Ha nem szeretnének borravalót adni, akkor semmiképp ne menjenek például Izraelbe, mert önöktől fognak rövid úton kiborulni, mint arról egy kolléga is beszámolt:

„Izraelben jártam tavaly év végén, és ott kötelező a 10% borravaló, amit a számla nem tartalmaz. Ha nem adsz, az hihetetlen sértésnek minősül, és úgy néznek rád, mint egy gyilkosra. Volt, hogy nem volt nálunk apró és nem tudtunk adni, gondoltuk max. csúnyán néznek. Erre a pasas csapkodni kezdett és látványosan felháborodott, azt nem is akarom tudni, hogyan átkozott el minket héberül. Inkább elmenekültünk."

Egy másik izraeli eset ezzel kísérteties hasonlóságot mutat, annyi különbséggel, hogy az all-you-can-drink típusú hely pincére a vendégek után rohant, és feldúltan közölte, hogy „elfelejtettek borravalót adni". Holott ők pont azért nem adtak, mert eleve nem voltak megelégedve a kiszolgálással, de ez ott ezek szerint nem releváns – a tanácsadó oldalak szerint azért, mert sok felszolgáló alacsony fizetése miatt a borravalóból él. Ezért lesznek idegesek, ha kártyás fizetéssel rendeznénk a borravalót is, vagy nem adunk aprót külön.ű

Az összegyűjtött beszámolókból kitűnik, hogy Nagy-Britannia és Spanyolország viszont élen jár a stresszmentességben. Angliában semmiféle elvárás nincs a személyzet részéről, ettől függetlenül lehet és szoktak adni a vendégek. A vendéglátóhelyeken általában a bárpulton tartanak egy befőttesüveget, és az elégedetten távozók bedobhatnak a közösbe, amennyit gondolnak. Az asztalon is lehet hagyni aprót, teljesen szabadon döntve róla, hogy az összeg mennyi legyen.

A spanyolokról egyik újságírónk, Mimi így számolt be: „a legszimpatikusabb megoldást Barcelonában tapasztaltam. Akármit mondtunk is, mindig visszahozták a teljes visszajárót egy kis tálkában, általában úgy, hogy legyen közte aprópénz is. Ha az ember elégedett volt, a papírpénzt elrakta, az apró maradt a tálkában, a pincérek pedig látványosan hálásak voltak érte. Nekem a reakciójukból úgy tűnt, nem elvárták a dolgot, hanem örültek, ha kiérdemelték."

Mimi legkedvesebb, szintén stresszmentes emléke Koppenhágához, azon belül is a hippi Christianiához kötődik, ahol rossz címletet kihúzva a tárcájából mosolyogva átadta a fogyasztás árának tízszeresét, hogy a kiszolgáló személyzet tartsa meg a különbözetet. A pultos hitetlenkedve rákérdezett, hogy biztos-e a dolgában, és gyorsan pontosították az arányokat. „Nem vagyok benne biztos, hogy máshol is rákérdeztek volna ahelyett, hogy lapítanak, és örülnek a béna turista busás borravalójának."

Részemről viszont nagyon szereném jóvátenni a korábbi viselkedésemet, és elmondani legalább egy tucat kanadai pincérnőnek, hogy mennyire sajnálom, hogy kifogástalan és kedves munkájuk ellenére a legtöbb esetben nem adtam borravalót. Előzőleg én is jócskán bénáztam itthon is a borravalóval. Ott a történet azonban pluszcsavart tartogatott.

Annak ellenére, hogy az odakint szokásos 'credit' és az Európában elterjedtebb 'debit' közötti különbség okozott párszor fennakadást, kivétel nélkül mindenhol lehetett kártyával fizetni. Az étteremben azonban az első alkalommal zavarbaejtő dolog történt: a kártyaterminálon a szokásos „zöld gomb, pin kód, ennyi" helyett az a kérdés is megjelent, hogy mennyi borravalót szándékozom adni. A továbblépésnél mindig csak egy lehetőség szerepelt tíztől húsz százalékig, de a húszig eljutva visszaléptetni már nem lehetett. Utolsóként lehetett azt választani, hogy nem adok semmit, ekkor kiszámlázták a fogyasztás árát.

Bevallom, magyar berögződésekkel mindez a borravaló rendkívül erőszakos forszírozásának tűnt, és a szokatlan kártyatranzakció is („mit kell megnyomni, akkor most a pirosat???") sokkolt. Olyannyira, hogy az utazás végéig totális zavarodottság lett úrrá rajtam, valahányszor a fizetéshez értünk egy vendéglátóhelyen. Hát még, ha nem voltam elégedett! Férfiasan bevallom, hogy olykor a magyar pénztárcámnak átszámolva eleve magas fogyasztási díj plusz 10-15 %-a is brutálisnak tűnt, ha tudtam, hogy ugyanaznap praktikus okokból még legalább egy vendéglátóhelyre be kell mennem, ha nem akarok korgó gyomorral aludni menni. De ezeken úrrá kell lenni valahogy. Amúgy néha a kártyás fizetés után a sörös korsó alá raktunk egy ötöst, és én is elkezdtem kapiskálni a dolgot.

Azóta tudom, hogy Észak-Amerikában a borravaló teljesen más elbírálás alá esik, és a felszolgálók tényleg a megélhetésükért végzik mosolyogva és flottul a munkájukat. Ha nem adunk semmit, azt bizony mosolyogva, de sértésnek veszik. Addig is azonban, míg visszamehetek megkérdezni a kanadai pincérnőktől, mi van velük azóta, és bocsánatot kérni, és megmondani nekik, hogy klasszak voltak, legalább önök ne essenek ilyen kelet-európai hibákba. Mivel sok remek összefoglaló található a témáról szerte az interneten, most csak néhány tippet adnék, a többit az eddigiek ismeretében önökre bízom. Csak ügyesen!

Hova utazzunk, ha gyűlölünk borravalót adni?

A notórius borravaló-elsumákolóknak ideális úti cél Ázsia, különös tekintettel Japánra, ahol a borravaló átnyújtása számít nagyfokú bárdolatlanságnak. Kínában a helyzet felemás, hivatalosan nem engedélyezett, a gyakorlatban bizonyos luxushotelekben kötelező, de ha máshol adni próbálunk, rendszerint visszautasítják.

Szingapúrban is fura borravalót adni, Thaiföldön nincs semmiféle elvárás a személyzet részéről, de egyes források szerint itt előfordulhat a nyugatiasabb szemlélet is, legyünk körültekintők.

Ausztráliában nincs borravaló-kultúra, amit azzal magyaráznak, hogy mindenki keres eleget, tehát nem szükséges kiegészíteni a számlát.

A közép- és dél-amerikai országokban a szervízdíj általában benne van a végösszegben, így nem kell külön fáradni vele.

Olaszország, legalábbis egy velvetes beszámoló szerint üdítően borravalómentes: „a borravaló nélküli társadalom egy megszokhatatlanul jó dolog".

Horvátországban szintén nincs elvárt 10% annak ellenére, hogy a felszolgálók a magyar sztenderdnél valahogy sokkal fesztelenebbül tudnak profik és előzékenyek lenni. Ugyanennek a (számomra) lenyűgöző lazaságnak köszönhetően nem fognak arcokat vágni, ha nincs borravaló, felnőtt embernek tekintik mindkét felet, de ha kapnak plusz pénzt, azt megbecsülik.

Hol számíthatunk nagyobb problémára, ha kitartóan mellőzzük a borravalót?

Két fontos térség van, amit mindenképpen jegyezzenek meg. Észak-Amerikában, azaz az Egyesült Államokban és Kanadában alap, hogy a pincérek minimális alapfizetést kapnak, amit muszáj kiegészíteniük a jattból jövő bevétellel. Ennek megfelelően igyekeznek is a kedvünkben járni, és tényleg kitesznek magukért. Ezért számít különösen faragatlan dolognak, hogy bár minden rendben volt, mi nem honoráljuk az igyekezetet. Mint ahogy ha elrontanak valamit, és mi jogos elégedetlenséget fejezünk ki a borravaló elmaradásával, akkor szégyellni is fogják magukat.

A másik kiemelt terület a Közel-Kelet és Észak-Afrika, ahol hagyományosan mindig és mindenért járt egy-két pénzérme vagy egyéb jutalom. Az étteremben először is legyünk türelmesebbek, mert a világnak ezen a részén senki nem fog rohanni meg kapkodni a kedvünkért, itt lassabban történik minden, lassabban fog érkezni az étel, de ez nem jelent rosszabb minőségű szolgáltatást, amin felháborodjunk. Gyakori, hogy szervízdíj már van a végösszegben, de ezen felül is elvárják a borravalót.

Nagyjából ennyi, amit az éttermeket illeti, de maradt még bőven borravalós sztori a tarsolyunkban, máshonnan.

„Tinédzserként a szüleim elvittek egy bécsi hétvégére" – meséli ismerősünk, Bori – „szállás menő hotelben, Mariahilfer, minden, ahogy a kilencvenes évek elején a romlott Nyugatot elképzeltük. Amíg a hotel medencéjében áztam, a szobámban járt a takarító, és a hamutálba kirakott aprópénzemet szépen elrakta, nyilván azt hitte, hogy borravaló. Így jár az, aki nem hord pénztárcát, és a nadrágzsebében tartja az aprót."

Vagyis számíthatnak rá, hogy a témának ezzel még nincs vége. Önökkel történt már a fentiekhez hasonló szorongató helyzet fizetés közben? Történeteiket szeretettel várjuk lent kommentben, vagy a Facebookon.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Erre való a borravaló! 
Jatt-körkép sorozatunk legújabb részében arra voltunk kíváncsiak, mennyi borravalót kap ma egy szállodai alkalmazott Magyarországon, milyen hatása van az online szállásfoglalásnak a vendégkapcsolatra és hogy hogyan viselkedik vendégként egy vendéglátós. A témáról Jármay Lászlót, több hazai szálloda egykori igazgatóját kérdeztük.