5 dolog, amit nem szabad kihagyni Szardínián

Korábban nem tudtunk átszállás nélkül eljutni a Földközi-tenger második legnagyobb szigetére, a tengerpartjai szépségéről és tisztaságáról híres Szardíniára. Júniustól viszont könnyen, és a korábbi lehetőségeknél jóval olcsóbban, fapadossal utazhatunk a szigetre, ahová az olaszok is imádnak nyaralni járni. Elrepültünk, hogy felfedezzük a szigetet, és eláruljuk, mi az, amit nem szabad kihagyni, ha eljut Szardíniára.

Egy dolgot már most előre kijelenthetünk: a következő olyan listán, ahol azokat a szigeteket gyűjtöttük össze, amelyek jóval többet nyújtanak egy tengerparti nyaralásnál, Szardíniának mindenképp helye lesz! Öt pontba szedve mutatjuk, hogy miért!

1. Hihetetlenül kék tengerpartok

A kék ezer árnyalata is lehetne a Szardíniáról szóló cikkünk alcíme, annyira sok színben vibrál a tenger a sziget partjainál. Ilyen tiszta vizet pedig nem sok helyen lehet találni! Nekünk elhiheti, akár olyan messzire is elmegyünk felfedezni egy-egy csodálatos tengerpartot, mint a Japánhoz tartozó, de Tokiótól repülővel még három órányi útra fekvő Okinava szigetvilága.

Cala Goloritze Galéria: SzardíniaFotó: Vasile Cotovanu / flickr

Szardíniára szerencsére nem ilyen hosszú az út, a Földközi-tenger második legnagyobb szigete pedig összesen 1849 kilométeres partszakasszal, és mesés strandokkal várja a tenger szerelmeseit. Nekünk két kedvencünk lett: a nyugati parton Is Arutas, ahol egészen apró fehér kavicsok borítják a strandot. Ettől a víz vakító kék lesz, és ezen a felületen feküdni is tökéletes: csak az előnyeit ötvözi a homokos és a kavicsos partoknak, a hátrányait pedig mindkettőnek elfelejthetjük itt. Ezt viszont elég sokan kedvelik ahhoz, hogy mindig tömeg legyen a strandon.

A sziget keleti oldalán pedig Golfo di Orosei kis strandjaiba szerettünk bele. A legjobbak szárazföldről nem is megközelíthetőek, csak csoportos túrával, bérelhető motorcsónakon vagy kajakon, így a tömeg is jóval kisebb itt.

Travelo tippek

Magyarországról a Wizz Air üzemeltet közvetlen járatot Szardíniára, Alghero repterére, a nyári időszakban heti két alkalommal, hétfőn és pénteken. A viteldíjak 10 990 forintnál kezdődnek (egy útra, beleértve az adókat és a nem választható költségeket, kis méretű kézipoggyásszal). A szállások ára a főszezonban meredeken megy felfelé, ezért érdemes lehet az utazási irodai ajánlatokat böngészni. Partnereink ajánlatait itt találja. Szardíniát is érintő mediterrán hajóutak között itt válogathat. Ezen az angol nyelvű oldalon pedig képek segítségével választhatja ki előre a felfedezésre váró strandokat.

2. Motorcsónak

Ha valami igazán egyedi élményre vágyik, béreljen motorcsónakot! A főszezon előtti utolsó napokat elcsípve 90 euróért plusz az elhasznált üzemanyagért (esetünkben 20 euró) egész napra miénk lehetett egy minicrociera. Ez egy könnyen vezethető motorcsónak, amelyhez külön engedély sem szükséges. Ha egy egész család vagy baráti társaság együtt bérli ki a járművet, jóval olcsóbban is kijöhetnek, mint bármilyen fizetett túrán. És persze óriási előny, hogy a legapróbb, a környéktől magas sziklafalakkal elválasztott öbölnél is meg lehet állni, nem kell alkalmazkodni a csoport menetrendjéhez, a kedvenc parton tovább lehet időzni, ahol pedig sokan vannak, onnan korábban továbbállni.

És ott vannak még a barlangok is, ahová csak hajóról lehet bejutni. A Golfo di Orosei öbölben sok ilyen van, nagyon hangulatos élmény bármelyik. A Grotto di Bue Marino pedig vezetett túrával látogatható is: a gyalogtúra itt kb. 50 perc, a belépőjegy ára fejenként 8 euró.

3. Az ősi helyi kultúra nyomai, a nuraghék

Annak, aki a a tengerpart nyújtotta élmények mellett a helyi történelemre is kíváncsi, egyetlen dolgot egész biztosan nem szabad kihagynia: a nuraghék romjait. Ezeknek 3-5000 éves, kötőanyag nélkül, csak kőből épült, különleges, sokszor akár háromemeletes épületeknek az eredete és funkciója nem ismert. Lehetett védelmi szerepük, működhettek magtárakként, és van egy olyan elmélet is, hogy valójában ezek az épületek az elsüllyedt Atlantisz romjai. Összesen 7000 maradvány található a szigeten, így még a nem különösebben kíváncsi utazók is jó eséllyel látnak néhányat útjuk során, de persze van pár kifejezetten érdekes, jó állapotban megmaradt komplexum, ezeket érdemes leginkább felkeresni.

Galéria: SzardíniaFotó: lehoczkim / Travelo

Ilyen például a sziget közepén elhelyezkedő Barumini település nuraghe épületegyüttese, a Su Nuraxi, amely egyedüliként felkerült a világörökségi listára is. Északon, Torralba település közelében található a legmagasabb megmaradt nuraghe, Santu Antine. Keleten Tiscali komplexuma egy barlangban helyezkedik el, a Dorgali közelében nyaralóknak ez egy kellemes túra lehet a környék bejárásával összekötve. A Travelo kedvence a Santa Sabina nuraghe volt, amely a mellé épült apró templomról kapta a nevét. Itt ez az egyetlen nuraghe, ráadásul egy főút mellett, mégis nagyon hangulatos.

4. Túra az európai Grand Canyonban

Hatalmas hőségben nem ajánljuk, de mi még július elején is tökéletes időt fogtunk ki Szardínián a túrázáshoz. Az európai Grand Canyonként emlegetett Gola Su Gorropu kontinensünk egyik legmélyebb kanyonja. A látványosabb túraútvonalon kb. 2 óra lejutni a kanyon bejáratához, ahol friss forrásvizet is találunk. Büfé, mosdó és egyéb szolgáltatás azonban itt nincs, csak a természet, erre érdemes előre készülni. Egy kis pihenő és az 5 eurós belépődíj kifizetése után nagy, fehér kövek között és a tetejükön átmászva már mehetünk is tovább a kanyon belsejébe.

Goruppu kanyon Galéria: SzardíniaFotó: Melanie Bateman / flickr

A zöld túrajelzést követve 20-25 perc alatt érkezünk a leglátványosabb pontig. (Tovább, a sárga jelzés mentén már csak nagyon gyakorlottaknak javasolják a túrát. Az útvonal legvégének nekivágni pedig csak profi hegymászó felszereléssel és gyakorlattal engedik a látogatókat.) Visszafelé ismét két óra gyaloglás vár a túrázókra, de ekkor már a kanyonból vissza a parkolóhoz, tehát hegynek fel. Aki ehhez fáradt vagy lusta, a másik irányba folytathatja útját, míg viszonylag sík talajon sétálva, 40 perc múlva meg nem látja a "jeeps" feliratot, ahonnan már zötykölődve ugyan, de négy keréken ér majd vissza a kiindulási pontjára. A szolgáltatás ára fejenként 10 euró, és hogy ne kelljen hosszan várakoznunk, fontos előre lefoglalni a helyeinket a kanyon belépőjegyét árusító sátorban.

5. Mesés pizza helyi termelők alapanyagaiból

Bár Szardíniának megvannak a saját helyi, tradicionális ételei, például sáfrányos lisztből készült tésztaételek, és senkit sem szeretnénk lebeszélni arról, hogy ezeket végigkóstolja. Ahogy arról sem, hogy ha a tengeri herkentyűk szerelmese, akkor az egész nyaralás alatt csak azt egye. De találtunk egy tökéletes olasz pizzázót Algheróban, abban a városban, ahová a közvetlen járatnak köszönhetően a legtöbb magyar érkezik.

Galéria: SzardíniaFotó: lehoczkim / Travelo

Kétszer ettünk itt, és mindkét alkalommal annyira elégedetten távoztunk a tetőkertben terített asztalunktól, hogy ezt a helyet ajánljuk a legszívesebben. A "La Botteghina" Alghero óvárosában található, és kizárólag helyi alapanyagokból dolgozik. A tésztákat kézzel készítik, a pizzájukat kemencében sütik. Formája viszont nem kerek, hanem szögletes, ami szokatlan lehet. Minden pizza eleve kétszemélyes, de ahhoz, hogy mind elfogyjon, farkaséhesnek kell lenni, így ha hárman vagy négyen utaznak, inkább rendeljenek csak egyet először, és ha éhesek maradtak, akkor adják csak le a rendelést egy másodikra!

Önök jártak már Szardínián? Van kedvenc helyük? Osszák meg tapasztalataikat kommentben a cikk alatt vagy a Facebook oldalunkon!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek