Több amerikai nagyváros, New York, San Francisco, Las Vegas, Los Angeles és Atlanta, majd a Yosemite Nemzeti Park és annak környéke után Chicagóba is ellátogattunk. Meglepődtünk, mert régen nem találkoztunk ennyire alulértékelt desztinációval, mint amilyen a „Szeles város". Sokkal több látnivalót és élményt tartogat, mint amit vártunk, bármelyik felkapott amerikai nagyvárosnak méltó vetélytársa lenne. Annak pedig, aki szerette New Yorkot, de más várost is meg akar ismerni, Chicago a tökéletes célpont!

A város felfedezésének egyik legizgalmasabb módja egy sörtörténeti túra. Mi a History on Tap programját választottuk. Ha valaha felmerült volna bennünk, hogy történészként lehet a kocsmák és sörfőzdék történetét is fő kutatási területnek választani, könnyen lehet, hogy akadémiai pályán kötünk ki. De sajnos erről már lecsúsztunk. Ezt a területet kutatja viszont történészként Liz Garibay, aki a kísérőnk volt a History on Tap túráján.

Az, hogy a Nagy-tavak egyikének, a Michigan-tónak a partján fekszik a város, mindig biztosította a sörfőzéshez szükséges vízellátást. Az éghajlatnak köszönhetően pedig a szükséges gabonafélékből sem volt sosem hiány. És persze a gyártási ismeretekért sem kellett a chicagóiak a szomszédba menniük: a 19. század közepén a városban letelepedett bevándorlóknak egyharmada német, negyven százaléka pedig ír volt.

 Chicago történetének összes szavazása során a legnagyobb részvételi arányt is egy sörös kérdéshez kapcsolódóan sikerült elérnie a városnak. Az 1855-ös sörlázadás után, ami a városvezetés és a bevándorlók között tört ki az italméréseket sújtó korlátozások miatt, végül népszavazást írtak ki. A városlakókat a korlátozások annyira megmozgatták, mint más kérdés azóta sem: a szavazásra jogosultak 75%-a adta le a voksát. A többség természetesen a korlátozó intézkedések ellen.

A chicagói sörtörténelem következő igazán jeles eseménye a kézműves sörfőzés újraindulása a nyolcvanas évek végén. A trend elindítója, John Hall, egy viharnak köszönheti az ötletet. Dallasban ragadt ugyanis a reptéren, és újságolvasással próbálta elütni az időt. Ott találkozott egy cikkel, ami az otthoni sörkészítésről szólt. Nem sokkal később megalapította a Goose Island főzdét, ami azóta a régió legnagyobbja lett, és a top 3 márkáját már felvásárolta az Anheuser-Busch InBev gyártó és forgalmazó.

Először hozzájuk látogattunk el a túra során. Bemutatták a sör készítésének teljes folyamatát, közben pedig a leghíresebb és a legújabb söreiket kóstoltuk végig. A 312 Urban Pale Ale lett az egyik kedvencünk. De ez nyilván ízlés kérdése is.

A Goose Island főzdének két saját sörös étterme van, közülük a clybourne-i ben tartják azokat a bejárásokat, amire saját szervezésben is bejelentkezhetünk. (Trükkös módon egyik sem a Goose Islanden található, bár közel van hozzá.) Ez a bemutató azoknak ideális, akiknek nincs egy teljes napjuk a sörtörténelemre, viszont szeretnének bepillantást nyerni egy olyan ikonikus helyre, mint amilyen a Goose Island sörfőzde.

A részvételi díj nagyon kedvező, 10 dollár, és szinte végig töltik belénk a sört. A bemutató elején meg lehet kóstolni a legismertebb tételeiket, a végén pedig a raktárban, a hordók között a különlegességeiket kínálják végig. Ha nem egy szervezett sörtúrával érkezünk, akkor legalább két hétre előre érdemes időpontot foglalni náluk.

 A legnagyobb és leghíresebb sörfőzde mellett kisebbeket is megéri a programba iktatni. Mi a város egyik legfiatalabb, kocsmával és étteremmel összenőtt főzdéjét, a DryHop nevű helyet javasoljuk. Kóstolóadagok, sörkorcsolyák, lelkes fiatalok. Ha szereti az IPA-kat, a fájdalmasan brandelt Shark Meets Hipster nevű sör lesz az új kedvence. De próbálja ki a többit is, hogy megtalálja az igazit.

A chicagóiak szerint erre itt jók az esélyeink. Akár a már 25 éves Goose Island sörét, akár a fiatal Dry Hop főzde csak Chicagóban kapható sörét választják, a helyiek büszkén hangoztatják a Benjamin Franklinnek tulajdonított mondást: A sör a bizonyíték arra, hogy Isten szeret minket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk.