Van egy Ruszt nevű helyes kis burgenlandi város a Fertő-tó partján, ami kellemében és építészetében leginkább Sopronra hasonlít. Ruszt legfontosabb állata a szúnyog – helyett a gólya, akiknek jelenlétéről már önmagában a rengeteg gólyafészkes kémény árulkodik (esetenként itt maradt gólyával). Október második hétvégéjén mégsem az 1900 fős település totemállatáé, hanem a libáé volt a főszerep, ekkor rendezték meg ugyanis az első ruszti libanapokat.

Tisztelet a libának és a töknek

A liba péntektől vasárnap estig ívelő tisztelete mellett még egy fontos dologra sor került: bemutatták Ausztria legnagyobb tökét, ami történetesen szintén burgenlandi, egy bizonyos Hermann Unger nevű pamhageni gazda szerető gondoskodásának gyümölcse (azaz zöldsége). A fantasztikus 340 kilós terményt Unger úr öles mozdulatokkal vágta szeletekre Ruszt főterén szombat délelőtt és osztogatta szét az emberek között, akik olyan büszkén vitték a maguk kis tökét, mint egy szelet különleges tortát.

A tököt kivéve amúgy minden a liba körül forgott: rengeteg libaétel, libás dekoráció a kapualjakban, valódi libák gondosan elkerítve; amúgy pedig az összes meghívott árus burgenlandi ételeket árult vagy burgenlandi mesterember volt.

És ha netán libaszezonon kívül érkezünk, mit ne hagyjunk ki Rusztban? Egyrészt sétálgassunk a 16. és 19. század között épült belvárosban, látogassunk el a ruszti városi múzeumba, ahol több magyar emlék fogad, együnk bármelyik étteremben vagy kávézóban és ha gyerekkel vagyunk, okvetlen menjünk le a tópartra, ahol egy tágas játszótér várja a kicsiket.

Az óváros a világörökség része

Ruszt szépségét az is adja, hogy belvárosában szinte minden ház műemléki védelem alatt áll. A polgárházak reneszánsz, barokk stílusban vagy historizáló homlokzattal, pompás ablakkeretekkel és kapuzatokkal, erkélyekkel, címeres és stukkódíszítéssel igazi ékszerdobozzá teszik a belvárost, melynek óvárosi magja 2001-óta az UNESCO világörökség része.

A városka egyébként trianoni békeszerződésig Sopron vármegyéhez tartozott, 1921-ben csatolták Ausztriához. 1989-ben itt alapították a világ első német nyelvű borakadémiáját, amit az egyik udvarban elhelyezett emléktábla szerint több magyar ember is elvégzett.

A környéken pedig a mönchhofi skanzent érdemes felkeresni, egy egész kis minivilágot rendeztek itt be akkurátusan összegyűjtve és élethűen visszaadva a különböző szakmák műhelyeit. A magyar szemnek talán a legérdekesebb egy határátkelő-bódé mása, előtte egy NDK-s trabival, melyen ott díszeleg az 1989-felirat.

A környéken az elmúlt évek során már több éttermet kipróbáltunk és sosem kellett csalódnunk - pláne, mert mindenütt magyar a személyzet, akik készségesen elmagyarázzák, ha valami nem világos az étlapról -, a hétvége során a legjobbat ezúttal egyértelműen a magyar határhoz közel eső Wiegand am Friedrichshofban ettünk.

A desszertjük például álomszerű, ezért ide is linkelem a chéf, Oliver Wiegand éttermét. A helyszín amúgy önmagában érdekes: egy egykori kommunából kinőtt művésztanya, melynek létét a hetvenes években alapozta meg egy bécsi akcióművész. A kommuna 1990-es feloszlásakor sokan elhagyták Friedrichshofot, ám jöttek helyettük új lakók, és jelenleg kb. kétszáz ember él itt tíz országból, és hotel és kiállítóterem is működik a területen.

Mivel a burgenlandi turizmusért felelő szakemberek hívtak meg minket a libafesztiválra, egy szép fotócsokorral köszönjük meg a meghívást.