A főszezon után Ciprus az egyik legjobb úti cél, ha van egy hosszú hétvégénk vagy egy hetünk, hogy egy kis időre visszatérjünk a nyárba. Bár az esték hűvösek, még november elején is elérheti a nappali hőmérséklet a 30 fokot, a tenger pedig még éppen elég meleg egy-egy rövid úszáshoz. Azzal sajnos számolni kell, hogy az óraátállítást követően már délután 3-kor sötétedik, ezért érdemes korán kelni, ha szeretnénk élvezni a meleget.

Ciprusra ilyenkor hihetetlenül olcsón el lehet jutni, ha elcsípi a utolsó charterek egyikét. Nem jön visszafelé a charter gép? Semmi gond, mi brüsszeli átszállással kb.15 ezer forintból visszajöttünk – igaz, ebben benne volt egy félnapos unalmas várakozás a nem túl ingergazdag Charleroi repülőtéren. De megérte.

Az őszi nyaralásunk célpontja a keleti parton található Paralimni volt, a szezont végigdolgozó barátaink láttak vendégül minket, és egy lakáskulcsot is adtak, mivel leléptek egy kicsit a sziget északi, török fennhatóság alatt levő részébe lazítani. Az északi terület látogatható, kivéve a katonai lezárt területeket, amelyeket fegyveres katonák őriznek.

Kisbusszal a tiltott övezetbe

Famagusta egyik negyede, Varosha Ciprus legmenőbb üdülőhelye volt az 1974-es görög-konfliktus előtt. Sokan a francia Riviérához hasonlították, és olyan sztárok emelték jelenlétükkel a partszakasz fényét, mint Brigitte Bardot, vagy Elizabeth Taylor. 45 szálloda, 21 bank, több száz étterem és bár működött itt. Ma szögesdrótok zárják el a külvilágtól, katonák őrzik, az egykori gyönyörű szállodák tengerpartja kihalt, a kisvárost pedig lassan visszafoglalja a természet.

Paralimni szállodáiban a hajókirándulásokat hirdető prospektusok mellett egy fénymásolt szórólap is hirdet fakultatív programokat. Így tudtuk meg, hogy "George" kiscsoportos túrákat szervez Varoshába, és nemcsak körbevisz minket, hanem személyes élményeit is megosztja. Mivel egy ilyen túrát nem tudtunk volna önállóan megszervezni, lecsaptunk a lehetőségre, és másnap már George (aki egyébként ciprusi görög) kisbuszában ültünk, hogy belépjünk a katonai lezárt területnek minősülő szellemvárosba.

Egy ilyen túrára fontos, hogy vigyünk elég vizet, és néhány szendvicset is érdemes elcsomagolni, mert ez nem az a hely lesz, ahol kiugorhatunk kávézni és ebédelni. Lezárt katonai övezetről van szó, tehát WC-re sem lehet csak úgy kiszállni. George folyamatosan arról a szörnyű napról beszélt útközben, amikor elűzték egy szál ruhában varoshai otthonából. A kellően drámai atmoszféra tehát megvolt.

A "normális", szezonvégi nyaralóhely-hangulatnak az egyik pillanatról a másikra lett vége, amikor elhagytuk a Deryneia nevű falut. Egy katonai támaszponton találtuk magunkat, ahol csak útlevéllel engedtek át minket. Ahhoz képest, hogy George folyamatosan a törökök kegyetlenségeit ecsetelte, úgy tűnt, elég jóban van a határt őrző katonákkal, a nevükön szólította őket, mint régi ismerősöket. De így simán átgurultunk a sziget török részébe.

A kettévágott szálloda

Az ENSZ védőövezetébe csak alig több mint 10 éve engedik be a turistákat. Az egész olyan volt, mintha egy katasztrófafilm kulisszái közé kerültünk volna hirtelen. A szögesdrótokon a fotózást tiltó piktogramokkal szemeztünk, és tudtuk, hogy mostantól figyelő szemek kísérik minden mozdulatunkat.

A gyönyörű tengerparton a pusztuló épületek látványa és a mozdulatlanság tényleg elég drámai volt, George folyamatos kommentjei nélkül is. A legdurvább egy magas hotel volt, amelynek hiányzott a közepe. De a leghátborzongatóbb az egészben a csend volt. Ha becsuktuk a szemünket, szinte láttunk magunk előtt a nyüzsgést és a luxust, ami fél évszázada jellemezte a helyet.

Egy helyen kiszállhattunk a buszból, de csobbanni nem volt idő, és kedvünk sem lett volna hozzá, annyira sokkoló volt a hangulat. Ezután Varosha lakóövezetét néztük meg, itt végig a buszban maradtunk. Minden szellemváros hátborzongató, és akkor is gombóc van az ember torkában, ha a hely csak simán elhagyatott, de itt valahogy az emberi tragédiák is nyomot hagytak a kihalt város utcáin. A kertekben több méteres gaz, az ablakok betörve, állagmegóvás hiányában minden lassú pusztulásra van ítélve.

A túra végén megnéztük a görög oldalon álló múzeumot és a Viewpoint nevű helyet, ahol fotókkal és különféle dokumentumokkal demonstrálták a 41 évvel ezelőtti eseményeket, amelyeket a görög ciprióták soha nem fognak kiheverni. A Viewpoint egy pazar kilátással rendelkező terasz, ahol a távcsövek nemcsak a turisták szórakoztatása vannak itt – sokan innen láthatják csak egykori otthonukat, vagy szüleik otthonát.

George drámai beszámolójánál azonban sokkal hitelesebbnek tűnt annak a bácsinak a beszámolója, akivel Paralimni strandján barátkoztunk össze néhány nappal később. Polipra "vadászott" búvárfelszerelésben, és miközben elmesélte az életét, a polipok kifogásáról, sziklához csapkodásáról és helyes elkészítéséről is mindent megtudtunk. Ő a feleségével és két gyerekével menekült el Varoshából, és Afrikában vállalt mérnökként munkát, hogy el tudja tartani a rokonokhoz költözött családot.

Csobbanás a repülőtéren

Ha több idejük van, és nemcsak néhány napra érkeznek, érdemes felkeresni a mesés naplementéiről és a hatalmas partijairól híres Ayia Napa strandját, ahol a főszezonban rengetegen vannak, és ilyenkor sem alacsony, de már a kellemes a népsűrűség. A Troodos-hegységbe 220 kilométeres túraút vezet a tengerpartról, a hangulatos fővárosban, Nicosiában pedig az útlevelük bemutatásával egyszerűen átsétálhatnak a török területre – a határ ebben az esetben egy utca közepén van.

Úgy tűnik, fél Nyugat-Európa Afrodité szigetére jár házasodni, mi lépten-nyomon menyasszonyokba és vőlegényekbe botlottunk. Ha nincs szerencséjük, novemberben kifoghatnak esős napokat is. A szállodákban ilyenkor is viszonylag sok az orosz és a német vendég, sokan csak tavasszal mennek haza. Ők jobban szeretik mérsékelt meleget: amíg mi vacogva néztük reggel egy szikláról a naplementét, az orosz matrónák lazán leúsztak néhány kilométert a félhomályban.

Pafosz, a sziget egykori fővárosa az UNESCO világörökség része. Ha innen indul a gépük –- és időben odaérnek a repülőtérre, még úszhatnak egyet a becsekkolás után – a repülőtér ugyanis közvetlenül a tengerparton van. A biztonságiak pedig már megszokták, hogy cuppogó strandpapucsban érkeznek az utasok.