Rekordot döntenek a magyar turisták Horvátországban

Augusztus végéig több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben, és a növekedés üteme alapján év végéig a látogatók száma megközelítheti az elmúlt 20 év rekordját.

Az év eddigi nyolc hónapjában már 404,5 ezer magyar turista járt Horvátországban, ahol 2,241 millió éjszakát töltöttek, mondta Marin Skenderovica Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselet vezetője hétfőn az MTI-nek.

A mutatók egyformán 17 százalékkal bővültek. Ez a horvát turizmus számára legfontosabb tíz küldő állam között a legnagyobb mértékű növekedés, ugyanakkor az adatok már most meghaladják a tavalyi egész éves látogatottságot.

Fotó: Cristina Arias - Europress/Getty Images

 A múlt évben összesen 397 ezer magyar vendég 2,153 millió éjszakán át tartózkodott az adriai országban. December végéig ugyanakkor minden bizonnyal meg is közelítjük a 2005-ös rekordévet, akkor ugyanis 453 ezer magyar vendég 2,405 millió éjszakát pihent Horvátországban, és a mostani előrejelzések alapján szeptemberben is több tízezer magyar vendéget várnak.

Horvátország az év eddig eltelt nyolc hónapjában 10,448 millió külföldi turistát fogadott, 7,8 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. A vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal emelkedve 60,078 millióra nőtt.

Az eddigi nyolc hónap vendégszámát illetően jelenleg a 7. helyen állnak a magyarok, vendégéjszakák tekintetében pedig a 9. helyen. A Travelo korábbi, nyaralási szokásokkal kapcsoltos felméréséből is kiderült, hogy a magyarok kedvenc európai nyaralóhelye Horvátország - majdnem minden harmadik válaszadó (30,37 százalék) mondta azt, hogy a horvát partokra utazik a legszívesebben.

Ha szeptemberre tervezi a horvátországi nyaralást, és esetleg még nem tudja, mi az úti cél, itt talál segítséget a választáshoz!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek