Anglia: a fish & chips kötelező!

Angliában járva mindenképp ki kell próbálnunk a fish & chipset, akár a klasszikus, újságpapírból fogyasztott, akár a gourmet étteremben felszolgált verziót választjuk. Ez hagyományosan fehér húsú tengeri halból készül, többnyire atlanti tőkehalból (cod) vagy foltos tőkehalból (haddock). A halat lisztből és vízből, vagy lisztből és sörből álló panírba forgatják, majd forró zsírban (ma már inkább olajban) kisütik. A krumpli a neve ellenére nem chips, hanem hasábburgonya — az általunk chips néven ismert zacskós sültkrumpli a briteknél crisps néven fut.

És hogy hol együnk? Remek fish & chipset találhatunk 6 font körüli áron például a Portobello piac végén lévő George's Portobello Fish Barban, amit Jamie Oliver is elismerően méltatott. Ha mázlink van, találunk szabad bárszéket a benti pultnál vagy a kinti fémasztaloknál, de ebédidőben inkább sétáljunk el az Athlone Gardenig és üljünk le egy padra. Sétálva enni illetlenség ugyanis.

Az ország egyik leghíresebb halétel-szakácsa Rick Stein, akinek négy étterme is működik a cornwalli tengerparton található festői Padstow városkában. Romantikus vacsorához a Seafood Restaurantot javasoljuk, ahol 20 fontba kerül egy klasszikus, zsírban sült cod fish & chips, de ha ebédidőben érkezünk, 31 fontért 3 fogást is választhatunk. Lényegesen pénztárcabarátabb a Stein's Fish and Chips, ahol 10 fontba kerül egy hal krumplival, sőt ha elvitelre kérjük, akkor már 8 fontért is kaphatunk egy helyes kartondobozba csomagolt példányt.

Brazília: irány a pékség!

Zamatos, friss és egyszerűségében gazdag – jegyeztem fel magamnak évekkel ezelőtt, első riói utamat követően a brazil konyháról. És azt is, hogy az étterem, a kilóra mért gyorsétkezde és az utcai árus mind a maga műfajának legmagasabb színvonalát hozza. Itt most a brazil gasztrokülönlegességek közül nem a fantasztikus marhahúsról vagy a rengetegféle módon elkészített rákocskákról, hanem egy sokkal hétköznapibb dologról lesz szó: a nagyvárosok sarki pékségeiről.

A brazil pékségek nagyon mások, mint az európaiak. Általában két oldalról nyitott saroképületben helyezkednek el, és olyanok, mint a talponállók: általában a pultra támaszkodva lehet elkölteni a reggelit/uzsonnát. De még inkább eltérnek abban, hogy a pékárukon kívül mindig szolgálnak frissen facsart gyümölcslével, avokádós turmixokkal, esetenként gyümölcssalátával és a szupergyümölcsként elhíresült tápláló açaival is. Ritkábban még amazonasi gyümölcsökből származó turmixokat is lehet kapni semmihez sem hasonlíthatóan finom őserdei gyümölcsökből facsarva.

A pékáruk közül kihagyhatatlan a pao de queijo vagyis a sajtkenyér, ami bár semmi mást nem tartalmaz, mint sajt és tápiókaliszt keverékét, szörnyen addiktív.

Rio de Janeiro egyik legforgalmasabb péksége az Ipanemán a Rua Visconse De Pirajá és a Rua Joana Angélica sarkán található. Itt hetekig ehetünk minden nap, és még akkor sem biztos, hogy ki tudtunk próbálni minden töltött pékárut (pasteis), aminek lapulhat olívakrém, tojás, sajt vagy akár csirke is a belsejében.

Málta: a glebnijet, a ftira és a nyúlpörkölt

Tapasztalataink szerint Máltán a legfinomabb fogásokra nem a csúcséttermekben, sokkal inkább a házias, családi üzemeltetésű helyeken, pékségekben lehet rábukkanni: ilyen például a Nenu a fővárosban, Vallettában, vagy a Ta Rikkardu Victoriában, Gozo szigetén.

A máltai ételek egyébként érdekes egyvelegét alkotják az olasz és az arab konyha specialitásainak. Mennyei péksüteményeik, zöldségleveseik és tésztaételeik vannak, az édességeik pedig mézesek, olajban sültek. A friss hozzávalók elengedhetetlenek, ezeket többnyire a szigeteken termelik meg. A máltai eper és paradicsom legendás, de finom az olaj- és a kapribogyó is. Külön említést érdemel a helyi méz érdekes, fűszeres aromájával.

Az előételek közül az aszalt paradicsomot, a máltai kenyeret, a friss glebnijet sajtot és a ftirát, vagyis a pizza helyi megfelelőjét emelnénk ki. A levesek közül a zöldséges, sajtos, tojásos özvegyasszony levesét kóstolják meg mindenképp, fő fogásnak pedig jöhet a gazdagon fűszerezett máltai pörkölt, de a nyúllal és kecskével készült fogások is finomak. Ha végképp nem tudnak dönteni, a halas vagy tengeri herkentyűs ételekkel nem nagyon lehet mellé lőni, a tenger közelsége miatt minden friss és zamatos.

A máltai borokkal is érdemes egy próbát tenni, illetve a Cisk sör kifejezetten jó aromájú. Üdítőből pedig mindenképp kóstolják meg a keserű narancsból készült kinnit. Ezt az italt vagy nagyon imádja vagy nagyon utálja az ember (mi sajnos az utóbbi csoportot gyarapítjuk), de egyszer muszáj megkóstolni! Desszertnek a fügés, datolyás, mézes édességek számítanak slágernek, de a már említett máltai eperrel készült sütemények is népszerűek. Az egész lakomát pedig egy mennyei, fűszeres máltai kávéval érdemes zárni.

Olaszország (Róma): a Cacio e Pepe tészta kóstolása nélkül haza se jöjjön!

Rómában a turisták lehúzásából élő mirelit pizzás helyeket leszámítva a legtöbb étterem zseniális, friss, ropogós, hajszálvékony tésztájú, ám feltétekkel gazdagon megpakolt pizzákat kínál: itt még a legolcsóbb paradicsomos-mozzarellás-bazsalikomos is mennyei. Nem beszélve a füstölt sonkás, vagy éppen spenótos, esetleg articsókás pizzákról. Az olasz fővárosban nyaralva a kedvencünk a La Boccaccia pizzázó-lánc trasteverei kirendeltsége lett a Via S. Dorotea 2. szám alatt. Pár ülőhely, szuperkedves személyzet, rengetegféle pizza várja itt az embert reggeltől későestig.

Aki inkább egy finom tésztát enne, Rómában Cacio e Pepe fedőnevűt kell rendelnie. Ez egy végtelenül egyszerű tésztaétel sajttal és borssal, a titok a friss és minőségi hozzávalókban rejlik. Kisebbeknek inkább bors nélkül kérjük a meglepetések elkerülése végett. Egyébként ebből a legjobbat meglepően turistás helyen, a Colosseumtól nem messze, a Naumachia étteremben ettük a Via Celimontana 7. alatt. Ahhoz képest, hogy milyen közel van a turistaövezethez, meglepően jó áron.

Izland: cápa, erjesztett rája és viking ételek

Gyakori látvány az izlandi benzinkutaknál közvetlenül a csokipult mellett a szárított hal, a helyiek egyik kedves csemegéje. Ugyanakkor az igazán tradicionális ételek nagy részét az izlandiak ma már csak ünnepekkor, főleg karácsonykor eszik. Az modern izlandi konyha specialitásaihoz tartozik a vadlazac, a pisztráng; a szárnyasok közül a liba, kacsa, a tengeri madarak és a halak valamint a bárányhús.

Ünnepi ételkülönlegességeik többségéről elmondható, hogy az illatuk, az állaguk és esetenként az ízük is igen speciális. Hogy csak egyet mondjunk: ott van a súrsaðir hrútspungar, ami tejsavóban pácolt sós bárányhere; de nagy becsben tartják a birkaagyat is.

Első hallásra nagyon furcsa, hogy Izlandon nem tilos a bálnavadászat – részben ezért sem lépnek be az EU-ba, mert ott meg tilos –, ezért ha valakinek erre van gusztusa, ott kipróbálhatja a bálnahúst. A hákarl, a fermentált cápa, amit ha frissen szolgálnának fel, mérgező és élvezhetetlen lenne. Hasonlóan mérgező, de fermentálva fogyaszatható a kæst skata, azaz a rothasztott rája, ami egy Izland vizeiben előforduló rájafajtából készül. Legalább négy hétig kell erjeszteni, ennyi idő alatt tűnnek el belőle a mérgező anyagok. Aki türelmetlen, és nem bírja ki, az meghal. A halat általában ősszel fogják ki, felakasztják, besózzák – régen állítólag le is pisilték –, és szenteste előtt egy nappal, december 23-án, a Þorláksmessa ünnepén fogyasztják – már akik kibírják az erjesztett rája elkészítésével járó irtózatos, ammóniaszagú bűzt.

Magyarországon mindebből nehéz bármit is rekonstruálni, de Reykjavíkban egy halom jó étterem van. Az egyik, ahol fenségeset ettünk, az építészetileg is pazar Harpa zenei központ étterme, a másik a Restaurant Reykjavík, ami az ország egyik legrégebbi étterme, és szépen megőrizte a letűnt korok hangulatát. Izland rettentő drága, ezért érdemes ide napközben betérni, és elérhető áron a Seafood-Buffet kínálatából válogatni. Ha pedig autentikus (vagy közel autentikus) vikingélményt keresünk, akkor irány a fővárossal mára szinte egybenőtt Hafnarfjördur, itt pedig a Fjörukráin étterem, aminek a berendezése és a kínálata is a vikingeket idézi. Itt ettem egyszer cápauszonyt, furcsa volt.