A sajtóban és a filmvásznon Kolumbia még mindig inkább a fegyverkereskedő gerillacsoportok és a családi manufaktúrákra épülő kokainturizmusnak köszönhetően jelenik meg, pedig a maga gyarmati időkből megőrzött bájával ugyanolyan izgalmas képet mutat, mint bármely másik latin-amerikai ország. Egészen szubjektív Kolumbia-túra ajánló a legrégibb, legizgalmasabb és aromában gazdag helyeiről.

Bogota, az ország kicsiben

Minden ami Kolumbiára jellemző, az Bogota néhány négyzetkilométerén koncentráltan is megtalálható. A hétmillió lakosú kolumbiai fővárosban jól megférnek egymással a modern, futurisztikus épületek a gyarmatosítás korát őrző utcaképpel, és közlekedési dugót ugyanúgy okoznak itt szamarak, mint luxusautók. Kevés idegenvezető van, aki ne a La Candelaria óvárosba szervezné az első kollektív kávézási élményt, ugyanis az 1500-as években alapított városrész nemcsak jó, de olcsó kávézókkal és éttermekkel van tele, és a szállást is érdemes itt keresni, ha laposabb a pénztárcánk. És bár az áraktól nem, de a város 2600 méteres tengerszint feletti magasságától sokan megszédülnek, ami részben az ezer méterenként hat fokkal csökkenő hőmérséklet különbségnek is köszönhető. Éppen ezért nyugodtan szürcsöljünk el egy csésze kolumbiai kávét Bogota ikonikus hegycsúcsán, a Cerro de Monserrate-on, amelyet egy órás sétával gyalog vagy lanovkával is megközelíthetünk, és ahonnan egész Bogotát beláthatjuk.

Cartagena, amelyről regényt írtak

Egy kolumbiai közmondás szerint, ha Kolumbia az isten kalapja, akkor Cartagena rajta a bokréta. A Karib-tenger partján fekvő Cartagena a trópusi koktélok és a latin-amerikai ritmusok városa, ahol az esti órákban a közösségi élet az utcán zajlik, és ahol a vallenato azonos hangerővel szól a házak és a fogadók ablakából egyaránt. Eredeti nevén Cartagena de Indias (megkülönböztetve a spanyol Cartagenától) romantikus óvárosát egy erődítményszerű fal veszi körül, amelyen belül azóta, hogy a világörökség részévé nyilvánították még magasabb ingatlan és vendéglátó árakat generált. Gabriel García Márquez Nobel-díjas író is egy a szerencsés lakástulajdonosok közül, a Szerelem kolera idején című regényében mindent leír, amit Cartagenáról tudni kell. A szűk, macskaköves utcák, a faerkélyes, virágos gyarmati stílusú házak és az előttük elhaladó lovaskocsik, még ha csak turista-kiszolgáló fogások is, az odalátogató akkor is mínusz egy-két száz évvel korábbi hangulatban találja magát.

A falon túl már egy modern nagyvárost találunk felhőkarcolókkal, valamivel olcsóbb árakkal, és a romantikus San Felipe-erőddel, amely mögött egy látogatható alagútrendszer is húzódik, mögötte pedig a Cerro la Popa erdős dombjával, amely még ma is a szegények negyede. Utóbbi helyről a lagúnás partokra és a hajókkal teli dokkokra nyílik elképesztő kilátás.

Mocsártúra a mangrove erdőben

Ha pedig már egyszer trópusi tengerparton járunk, Kolumbiában semmiképp sem szabad kihagyni a mangrove mocsarakba vezető csónaktúrát, ahol ha szerencsénk van, a sekély vízben haladva a trópusi növény- és állatvilág minden jeles képviselőjével találkozhatunk. A mangrove erdők az édes és sós víz találkozásánál jöttek létre, olyan területen, melyeket az ár-apály befolyásol, így aztán van, hogy kiszáradnak, ilyenkor láthatóvá válik a kusza, mindent átszövő gyökérrendszer, máskor pedig a lombkoronaszintig ér a sós tengervíz. Az itt élő növényfajok pedig jól tűrik ezt a magas sótartalmat, hatalmas kagylók borította támasztó léggyökereikkel kapaszkodnak meg a képlékeny talajban. Különböző madárfajokkal, puhatestűekkel, rákokkal, és különleges kopoltyúkamrás, szemforgató halakkal találkozhatunk itt. Ezek a mocsári élethez alkalmazkodott halak a bőrükön át is oxigénhez jutnak, így a vízből az iszapra, majd a fák gyökerein át a fatörzsekre is képesek felkúszni a rovarok után.

Kávétermő édenkertek

Aki viszont nem tud megbékélni a mangrove erdőket átható rothadó, kesernyés szaggal, annak illatos aromákban gazdag vidéken a helye. Kolumbiában az 1800-as évek eleje óta termesztik a kávét, az utóbbi időben közel 10 millió kávézsákot exportált évente, ezzel ma a harmadik legtöbbet kereskedő kávétermő nagyhatalomnak számít a világon. Bár a brazilokhoz hasonlóan robustát is termelnek, sokkal jellemzőbb a kolumbiai kávéültetvényeken a robustánál kényesebb, mosott arabica fajta termesztése. A selyem-kávénak becézett supremo fajtát a kolumbiai "fehér város", Popayan közelében, 1700 méter magasan termelik. Az ilyen felföldi minőségi kávéfajtákat csak kiváló természeti adottságok mellett lehet termeszteni.

Ehhez a trópusi terület 1200-1800 méteres tengerszint feletti magassága és a Nyugati-Kordillerák vonulatának oldala adja a kiváló termőtalajt, amelyet gazdagon öntöz az eső, a hőmérséklet pedig igyekszik tartósan 15-23 fok között maradni. Ennek megfelelően Kolumbia néhány területét különleges kávétermesztő helyként tartják számon, amelyek a változatos mikroklimatikus viszonyoknak köszönhetően hasonlóan változatos kávékaraktereket termelnek ki magukból. Néhány száz méternyi magasságkülönbség karakteresen új kávéízeket eredményez.

Arany kávéháromszög

Kolumbiai kávéháromszögnek nevezik az Armenia, Pereira és Manizales városok által alkotott legnagyobb kávétermő vidéket, amelyek gazdaságaiba gyakran szerveznek hátizsákos túrákat. Ha befizetnénk egy körútra, érdeklődhetünk az egyik legnagyobb helyi irodánál: a Mantaraya Travel nevű ügynökség kirándulásokat és madármegfigyelő túrákat is szervez a kávéháromszögbe.

Cikkünk megjelenését a Nespresso támogatta.