisul az ország egyik gyöngyszemét, Bledet, ahova kb. öt órányi autózás után érünk le Budapestről. Ha korán indulunk, akkor akár már aznap is megnézhetünk itt néhány látnivalót, úgy mint például a kristálytiszta, kékeszöld színű tavat, amelyet másfél óra alatt körbesétálhatunk, és amely körül az út hol az erdőben, hol Bled városán át vezet. Séta közben gyönyörködjünk a Júlia-Alpok csúcsaiban, majd üljünk be egy csónakba, és evezzünk el a tó közepén található kis szigethez. Ha azonban nincs kedvünk lapátolni, akkor váltsunk jegyet egy különleges, helyi bárkára (pletna), és élvezzük az utazást, amíg a pletnár átvisz minket a szigetre.

A gyönyörű Bledi-tó
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Blaz Poljansek / Europress / Getty

Itt magasodik a barokk stílusú Nagyboldogasszony templom, amely több földrengés után a 17. században nyerte el mai formáját. A legenda szerint, ha háromszor megkongatjuk a főhajójában lévő harangot, akkor teljesül a kívánságunk. Egy próbát mindenképpen megér. Ha megkongattuk a harangokat, lazításként igyunk egy üdítőt az itt található kis kávézóban, majd sétálgassunk egy kicsit a szigeten, szép, vadregényes utakon bolyonghatunk itt. Aztán irány a csónak vagy a bárka, hogy még sötétedés előtt elérjük a partot.

Másnap másszunk fel a tó partján magasodó Bledi várhoz, ahonnan csodás kilátás nyílik a vízre. A vár alsó szintjén bekukkanthatunk egy kis műhelybe, ahol egy korabeli Gutenberg nyomdagépet nézhetünk meg működés közben, az emeleten pedig a vár és Bled történetét bemutató kiállítás és egy étterem található, ahol feltétlen kóstoljuk megy a híres-neves bledi krémest. Délutánra pedig egy igazán sportos programot ajánlunk.

Bledi vár
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Bastian Gross / flickr

Bledben több klub is található, akik vizes és hegyi kalandokat kínálnak, ezek közül mi a raftingot, vagyis a vadvízi evezést javasoljuk. A város mellett robog el a Száva, amely kiválóan alkalmas erre az extrém sportra. Mivel mi gyerekekkel érkeztünk (6 és 8 évesek), ezért az egyik leggyengébb fokozatot választottuk, vagyis az egyik legbiztonságosabb útvonalat. A csónakok nyolc személyesek, és mindegyikhez jár egy szakképzett vezető, aki hátul kormányoz. Az utasok védőfelszerelésben (sisak, mentőmellény, neoprén ruha, vízicipő) serényen lapátolnak a kormányos utasítására - hol lassabban, hol gyorsabban. De ne csak a lapátra koncentráljunk, hanem gyönyörködjünk a vízben, a kövekben, a növényzetben is, hihetetlen látvány tárul itt elénk.

Bohinj
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Rosino / flickr

A harmadik napon üljünk kocsiba, és autózzunk el a Bledtől kb. 34 kilométerre található festői szépségű Bohinj-i tóhoz, amely meredek sziklafalak között, a Triglav Nemzeti Park területén fekszik. Számos túraútvonal indul innen, a tó nyugati partján fekvő Ukanc településéről például ötszáz lépcsőfokon juthatunk el a Száva-vízeséshez. Miután megcsodáltuk, és visszasétáltunk a parkolóba, hajtsunk át a közelben működő kabinos felvonóhoz, és menjünk fel vele a Vogel-hegyre. Télen sípályák, a többi évszakban túraútvonalak várják itt a turistákat. Természetesen aki inkább csak pihenne, az sem fog itt unatkozni, hiszen a felvonóállomás közelében található étterem teraszán kellemesen lehet napozni a nyugágyakban.

Biztosítás okosan

Külföldi autós kirándulásoknál még körültekintőbben kell utasbiztosítást választani, hiszen nem csak saját és családunk, de a jármű biztonságáról is gondoskodni szükséges. Az autónk – akár baleset akár műszaki ok miatt történő – lerobbanása tönkreteheti az egész kirándulást. Javasoljuk, hogy gépjármű assistance szolgáltatást is tartalmazó utasbiztosítást válasszon! CLB – Kössön biztosítást okosan! (X)

Szlovákia: Golf, csónakázás, túrázás, városnézés

Kezdjük a kiruccanást az Alacsony-Tátra déli oldalán fekvő Tále üdülőhelyen, ahol túra- és kerékpárútvonalak, no meg egy hatalmas golfpályarendszer vár bennünket. Európa egyik legszínvonalasabb golfterepén nemzetközi versenyeket rendeznek, a kezdők oktató segítségével sajátíthatják el a sport fortélyait. Mert akárki akármit is mond, a golf kemény sport! Nem egyszerű ugyanis pontosan, könnyedén megütni a labdát, a speciális mozdulat igencsak igénybe veszi a kart és az oldalizmokat.

Kőpataki tó
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: mimi / Travelo

Izomlázra gyógyírt a nem messze fekvő poprádi Aqua Cityben találhatunk. Az egész évben üzemelő vízi városban élménymedencék, csúszdák, termálmedencék, pezsgőfürdő, szauna, jégbarlang, uszoda és még tucatnyi egyéb frissítő, relaxációs szolgáltatás kényezteti a vendégeket. És hogy az élmény még felemelőbb legyen, miközben a medencében üldögélünk, a Magas-Tátra csúcsaiban gyönyörködhetünk. Első napra ez a két program bőven elég, másnap induljunk pihenten a Magas-Tátrába.

Tátralomnicról gyalog, vagy négyszemélyes kabinnal juthatunk fel a 1751 méter magasan elterülő Kő-pataki- tóhoz, itt található a Mormota kis világa nevű gyermekbirodalom, ahol akadálypálya, játszótér és színes programok teszik érdekessé a kicsik napját. Ha már itt vagyunk, hódítsuk meg a Lomnici csúcsot, ahova felvonóval juthatunk fel, itt körbekerített kilátórész és egy kis kávézó vár bennünket. Ha belefér a napunkba, érdemes átautózni a Tátralomnictól kb. fél órára fekvő Csorba-tóhoz. A tavon évtizedekig nem lehetett csónakázni, ám 2007-ben ismét engedélyezték a vízen való ringatózást.

Grand Hotel Kempinski a Csorba tónál
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Grand Hotel Kempinski

A vízparton épült a környék egyik legpatinásabb szállodája, a Grand Hotel Kempinski, amelyben nyitott kandallók, hatalmas csillárok, csodás textíliák, elegáns bútorok idézik a századfordulós időket. Wellness részlegében úszómedence, pezsgőfürdő, szauna, gőzfürdő vár ránk, a vízben üldögélve akár úgy is érezhetjük, hogy a Csorba-tóban úszkálunk, hiszen az üvegfalon keresztül közvetlenül a tóra látunk rá. Akár itt is tölthetjük a második éjszakát, de ha pénztárcakímélőbb megoldást szeretnénk, akkor számos panzió közül válogathatunk a környéken.

Harmadik napra pedig városnézést ajánlunk, mégpedig Pozsonyban, ahova 3-4 óra alatt juthatunk el autóval a Csorba-tó mellől. A Duna parti főváros egyik jelképe a négytornyú várpalota, ahová négy, különböző és bámulatra méltó kapun léphetünk be. Hatalmas udvarából három előcsarnok nyílik, az épület ma a Szlovák Nemzeti Múzeumnak ad otthont. Gyönyörű termek, kápolna és lovagterem vár itt minket, az Éhségtorony és a kínzókamra ma már denevérek búvóhelye, de egykoron rabok töltötték itt mindennapjaikat. A vár alatti ligetes, parkos területen sétálhatunk, a padokon megpihenhetünk.

Pozsony hangulatos belvárosa
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Picasa

A vár közelében áll a gótikus Szent Márton koronázó templom, 85 méter magas tornyának tetején a Szent Korona másolata csillog. Az aranyozott fejfedő annak emlékére került a toronyra, hogy 1563 és 1830 között itt koronázták a magyar királyokat. A sétálónegyedbe a Szent Mihály-kapun keresztül juthatunk be, a kapu a középkori erőd várfalának részeként épült 1411-ben. Régi, színes kis házak, apró üzletek mellett vezet az út a főtérre, ahol helyi kézművesek árulják portékáikat. Az utcák emellett tele vannak jobbnál jobb, hangulatos kiskocsmákkal, ahol kitűnő szlovák borokat és söröket kóstolhatunk.

Ausztria: Színes házak, borozók, vidámpark, kastélyok

Kivételesen nem a tó körbetekeréséhez, hanem csillagtúrához ajánlunk programokat, Mörbisch városkából (Fertőmeggyes) kiindulva. Mörbischben mindenképpen kukkantsunk be a főutcából nyíló kis udvarokba, hiszen mindegyikben van valami érdekes. Az egyikben helytörténeti múzeumot találunk, míg egy másik szőlőlugassal fedett kis éttermet rejt. A városka emellett a Fertő-tóra épült vízi színpadáról is híres, itt minden nyáron fesztivált szerveznek.

Ruszt
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: mimi / Travelo

Az első napra egy Rust (Ruszt) és Eisenstadt (Kismarton) kombinációt javaslunk, az utat autóval vagy kerékpárral is megtehetjük, mivel oda-vissza alig több 40 kilométernél. Ruszt egy gyönyörű kis település, színes házakkal, hangulatos kis terekkel és belső udvarokkal, borozókkal, kávézókkal, virágokkal. Sétáljunk a belvárosban, együnk meg egy könnyű ebédet egy helyi kis fogadóban, vásároljunk a helyi termelőktől valamelyik kapualjban, majd induljunk tovább Eisenstadtba, ahol több látnivaló is vár ránk. Semmiképpen se hagyjuk ki az Eszterházy-kastélyt, Haydn lakóházát, andalogjunk az óvárosban, nézzük meg a főteret a pestisoszloppal, a ferencesek templomát, a barokk városházát.

Ha gyerekekkel utazunk, akkor második napra iktassunk be egy olyan programot, ami csakis nekik szól. A Famylipark Neusiedlersee tökéletes helyszín erre, hiszen ez egy hatalmas családi szabadidőpark, mindenféle kalandos, mesés és adrenalinszintet növelő elemmel. Van benne például hullámvasút, sárkánybarlang, vízi játékok, falusi porta, és a park minden évben újabb elemekkel bővül. Idén az egyik újdonság a Krähennest (varjúfészek), vagyis egy 40 méteres magaslat, amelyre először fel kell mászni, majd a hat pálya egyikén szivacson lefelé csúszni. A hatalmas parkra érdemes az egész napot rászánni a rengeteg látni- és kipróbálnivaló miatt.

Familypark, Ausztria
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Familypark

A harmadik napon induljunk el a tó másik vége felé, és először álljunk meg Breitenbrunnban (Felsőszéleskút), vagyis a városka vízparti részén, ahol gyönyörű strandot találunk. Stégek, nádból készült napernyők, büfék, vitorlások és csónakok teszik igazán idillé a környezetet. Miután felöltődtünk a napfénnyel, induljunk tovább Jois (Nyulas) településére, és járjuk végig a bortanösvényt, amelynek tíz állomásán megismerhetjük a régióról és a helyi borászokról szóló érdekességeket. Az állomásokat könnyen felismerhetjük, hiszen azokat fémből készült nagyméretű borospoharak jelzik.

Jois után következzen Mönchhof (Barátudvar), ott is a skanzenfalu, ahol a régi házak, műhelyek, templomok között sétálva elképzelhetjük, hogy milyen volt az itteni élet több száz évvel ezelőtt. Van itt például posta, szatócsbolt, borospince, malom és tejcsarnok is.

Mönchhof, skanzen
Galéria: Autós célpontok a közelben
Fotó: Photographer: Dp Iworld.hu / Páth Dániel

Ha belefér a napunkba, menjünk még egy kicsit tovább, egészen Halbturnig (Féltorony), ott is a Harrach-kastélyig, amely a 18. században épült későbarokk stílusban. Igaz, 1949-ben leégett, csak a középső tere maradt ép, később újjáépítették. Ma magánbirtok, ennek ellenére látogatható, kiállításokat, koncerteket tartanak benne, és egy múzeumnak, valamint étteremnek is otthont ad.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek