Három város, ahonnan ki sem kell tennie a lábát a tengerpartért

Ha idén nincs ideje hosszabb nyaralásra, és szeretne mindent belesűríteni néhány napba, válasszon olyan úti célt, ahol egyetlen városon belül megtalál mindent, amire vágyik. Mutatunk három olyan klasszikus helyet, amit egyszer mindenképpen látnia kell, és ahol a városnézés után egyszerűen csak ki kell sétálnia a tengerpartra.

Ha minél többet szeretne spórolni az időn és a tömegközlekedésen, ne hagyja ki ezeket a városokat, melyek tökéletes nyári célpontnak számítanak és minden igényt kielégítenek.

1. Barcelona

Senkivel sem találkoztunk még, aki egy barcelonai utazás után ne vágyott volna vissza azonnal a katalán városba. A mediterrán város szecessziós épületeivel, árnyas sétányaival és nyüzsgő tapas bárjaival mindenkit magába bolondít – és a partjáról még nem is beszéltünk.

Barcelona, Spanyolország
Galéria: Három város, ahonnan ki sem kell tennie a lábát a tengerpartért
Fotó: Artur Debat / Europress / Getty

 Barcelonában már akkor is tartalmasan telik a nap, ha nem csinálnak mást, csak sétálgatnak az utcán, és gyönyörködnek az épületekben. Fedezzék fel Gaudí munkásságát, látogassanak el a Sagrada Famíliához, majd pattanjanak bringára és tegyenek egy kört a kikötő felé vagy a Ciutadella parkba. Ha pedig még mindig nem fáradtak ki eléggé, vegyék célba a Montjuic hegyet – itt azonban már nyugodtan csalhatnak, és felszállhatnak a partról induló libegőre is. Pihenésképpen ezután jól fog esni egy kis ücsörgés a La Rambla széles sétálóutcájának terebélyes fái alatt – a pénztárcájukra azért vigyázzanak –, vagy egy hűsítő, gyümölcsös smoothie a Boquería piacon.

A szorgalmas városnézés után pedig jöhet a jól megérdemelt fürdés! Barcelona hét stranddal büszkélkedhet, melyek közül a legnépszerűbbnek a városközponthoz legközelebb eső Barceloneta számít. Ha csak rövid időre szeretnénk kiheveredni a partra, ez is megteszi, de ha szívesebben töltenénk kint egy egész délutánt, inkább válasszunk a kicsit messzebb eső, de még mindig bőven a városon belül található strandok közül. Ilyen például a Nova Icaria, a Mar Bella (itt ne lepődjünk meg, ha nudistákkal is találkozunk), vagy a Bogatell strand, ahol szintén fövenyes part vár, viszont sokkal kevesebb a strandoló. Így aztán kisebb a tömegnyomor, a zaj, és a zsebtolvajok aránya is.

2. Tel-Aviv

Bár Tel-Aviv fele akkora, mint Barcelona, mégis legalább annyi látnivalót tartogat, mint Katalónia fővárosa. Tel-Aviv igen rövid múltra tekint vissza, a város történetét mégis szinte le lehet olvasni az épületek falairól. Az arab építészet, a Bauhaus-stílus és a modern irodaházak izgalmas keveredése teszi annyira egyedivé Tel-Avivot, hogy nemigen lehetne összekeverni semmilyen más várossal – nem véletlenül része a világörökségnek.

Tel-Aviv, Izrael
Galéria: Három város, ahonnan ki sem kell tennie a lábát a tengerpartért
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

 Mivel Izrael már meglehetősen délen fekszik hozzánk képest, érdemes felkészülni a nagy forróságra, és lehetőleg azokra az órákra időzíteni a városnézést, amikor kevésbé jár magasan a nap. A városban még azok is könnyen kiigazodnak, akiknek egyébként nem megy túl jól a tájékozódás, ugyanis a város szerkezete világosan kirajzolódik a térképeken. Elég megjegyezni a parttal párhuzamosan futó főbb utak nevét, és ezek mentén már könnyedén megtaláljuk a keresztutcákat is. Így hát bátran vállalkozhatnak a biciklizésre is, bár ezt inkább a partra javasoljuk, a város felé már meredekebben lejtenek az utcák.

A városnézést érdemes lehet délen, Jaffában kezdeni, ahol szűk utcákon kaptathatunk fel az óváros tetejére és nézhetünk le innen Tel-Avivra. Ebédre vadásszanak egy jó falafeles szendvicset, majd a bohém Florentin-negyed felfedezése után folytassák az utat a belváros felé. A Dizengof-center körül jobbnál jobb kávézókat találnak, de érdemes kipróbálni a fagyasztott joghurtot is, amire itt nem csak rászórják, hanem bele is darálják a finomabbnál finomabb déligyümölcsöket, és a legkülönbözőbb csoki-, keksz- és magreszelékeket. De semmiképp se hagyják ki a Carmelt sem, ami az egyik legzseniálisabb piac, ahol valaha jártunk.

Tel-Aviv, Izrael
Galéria: Három város, ahonnan ki sem kell tennie a lábát a tengerpartért
Fotó: Dea / M. Borchi / Europress / Getty

 Ha kinézelődték magukat, irány a strand! Tel-Avivban a 13 kilométeres tengerpart szerves része a városnak és bármely szakaszát is válasszuk ki, nem tudunk melléfogni. Érdemes tehát mindig a legközelebbi strandot választani. Érdekes megtapasztalni, hogy itt a strandolás kizárólag a turisták számára egyenlő a napon heveréssel, az izraeliek sokkal inkább az aktív kikapcsolódást látják benne. Van, aki röplabdázik, mások szörföznek. Amire pedig a leghamarabb rá szoktak kapni a külföldiek is, az a matkot, vagyis a strandtenisz, amit fából készült ütőkkel és egy kemény gumilabdával játszanak. Készüljenek fel, hogy ennek a játéknak önök sem fognak tudni ellenállni, és mivel a szettet a kinti strandokon csillagászati összegekért árulják, érdemes még itthon beruházni egyre egy olcsóbb butikban, hiszen úgysem foglal sok helyet a bőröndben.

Travelo tipp
Ha már elég volt a Földközi-tengerből, Izraelen belül maradva fürdőzhet a Vörös-tengerben, ahová novembertől közvetlen fapados is közlekedik Budapestről, és lebeghet a Holt-tengerben is. Utóbbi utazást érdemes úgy időzíteni, hogy a Masada Operafesztivál idejére essen! Idén az UP by El Al légitársaság és az Izraeli Turisztikai Minisztérium meghívására megnéztük ezt a sivatagi szabadtéri fesztivált, élményeinkről itt olvashat. Ha utazási irodával utazna, keressen partnereink ajánlatai között itt! Annak pedig, aki bérelt autóval készül bejárni az országot, itt adunk tippeket.

 3. Dubaj

A hipermodern Dubaj gyakorlatilag a semmiből nőtt ki, és vált a világ egyik leggyorsabban fejlődő városává néhány évtized leforgása alatt. Bár Dubaj nem egy tipikus nyári célpont, hiszen ilyenkor gyakorlatilag elviselhetetlen a meleg, a tenger közelsége és a légkondicionált épületek ezt segítenek elfeledtetni.

Dubaj, Egyesült Arab Emírségek
Galéria: Három város, ahonnan ki sem kell tennie a lábát a tengerpartért
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

 A városban a csillogó felhőkarcolók után a legszembetűnőbb az a kulturális sokszínűség, ami a történelem során és napjainkban is folyamatosan betelepülő külföldieknek köszönhető. A világ minden tájáról jönnek ide dolgozni és élni, és a kulturális értékeken kívül olyan kulináris hagyományokat is hoznak magukkal, amitől a dubaji gasztronómia is évről évre egyre színesebbé válik.

A városra nem véletlenül ragadt a mindent egy helyen mottó. Dubajban a turizmus már jó ideje kiemelt szerepet tölt be és fő célként tekintenek a turisták igényeinek maximális kielégítésére. Így a város akkor is képes meghatározó élményeket adni, ha csupán néhány napunk van a felfedezésére.

A világ első hétcsillagos szállodájától a valaha volt legmagasabb épületig a legextrémebb építményekkel találkozhatunk itt. Ha igazán különlegeset szeretnének látni, mindenképp nézzék meg a Mall of the Emiratest, a bevásárlóközpontot, amelyben egy óriási fedett sípályát hoztak létre. Ha síelni nem is, de hűsölni biztosan bent maradnak majd egy darabig – a nagy hőmérséklet változással azonban legyenek óvatosak, nehogy megfázással térjenek haza. Különleges látnivalónak számítanak a pálma alakú mesterséges szigetek is, de ha igazán ki akarják maxolni Dubajt, bátran lépjenek ki a városközpontból és vegyenek részt egy sivatagi szafarin.

Dubaj, Egyesült Arab Emírségek
Galéria: Három város, ahonnan ki sem kell tennie a lábát a tengerpartért
Fotó: Rosemary Calvert / Europress / Getty

 Ha pedig már végképp kikészültünk a kánikulától, a Perzsa-öböl partján egymást érik a szállodák strandjai. De szabadstrandokat is találunk, ahol szintén nem kell tartani attól, hogy lenyúlják a cuccainkat, amíg a vízben vagyunk. Dubajban ugyanis híresen jó a közbiztonság.

Három úti célunk közül talán Dubajról oszlik meg leginkább a turisták véleménye: van, aki imádja, és van, akit bár ámulatba ejt, mégis túl természetidegennek találja. Ha ön is így érezné magát, mindenképp látogasson el a város legrégebbi részére, Bur Dubajba, és nézze meg az Al Fahidi erődben található Dubaj Múzeum interaktív kiállítását a város korai történetéről, amikor még nem voltak sem felhőkarcolók, sem mesterséges síparadicsomok a sivatagban.

Travelo tipp
Még többet látna? Próbáljon ki egy hajóutat, ahol Ománt és Abu-Dzabit is felfedezheti.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek