Ha valakinek megér több mint egymillió forintot, hogy megelevenítse a maga számára az 1984 világát, és a kaland és borzongásvágya erősebb, mint az ellenérzései amiatt, hogy ebből a pénzből egy elvetemült diktatúra vezetősége részesül, az utópisztikus rémutazásra indulhat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba. Kiszolgáltatottságot, nyomort sajnos bőven láthatunk, ha Ázsiába utazunk, de egész más érzés azt nézni tehetetlenül, amikor emberek megnyomorításában egy összetett formátum alapján évtizedek elhivatott munkája van, és mindent átható paranoia.

Az újságíró igazolványt miszlikbe tépte

Karafiáth Orsolya Izsák Sipos Szilárd festőművész és református lelkész barátjával együtt meg szerette volna ismerni ezt a nyomasztó világot, ahonnan hazatérve hálás azért, hogy néhány kiborulással, és kisebb összeomlásokkal megúszta. A költő és újságíró úti élményeiről fotós beszámolót tartott ismerőseinek a Gödör Klubban.

A kalandok a határon kezdődtek. Mobiltelefont tilos bevinni (illetve magát a készüléket igen, csak a sim-kártyát veszik el a határon), az útlevelet le kell adni, és az országba lépve állandó kísérőket kapnak a turisták, miközben a városokban a számtalan fegyveres őr is szemmel tartja őket. Karafiáth Orsolya még Pekingben észrevette, hogy véletlenül nála maradt az újságíró igazolványa, amit helyben miszlikbe tépett, nehogy kellemetlensége legyen belőle.

Egy lépést sem tehettek a kísérők nélkül

" Amikor megérkeztünk, fogadóbizottság várt minket, és onnantól egy lépést sem tehettünk nélkülük. Mi ketten voltunk, ők hárman. Német nyelvű vezetést kértünk, de a második nap csatlakozott egy Magyarországon tanult vezető, Hunocska is, mert azt mondták, túl sokat beszélünk egymás között magyarul" - mondta a költőnő. Az állandó szemmel tartás mellett számítaniuk kellett egyéb kényelmetlenségekre is, mint például hogy éhesek maradnak a szűkös választék miatt, áramot pedig napjában másfél-két óráig tapasztalhatnak.

Reggelenként fél hatkor együtt ébredhettek a koreai dolgozókat felrázó szirénákkal, este nem csavarogattak az utcán. Amúgy sincsenek kocsmák, szórakozóhelyek, csak a turisták számára tartanak fenn étkezőket. Mint ahogyan a költő újságíró elmondta, nem mosolyoghattak az örökös elnök Kim Ir Szen, illetve az országot vezető Kim Dzsongun képmásait látva, és az a szabály, hogy az őket ábrázoló szobrok közelében a sapkájukat le kell venniük tiszteletből, és 5 eurós virágcsokrot illik vásárolniuk és elhelyezniük a lábaiknál.

Még egy szent ember van az országban, Kim Ir Szen felesége, a japán partizánnő, a néhai Kim Dzsongszuk, de őt lényegesen kevesebbszer ábrázolják. Ha kézbe vettek egy újságot, nem gyűrhették össze, mert könnyen a fogdában kötöttek volna ki. Ezenkívül csak azt fotózhatták, amit a kísérők megengedtek.

Hat nap után a hetedik a kötelező közmunkáé

A koreai vezetés a klasszikus nyaralós turizmust sem hagyhatta óvatlanul elburjánzani: a Japán-tenger felé eső partszakaszok szögesróttal vannak lezárva. 2008-ban a Kumgang-hegység egyik üdülőövezetében egy dél-koreai nőt lelőttek, mert tengerparti katonai övezetbe tévedt. Karafiáth Orsolya egyébként úgy tudja, az új ötéves tervben szerepel, hogy 2020-ig egymillió turistát vonzzanak az országba. Egyelőre turistának lenni nem önfeledt wellness, de fényévekkel jobb státusz, mint ott élni.

Bár nemzeti mottójukban erőteljes és virágzó nemzetként definiálják magukat,

a kilencvenes évek éhinségei után a nélkülözés továbbra is a nemzeti örökség része. A beszámoló alapján hat napos munkahetük után a dolgozók a hetedik napon kötelező közmunkával lazítanak. Ételt központilag kapnak. Lakásaikban a fűtés nem jellemző, a helyiségeket a konyhából kiszabaduló gőz melegíti be valamelyest. Az éghajlat kontinentális, hideg telekkel. Az északi hegyekben jellemzőek a kemény hidegek, a Szibéria felől érkező szelek pedig hóviharokat okozhatnak.

Ablak, fűtés és áram momentán nincs

 "Sok helyen ablakot sem láttunk, inkább fóliával vonják be az ablakkeretet." Autója csak a kiváltságosoknak van, a fő tömegközlekedési eszköz a trolibusz, de mivel áram alig van, a dolgozók kénytelenek gyalogolni. Az áram hiánya a kulturális életet is akadályozza, a színházak, a cikrusz és opera sokszor szünetel. A színészeiket egyébként nagy becsben tartják, és 140 négyzetméteres lakásokkal ajándékozzák meg őket, de ha nincs lehetőségük fellépni, ők is a mezőgazdaságban dolgoznak.

"Mindezekről úgy beszélnek, mintha átmeneti kellemetlenségek lennének, és már a felvirágzás felé tartanánk, hiszen Kim Ir Szen elvetette a magot, Kim Dzsongil megnövesztette és Kim Dzsongun már csak arat. Ezt a hasonlatot rengetegszer hallottuk"- elevenítette fel Karafiáth Orsolya.

Megjelent bennem az első ijedtség

Az utazók az első napokban a fővárost, Phenjant ismerték meg. " Állítólag három hotel van a városban. Az egyiket még nem látta senki, a másik a Jangkabdu, ahol megszálltunk, és a harmadik a Hotel Koryo, amiről megjegyezték, hogy nem szívesen visznek oda turistát, mert nem olyan szintű. A mi hotelünk sem volt olyan szintű. Meg is jelent bennem az első ijedtség, hogy még megyünk vidékre is."

A legnagyobb publicitást az elmúlt évtizedekben a phenjani Rjugjong hotel kapta, " az Észak-koreai tehetetlenség szép monumentuma", amely a maga 105 emeletével a világ 27. legmagasabb épülete. Eredetileg az 1989-es Világifjúsági találkozóra szerették volna átadni a háromezer szobásra tervezett szállodát, de a pénzhiány, az áramhiány és éhinség miatt nem tudták befejezni. A 2000-es években egy egyiptomi csoport folytatta a szellemhotel építését, de továbbra sem nyitott meg.

A szeretett vezérek naparccal néznek ránk

A vároban a széles sugárutak, a szocreál emlékművek, és a hatalmas szobrok számítanak a fő látványosságnak. "Jellemző a Kim Ir Szen és Kim Dzsongun ábrázolásokra, hogy teli szájjal, teljes fogsorral mosolyognak. Megkérdeztem, hogy miért van ez, mert nagyon nem előnyös fogakkal ábrázolni valakit, olyan, mintha vicsorogna. Azt mondták, a nagy szeretett vezérek mindig naparccal néznek ránk. Ez nagyon tetszett. Azt jelenti, hogy a jóságuk és szeretetük az egész népre folyamatosan és állandóan sugárzik." Az utcákat járva pedig bárhol leselkedhet egy naparc a turistákra, a házfalakat díszítő mozaikokról, köztéri plakátokról, vagy pedig szoborként sugározva a törődést.

A további látnivalók a Kumszuszan Emlékpalota, Kim Ir Szen szülőhelye, illetve mauzóleuma, a Dzsucse-torony, és a világ egyik legnagyobb stadionja, a 150 ezres férőhelyű Május Elseje Stadion. Az 50 méter magas Koreai Munkapárt Emlékműve a dzsucse-eszme három jelképes szerszámát, a sarlót, a kalapácsot és az ecsetet formálja. A szobroknál egyébként jellemző a győzedelmi mámor, a költőnő szerint az Észak-koreaiak úgy tudják, ők nyerték meg az 1950-53 között Dél-Koreával folytatott háborút.

Ha nem tetszik a kérdés, akkor meg sem hallják

A szürrealitás további mestermunkái közé tartozik a phenjani metró. "Mindössze két metrómegállót lehet megnézni. Azt olvastam az egyik útikönyvben, hogy

lehet, nincs is több. 120 méter mélyen hatalmas csillárok, mozaikképek vannak mindenütt. Mindez egy olyan országban, ahol napi 1-2 órára van áram. Ezért nem tudom elképzelni, hogy ez a metró rendesen működne."

Az emberekről és életkilátásokról keveset tudott meg a két utazó, kérdéseik egy részére nem válaszoltak a kísérők, úgy tettek, mintha meg sem hallották volna. Blogokból tudhatjuk, hogy egy átlagos nap a nagy ébresztővel kezdődik, a munka előtt kötelező a reggeli torna, és illik pártlapok olvasásával felkészülni a napra. Munka után pedig termelési értekezleten kell részt venniük a dolgozóknak, ahol megvitatják az aznapi haladást. Beszabályozott életük részeként az sem mindegy, mit viselhetnek. "Nagy energiákat fektetnek abba, hogy mindenki megfelelően nézzen ki. Ledérségnek nyoma sem lehet".

Bóvli pofátlan áron: csak külföldieknek

A nők hagyományos viselete a hanbok, vagyis mell alatt szabott, bő, hosszú ruha, amiből csak egyetlen méret létezik. Van, akinek a bokákáig ér, van akinek a lábszáráig, mindegy. Karafiáth Orsolya egy kanárisárga, műszálas ruhát tudott megvenni a turistáknak fenntartott boltban, amit az élménybeszámolóra felvett. Az anyagát megtapintva az első gondolatom az volt, ezzel akár áramot is fejleszthetnének. A bóvli minőségért 20-100 eurót is elkérhetnek a külföldiektől. "Amikor vettem, kérdeztem, hogy megpróbálhatok-e másikat is. Nem értették, minek, hiszen mind ugyanolyan."

A legtöbben azonban nem hanbokot, hanem más egyszerű, decens ruhát hordanak. A férfiak egyszínű szövetnadrágban és ingben, vagy Mao-zubbonyban járnak. Speciális dizájnelemként a legtöbb nagykorú, vagyis a 17. évét betöltött ember baloldalt jelvényt visel Kim Ir Szen, vagy Kim Dzsong Il arcképével.

Cipőből sincs nagy választék. Az utazók a rizsföldeken is láttak a vízben mezítláb dolgozó nőket. A frizurákra viszont nagy gondot fordít az állam. Képes katalógusba foglalták, milyen frizurát hordhatnak az emberek, de a szűkös választék viszonylag csinos fazonokat jelent.

Valami lében úszkáló fekete tészta fejadagra

A divat mellett a gasztronómiáról sem lehet túl hosszan értekezni. A legjellemzőbb ételek a főtt tojás, a joghurt, a kukoricakása, és a Koreai-félsziget híres nemzeti savanyú káposztája, a kimchi. "Mi még jól jártunk, mert volt választékunk, halat is kaptunk, de a kísérőink csak a fejadagonként nekik szánt, helyi ételt ehették. Valami lében úszkáló, fekete tészta volt. Mondtam, hogy meg szeretném megkóstolni ezt a hideg tésztának nevezett ételt, de nem javasolták. Állítólag a szeretett vezér tavaly rájött, hogy ez nem elég tápláló a népnek, ezért most azon törik a fejüket, hogy mást is beleraknak a fejadagba. Nem tudom, hogy lehet csak a fekete, hideg tésztán elélni."

Ha a dolgozókat nem is, a gyerekeket igyekeznek tisztelni. "Állítólag Kim Ir Szen azt mondta, Észak-Koreában nincsenek királyok, hanem a gyerekek a királyok. Egy hatalmas palotát emeltek nekik, ahol a tehetséget gondozzák. Aki eljut a Gyerekpalotába, azt érdemes tanítani, és később módja lesz színházakban dolgozni". Habár úgy tűnik, a gyerekek igényeit szem előtt tartják, azért a vidéki útjuk során a két utazó látta, ahogyan szélben és esőben is kicsapják a gyerekcsoportokat kardigán és esőkabát nélkül, ha aznapra pont szabadtéri program volt betervezve.

A gyerekeket három hónapos korukban elviszik

"A fővárosban a gyerekek legalább maradhatnak a családjukkal. Vidéken ez nem így van. Ha valaki tsz-munkás vagy földművelő, akkor a szülés után, a harmadik hónapban elveszik tőle a kisgyerekét, és onnantól internátusban nevelik. Azt mondták, nem szeretnék, hogy a gyerek a dolgozó népet zavarja a munkában. Havonta három napra vihetik haza: 1-én, 11-én, és 21-én."

Karafiáth Orsolyáék kiváltságosnak érezhették magukat, mert utazhattak az országon belül, bár a fővárosból kilépve megsokszorozódtak a sokkoló élményeik a vidéki nyomort látva. "Úgy tudni, csak a phenjaniak mehetnek belső országos vízummal akár vidékre is, a vidékiek nem mozdulhatnak ki otthonaikból." Az autópálya gyakorlatilag üres volt, de mégis hat óra alatt tettek meg 168 kilométert, ugyanis annyira rossz minőségűek az utak.

Van az egészben valami nagyon beteg

Vidéki körútjukon Kim Ir Szenhez köthető kegyhelyek egész sorát kellett megnézniük, eljutottak egy pártüdülőbe is, ahová a szobákba külön bevezették a termálvizet, hogy elejét vegyék a bomlasztó közösségi fürdőzésnek. Láthatták az Unesco világörökségi listáján számon tartott Kogurjo-síremlékeket, éhező gyerekeket, mezítlábas rizstermelőket, nyomorúságos termelőszövetkezetet, ammóniaszagot árasztó gyárat. Egy mintaotthonba belépve láthatták, hogy nincsenek bútorok, az emberek a földön esznek. Mindezek az élmények az újságírót nap mint nap megviselték.

A kísérők azért törekedtek arra, hogy gondoskodjanak a jókedvről. "Egyszer kérdeztem, miért ilyen lehangolt mindenki? Szóltak, hogy lesz majd vidámság. Másnap érdekes módon, délután 1 órakor bulizó emberekre bukkantunk. Amikor megérkeztünk, felpattantak és táncoltak. Kedves fiatalemberek, egy kisgyerek, vidámság, önfeledtség, egész konkrétan 20 percen keresztül. Van az egészben valami nagyon beteg."

Újabb cikkünk ebben a témában:

3000 szobával nyílhat meg az észak-koreai fantomhotel