„Hogy hová?" – leggyakrabban ez a mondat hangzott el, amikor barátainknak arról beszéltünk, hogy nem egy hazai wellness szállodába vagy Bécsbe megyünk hosszú hétvégére, hanem a grúz fővárosba, Tbiliszibe. Holott Grúzia egyik városa, Kutaiszi elérhető közelségbe került, mióta a Wizz Air olcsó járatokat indított Budapestről. Kutaiszi 3 órányi repülőútra fekszik Magyarországtól, és újabb 3-4 óra buszozással már ott is vagyunk a grúz fővárosban. Mi péntek éjfélkor indultunk és a szombat reggeli kávénkat már a világ talán legeklektikusabb városában, Tbilisziben ittuk meg.

Tbiliszi Budapestnél lakosságszámban alig, érzetben sokkal kisebb város. Itt az egyik pillanatban 1000 éves templomokat csodálunk meg, a másik pillanatban viszont az 50-es évek szovjet stílusú épületei közül előtörő futurisztikus üvegpaloták döbbentenek meg minket. A város óvárosa a világ egyik leghangulatosabb "romhalmaza". Fantasztikusan szép házak, leszakadó erkélyekkel, düledező homlokzattal, sehova nem vezető lépcsőkkel, és a házak között megbújó templomokkal, zsinagógákkal és mecsetekkel. Furcsa módon az óváros hangulatát pont az adja, hogy sok-sok évtizede senki nem nyúlt hozzá a házak többségéhez. Így nemcsak az egyike a kelet-európai óvárosoknak, hanem élő mementója a XX. század politikai és gazdasági pusztításainak.

Az óvárosi negyed így is tele van élettel: a Kote Abkhazi nevű utcában egymást érik a borozók, a pékségek, a kávézók és az éttermek. Nekünk az utcától nem messze fekvő, rajzfilmbe illően egy ferde Óratorony alatt működő Gabriadze Cafe volt a kedvencünk, ahol a grúzok nemzeti ételét, a sajttal töltött kenyeret, a hacsapurit érdemes kipróbálni. Utána a nagyon puritán, de így is lenyűgöző Sioni Katedrálisban gyorsan meg is gyóntuk a túlzott kalóriabevitel bűnét. Majd egy kiadós sétára indultunk hegymenetben.

Az óváros fölött magasodó dombon a Narikala erődnek inkább a történelme érdekes, mint az, ami maradt belőle. A citadellát még a perzsák építették, majd elfoglalták a grúzok, majd a törökök, és ismét a perzsák. Végül az oroszok robbantották fel véletlenül a XIX. században. Az erődhöz séta helyett libegővel is fel lehet jutni. A közelben van egy hatalmas botanikus kert és egy tradicionális grúz fürdő is, ahol állítólag George W. Bush is megfürdött, amikor a városban járt.

Mi nem követtük a volt amerikai elnököt, hanem inkább a belvárosi Rusztaveli út múzeumait, elegáns boltjait és parkjait néztük meg. Ez utóbbiban a magyar Zichy Mihály szobra fogadott minket - a magyar grafikust a grúzok ugyanis a legjelentősebb művésznek tartják, mivel ő illusztrálta az ország nemzeti eposzát, a Tigrisbőrös lovag című művet.
Meglepő módon ebben a nagyon ősi és vallásosan keresztény városban nem féltek modern épületeket emelni az elmúlt években. A budapesti Szent István Bazilika méreteivel vetekedő, ugyanakkor mindössze tíz éve épült Tsminda Sameba Katedrális kevésbé okoz döbbenetet. De amikor egy tíz emelet magas üvegkígyó nyúlik ki az egyik domboldalból, vagy amikor egy Always-betétnek csúfolt, megtekeredett – de amúgy ikonikus és trendi - gyaloghíd visz át a várost átszelő folyón, akkor nehezen tudjuk elhinni, hogy egy Magyarországnál háromszor szegényebb ország fővárosában járunk.

Tbiliszi remek kiindulópont félnapos és egynapos kirándulásokhoz is. Mivel maga a város egy-két nap alatt bejárható, így érdemes a második napunk délutánján kiugranunk Mtskhetába, Grúzia korábbi fővárosába és fő egyházi központjába. A párezres településen található két, az UNESCO világörökség listáján szereplő templom, a Szvetichoveli katedrális és a Dzsvari templom. Az előbbi fontosságát – szépségén túl – az adja, hogy a legenda szerint az épület alatt van eltemetve az a ruha, amiben Jézus Krisztust keresztre feszítették. A Dzsvari templom a várostól messzebb, egy domb tetején található, gyalog csak lassan és nehezen megközelíthető. Így utazásunk legnagyobb, egyszeri költségeként taxival tudtunk csak felmenni az 1500 éves, keresztalakú ortodox templomba. A dombról a kilátás és a templom elhelyezkedése azonban mindenért kárpótol.

Hogy bírjuk erővel, a harmadik napunkat az Entrée nevű pékség reggelijével kezdtük, ami egy annyira tökéletes francia pékség, hogy Párizsban is megirigyelnék. Grúz ételeket ettünk eleget előtte, kellett a változatosság mielőtt nekiindultunk a grúz-azeri határ közelében fekvő David Gareja kolostor felfedezésének. David Gareja egy szír hittérítő volt, aki a VI. században telepedett le a mai Grúziában, és egy hegy oldalában, a sziklákba vájva épített kolostorokat. Megszakításokkal ugyan, de azóta is élnek a helyen szerzetesek, többen a mai napig sziklaodúkban. A barlangokat és az abban található freskókat egy bő két órás túra keretében nézhetjük meg. A túra csúcspontja egyértelműen az alattunk fekvő táj látványa. Tavasszal és kora nyáron olyan tökéletes zöld dombokat látunk, mint a Windows XP híres háttérképén, máskor viszont annyira kopár a táj, mintha a Holdon járnánk.

Érdemes az utolsó grúz estét a híres helyi törkölypálinka, a csacsa társaságában tölteni! Mi ezt a Szimplakert tbiliszii megfelelőjében, a Linville-ben ittuk meg, hogy könnyebben viseljük a hazautat. Egy újabb éjszakai busz- és repülőút után, másnap reggel pedig, ha frissen nem is, de mindenki más előtt érkezhettünk be a munkahelyünkre.

Grúziát a Wizz Air sajtóútján fedezte fel magának a Travelo.