Pillantás a vasfüggöny mögé

Észak-Korea a világ legszomorúbb országa. Szigorú diktatúrája kínozza és éhezteti saját alattvalóit, akik hiába is vágynának jobb életre, a börtönországból szinte lehetetlen megszökni. Nemrég az AP hírügynökség fotósa, Vincent Yu járt Phenjan, a főváros utcáin, és megörökítette a város hangulatait. A propaganda díszletei között sötét télikabátban lézengő járókelők közül csak a gyerekek tűnnek vidámnak: a város olyan, mintha megrekedt volna az ötvenes években.

A nyomasztó hétköznapokba egy hétvégi esemény hozott egy kis örömöt: négy év óta először nyílt arra lehetőség, hogy a két Koreában, a határ két oldalán élő, szétszakított családok tagjai ismét viszontláthassák egymást. A családegyesítési találkozón néhány száz nyugdíjas vett részt, akiket az 1950-1953-as háború szakított el egymástól. Azóta most láthatták először, és talán utoljára rokonaikat, akikkel néhány napig lehettek most együtt egy észak-koreai üdülőhelyen. Nézze végig észak-koreai galériánkat!

"Elszánt bátorsággal óvd a forradalom vezetőségét!" - lelkesít a lakótelep
Galéria: Phenjani életkép
Fotó: Vincent Yu / MTI

Néhány adat Észak-Koreáról:

Ez a világ legkevésbé demokratikus országa az Economist Intelligence Unit szerint.

Kilenc és félmillió főből áll aktív illetve tartalékos hadserege, az ország lakossága 24 millió. Aktív, 1,24 milliós hadserege a világ negyedik legnagyobb ármádiája Kína, az USA és India után.

Jelenleg mintegy kétszázezren sínylődnek politikai fogolyként munkatáborokban, gyakran egész családjukkal együtt. Becslések szerint évente tízezren halnak meg a munkatáborokban alultápláltság, kínzás vagy az őrök brutalitása következtében. Szabadulás a táborokból nem lehetséges.

Egy 2006-os felmérés szerint a gyerekek 37 százaléka krónikusan, 7 százalékuk pedig súlyosan alultáplált. 23 százalékuk az átlagosnál soványabb.

Az ENSZ szerint az Észak-Koreában jelenleg is elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények és az emberi jogok ilyen mértékű korlátozása példa nélküli a modern világban, a rezsim azonban ezt tagadja.

Évente néhány ezer nyugati és többezer ázsiai turista érkezik az országba. Ők csak helyi kísérővel, szervezett turistacsoportokban mozoghatnak, útjuk minden részletét az állami turisztikai hivatal szervezi. Dél-koreaiak számára szinte lehetetlen a beutazás, kivéve a kivételes eseteket, mint a mostani családtalálkozó.

Phenjani gyalogosok. "A legnagyobb tisztelet a mi hatalmas pártunknak!" - áll a plakáton
Galéria: Phenjani életkép
Fotó: Vincent Yu / MTI

 

A Dzsucse-torony tükröződik a Tedong folyóban
Galéria: Phenjani életkép
Fotó: Vincent Yu / MTI

 

Utasok egy buszon Phenjanban
Galéria: Phenjani életkép
Fotó: Vincent Yu / MTI

 

Egy észak-koreai férfi kézenfogva kíséri dél-koreai rokonait a családegyesítésre
Galéria: Phenjani életkép
Fotó: Li Dzsi Eun / MTI

 

Utasok várakoznak egy phenjani buszmegállóban
Galéria: Phenjani életkép
Fotó: Vincent Yu / MTI

További képeinket a galériában találja, kattintson bármelyik fotóra!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek