Öt zseniális franciaországi élmény 2016-ra

Szurkolás a foci EB-n, Párizs-környéki kirándulás az impresszionisták nyomában, kastélytúra a Loire-mentén, romantikus kerekezés Provence levendulamezőin át, vagy pezsgőzés Champagne-régióban - jobbnál jobb programok, amiket az életben egyszer ki kell próbálni Franciaországban.

A június 10. és július 10. között esedékes labdarúgó Európa-bajnokság miatt 2016-ban valószínűleg a csapból is Franciaország folyik majd. Ezért összegyűjtöttünk öt kihagyhatatlan élményt, amit az ország tartogat. Nem mondjuk, hogy mindet feltétlenül idén kell átélni – tulajdonképpen a meccseken és az időszaki kiállításokon kívül a többit bármikor kipróbálhatják –, de a bakancslistájukra feltétlenül érdemes felvenni az alábbiakat.

Szurkolás és városnézés a foci EB városaiban

Magyarország harminc éve először léphet pályára nagy nemzetközi tornán, ha szeretné ezt a történelmi pillanatot átélni, érdemes minél előbb beszerezni a belépőjegyet, a repjegyet és szállást intézni Lyonba, Bordeaux-ba vagy Marseille-be. A Wizz Air kifejezetten a meccsekre szervezett szurkolói járatokat indít, ezekről itt olvashatnak. Az Easyjet pedig Budapest-Lyon járatot indított a nyári szezonra.

Marseille kikötője
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
Northfoto

 Ha ránk hallgatnak, a stadionokon kívül ezekkel a nagyszerű városokkal is megismerkednek, ha már egyszer elutaztak Franciaországba. Bordeaux világhírű borvidékét és világörökségi belvárosát, Marseille életteli kikötőjét, Lyon kacskaringós utcácskáit, szűk sikátorait, nyüzsgő rakpartjait kár lenne kihagyni!

Művészeti túra Párizsban és környékén

Ha Párizsba mennek nyaralni, ott sem maradnak majd le egyetlen EB-meccsről sem: a francia főváros tízmillió eurót költ idén a futballszurkolók szórakoztatására. Az események tervezett központja az Eiffel-torony lábánál fekvő Mars-mező lesz, ahol szurkolói zónát alakítanak ki. Itt Európa legnagyobb kivetítőjén a torna minden mérkőzését meg lehet majd tekinteni.

Az Eiffel-torony lábánál szurkolói zónát alakítanak ki
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
Pierre Suu / Europress / Getty

 Meccsektől függetlenül idén nagyon érdemes lesz Párizs múzeumait felfedezni – jobbnál jobb időszaki kiállításoknak adnak otthont. A Musée d'Art Moderne február 9-ig a pop art híveit várja Andy Warhol műveivel, a Cinematheque Francaise február 14-ig tartó kiállításán pedig a világhírű amerikai filmrendező, Martin Scorsese munkásságáról lehet kiállítást látni.

A Grand Palais kiállítótermeiben a Picasso mánia című tárlatot láthatjuk február 29-ig. Divatrajongóknak a Pinacothèque de Paris-ban a helye, itt március 20-ig Karl Lagerfeld fotóiból látható kiállítás. Március 20. és szeptember 18. között a Musée les Arts décoratifs mindenki kedvenc babája, Barbie előtt tiszteleg.

De Párizsból remek egynapos kirándulásokra is indulhatunk. Ha szereti az impresszionistákat, Giverny-be mindenképp ruccanjon ki! A francia fővárosból Vernonig vonattal utazhatunk, innen busszal, gyalog, vagy kerékpárt bérelve juthatunk el Claude Monet egykori lakhelyére, Giverny-be.

Monet háza Giverny-ben
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
Wikimedia Commons

 A világhírű festő 1883-tól 43 éven keresztül egészen haláláig lakott itt, időközben megvásárolta a szomszéd telket és kialakította azt a páratlan szépségű kertet a japán híddal, a tóval és a tavirózsákkal, amit a képeiről ismerünk, és amit ma is meglátogathatunk. Giverny-be beérve először érdemes Monet nyughelyét felkeresni, majd következhet a Musée des Impressionismes, és utoljára a Fondation de Claude Monet.

Kastélytúra a Loire mentén

Párizsból viszonylag könnyen megközelíthetők a világhírű Loire-menti kastélyok is, melyek 2000 óta a világörökség részét képezik. A Blois-i kastélyt változatos építészeti stílusai, a Villandry-kastélyt páratlan kertje, Chaumont-sur-Loire kastélyát gazdagon bútorozott termei, a Chenonceau-i kastélyt a folyó fölött átívelő pillérei, az Amboise-i kastélyt pedig Leonardo da Vinci sírja miatt érdemes felkeresni.

Villandry
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
Northfoto

 A kastélyokról a francia idegenforgalmi hivatal magyar nyelvű honlapot üzemeltet, ezt itt találják.

Travelo tipp
Ha busszal vagy autóval kastélyról kastélyra járunk napokon keresztül, könnyen csömörünk lehet a látnivalóktól. Ha a mennyiség helyett inkább a minőségre megyünk, egy napra csak egy kastélyt tervezünk, a távolságokat pedig kerékpárral győzzük le - így egészen más érzés lesz megpillantani egy újabb csodás királyi lakhelyet. Ez a honlap sokat segíthet, ha önállóan szeretnék megszervezni a kirándulást, itt és itt pedig szervezett Loire-menti bringatúrákat talál.

Két keréken Provence-ban

Ha már a kerékpározásnál tartunk: a francia vidéket - így a festői Provence-t is - a legjobb két keréken felfedezni. Sokkal személyesebb, bensőségesebb kapcsolatunk alakul így ki az illatozó levendula-mezőkkel, olívaligetekkel, szőlőskertekkel és idilli kisvárosokkal, mintha autóval vagy busszal suhannánk át rajtuk.

Provence
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
Piero Maria Bianchi / Europress / Getty

Gyakorlott bringásoknak biztosan nem okoz majd gondot a megfelelő útvonal kiválasztása, de aki kevésbé profi, és konkrét helyismeret híján inkább hozzáértőkre bízná a szervezést, rengeteg cég kínálatában talál provence-i bringatúrákat.

Vannak nagy- és kiscsoportos utak, ahol idegenvezető segíti a csapatot, és olyanok is, ahol a bringabérléstől a csomagszállításon át az útvonaltervig mindenről gondoskodnak, viszont tájékozódni magunknak kell. Mi szívünk szerint egy utóbbira neveznénk be.

Bringák Aix-en-Provence utcáin
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
decar66 / flickr

 A túrák általában a vasúton könnyedén megközelíthető Avignonból indulnak, az egyes etapok hosszának, a megállók számának, a szálláshelyek típusának és a pihenőnapok számának kombinációi végtelenek, minden csak a mi edzettségünktől – na meg persze a pénztárcánk vastagságától – függ.

Ez például egy klasszikus, hat napos, vezető nélküli túra, Avignont, Arles-t és St Rémy-t, valamint a provence-i táj legjavát érinti. Az ára három-négy csillagos, barátságos szálláshelyekkel, minden nap reggelivel és két nap vacsorával, gps-szel és útikönyvekkel, valamint csomagszállítással 790 euró (azaz 250 ezer forint) fejenként.

Pezsgőzés a Champagne-régióban

Ha szereti a pezsgőt és a történelmi városokat, egyszer el kell látogatnia a Párizstól keletre elterülő Champagne-régióba. Az ismerkedést a környékkel érdemes a francia fővárosból autóval és TGV-vel egyaránt könnyedén, két óra alatt megközelíthető Reims-ben kezdeni. Fenséges középkori katedrálisa mellett néhány pezsgőpincészetet is érdemes itt meglátogatni. Reims-től délre, dombok ölelésében fekszik Épernay, a "pezsgő fővárosa" – nem kérdés, hogy a pincelátogatások és pezsgőkóstolók a legfontosabb programok itt.

Troyes
Galéria: Francia kalandok 2016-ra
KBWEi / Wikipedia

Az iszogatás mellett persze szánjon időt a városnézésre is. Dél felé tovább ereszkedve, Épernay-től száz kilométerre fekszik Troyes városa. "Még a műemlékeit oly gondosan őrző Franciaországban is kevés városban maradt olyan épségben a késő középkori, kora reneszánsz városmag, mint itt. Az egykori 'száz torony' városa hatalmas gótikus templomaival, XV-XVI. századi gerendavázas házaival, gazdag múzeumaival, rengeteg műkincsével az egyik leglátogatottabb turisztikai központ" – írja róla a Wikipedia vonatkozó szócikke.

Címlapkép: Mike Slone/flickr

 

Újabb cikkünk ebben a témában:
Elindult az easyJet Lyonba tartó első járata - 2016.04.27.
Lyon sokáig elkerülte a világutazók figyelmét, pedig kiváló választás azoknak, akik családias, mégis élénk és izgalmas környezetre vágynak. Április 26-tól indít ide közvetlen járatot Budapestről az easyJet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek