Sorozatunk korábbi részei:

1. Meglepő szokások Japánból

2. Maszkot hordanánk, és nem adnánk borravalót

3. Kis japán illemtankönyv: mit együnk, és hogyan?

A japán étkezőasztali illemről és a japán konyha egyik legkifinomultabb és egyben legdrágább étkezési módjáról, a kaiseki vacsoráról korábban már szóltunk. Jelen epizódban az egyszerűbb és költségkímélőbb lehetőségekre koncentrálunk. A listába több olyan hely is került, amire simán használható a mostanában nagyon felkapott street food kategória, így ha unja, hogy pár barátja hetene újabb gasztroforradalmár helyet fedez fel, itt a kiskáté, amivel odaszúrhat nekik, hogy bezzeg Japánban...!

Izakaya

Az egyik leggyakoribb étteremtípus Japánban. Kialakítására, megjelenésére, de még a kínálata vonatkozóan is nehéz általánosságokat megállapítani. A leggyakrabban vörös lampionok vannak a bejárat közelében felfüggesztve, de ez sem kötelező kelléke az izakaya éttermeknek. Vannak többemeletes komplexumok éppúgy, mint egész apró, csak néhány asztallal rendelkező étkezdék, vagy akár olyan picik, ahol csak a bárpulthoz tudunk ülni, és ott fogyasztani. Vannak olyan izakaya éttermek is, ahol csak a tradicionális étkezés formalitásainak megfelelően, a földön ülve ehetünk.

Ezekről a helyekről érdemes tudni, hogy ide japánul nem beszélő külföldiként kifejezetten nehéz bejutni. Elsőre furcsa élmény, hogy a szinte üres étteremből elküldenek azzal, hogy nincs szabad asztaluk, de sorvezetőnek azt vettük észre, – majd Japánt jól ismerő kísérőnk meg is erősítette –, hogy ahol angolul megtaláható a bejáratnál az étlap, ott mehetünk csak biztosra, hogy külföldiként is kapunk asztalt. Persze, ha autentikus japán élményre vágyik, megéri próbálkozni! Végül nagy kitartással mi is egy olyan étteremben kötöttünk ki, ahol a tradicionális részbe ugyan nem mehettünk, a bárpultnál azért kaptunk széket, és rendelhettünk a japán étlapról próba szerencse alapon.

Kínálatukban előfordulnak a sushik és sashimik, egyéb halételek és tengergyümölcsei, grillezett fogások, tempurák, savanyított zöldségek, de akár a pizza is. A legtöbb helyen sakét és sört is rendelhetünk. Jó eséllyel botlunk itt családi, baráti és munkatársi összejövetelekbe, mert Japánban nem szokás házibulit rendezni, vagy áthívni a barátokat vacsorára, ami könnyen visszavezethető arra is, amire korábban, a könyvborítók kapcsán már rácsodálkoztunk, hogy nálunk sokkal érzékenyebbek a privát szférájukra, de ennél gyakorlatiasabb okok is akadnak: a nagy távolságok, a kis lakások, a sokszor egy fedél alatt élő generációk mind bonyolítják egy laza baráti este megszervezését.

Teppanyaki

A teppanyaki mindenkit megállásra késztet, mert valószínűleg ez a leglátványosabb éttermi show, amit Japánban láthatunk. És ha nem is idegenek a tradicionális japán konyhától a nagy grillfelületek, friss alapanyagok és a lángoló ételek, a teppanyaki csak a II. világháború utáni időszak találmánya, és elsősorban a külföldi turisták szórakoztatása a célja. Ha valami eredeti és nagymúltú japán ételre vágyik, válasszon mást! Például, nevezzen be a megannyi izgalmas street foodot kínáló hely egyikének finomságaira – garantáltan nem fog csalódni.

Több generációs street food helyek

Ha a városnézés közben sajnálja az időt egy beülős étteremre, akkor sem marad éhen! Nagyvárosokban pár lépésenként találunk ételeket áruló automatákat, kisboltokat, pultokat, árusokat.

A yakitorik lényegében grillezett húsok és zöldségek nyárson, nagy újdonság nincs benne, legfeljebb az, hogy wasabit itthon biztos nem kapunk a nyárs mellé. Viszont egyszerű, őszinte étel, úgyhogy hirtelen nem is értjük, hogy miért nincs még yakitoris a Kazinczy utcában: biztosan megkapná a maga pár másodperc hírnevét a budapesti street food evangelistáktól.

Ramenünk viszont van, ha akkora megszállottjai nem is vagyunk a tésztás egytálételnek, mint a japánok, akik képesek hosszú sorokban várni, hogy megkapják a kedvencüket, amelynek meglepő minőségi ismertetője, ha jó öreg az alaplé, amivel készül. Ez persze nem azt jelenti, hogy régi, vagy romlott, csak azt, hogy mindig csak adagolják a hozzávalókat hozzá, ahelyett, hogy nulláról új alaplevet főznének mindennap.

Ez a tétel fokozottan igaz az odent kínáló pultokra, éttermekre amelyek között van, amelyik 1945 óta „érleli" az alaplevet. Azért esténként állítólag kimerik egy másik edénybe, és kitisztítják a tartályt, amelyben a lé rotyog, és amelyben főnek az oden alkotóelemei, de rögtön a takarítás után vissza is kerül, és évről évre értékesebb a lé így. Az odenben húsok, halak, zöldségek főnek, vannak vidékek, ahol nyárson. Télen a legnépszerűbb, mert úgy tartják, hogy felmelegíti a testet és a lelket is.

Az onigiri a kedvenc snackünk lett. Igazából szendvics, és kisétkűeknek főételként is működhet, de egy fárasztó városnézés során inkább csak uzsonnának elegendő az algával körbecsomagolt, általában valamilyen tölteléket tartalmazó rizsháromszög.

Például tempurát, amiért szintén rajongunk, hiszen nem nagyon lehetne egyszerűbb ételt találni, mint a riszlisztből készült sörtésztába mártott, hirtelen kisütött friss zöldségek és zamatos rákok és tengergyümölcsei. Tempurát is kínálnak utcai árusok épp úgy, mint az izakayák vagy a felkapott luxuséttermek. Szerencsére, ha az alapanyag jó, ez olyan étel, amit nehéz lenne elrontani, így a street food sem okoz csalódást!

Vigyázat, nem desszert!

A takoyaki a legbecsapósabb az összes utcán kapható étel közül. A szemünk láttára készülő, tucatjával vásárolható kis golyókkal szemben csak azért nem árt egy kis elővigyázatosság, mert a kinézetük alapján mindenki édességet remél, de ezek a kis palacsintatésztás golyók valójában polipból készülnek, így a desszertre ácsingózó utazó csak csalódni tud!

Ennyi finom falat emlegetése után már csak azt reméljük, hogy már nincs messze az ebédidő, és már nem kell sokáig kibírnia! Jó étvágyat kívánunk!

Cikksorozatunk következő részében Tokióban kalandozunk majd. Kövessen minket a Facebookon, hogy ne maradjon le róla!

Kollégánk a Japánspecialista utazási irodával utazott Japánba.