Már érkezésünkkor szívünkbe zártuk a becsületes emberek országának aposztrofált Burkina Fasót, ami a szenegáli Teranga (vendégszeretet) és a ghánai Akwaaba (Isten hozott) után szintén méltó lett nevéhez.

A 23 milliós Ghána és 17 millió lakosú Burkina Faso határátkelőjénél Lantai-Csont Gergely fotós kollégámmal, nagy hátizsákokkal tartottunk a taximegálló felé a szaharai forróságban, így nem vettem észre, mikor 2,5 dollár értékű helyi pénz kiesett a zsebemből. Néhány perc múlva egy robogót hallottunk a hátunk mögött közeledni. Egy Burkina Fasó-i vámtiszt sietett utánunk: „Asszonyom, elnézést, ezt a pénzt Ön ejtette ki a zsebéből, és én megtaláltam. Érezzék jól magukat országunkban!" 

Lélegzetelállító helyre értünk

Hamar megalkudtunk egy taxissal, aki elvitt bennünket Paga városig, ahol már várt bennünket egy, a fővárosi ouagadougoui egyetemen végzett szociológus segítőnk, Da Sie Bindaute. Először a Pagától 32 km-re található kasséna nép mesebeli királyi központjába, Tiebelébe vezetett utunk. Egy helyi családnál, egész pontosan a „királyi dob őrzőjének" házában szálltunk meg. 

Lélegzetelállító helyre értünk, ahol a helyi emberek a szaharai hőség és a zord klimatikus viszonyok ellenére helyi, természetes alapanyagokból alakítottak ki maguknak kellemes életteret. A kassénák többnejűségben élnek, így egy férfi portájához feleségeinek portái is hozzátartoznak. Az alacsony bejáratú agyagkunyhók földalatti, belső helyiségei folyamatosan hűs levegőt és biztonságot nyújtanak.

A kunyhók legfontosabb helyisége az a terem, ahol a feleségek, a család gazdagságának őrzői egymás tetejére állított agyagedényekben, korsókban őrzik a család vagyonát: ékszereket, kultikus tárgyakat, pénzt. A kasséna kunyhók tetején külön élet zajlik: a kunyhó oldalához régebben fatörzset döntöttek, este pedig felhúzták a tetőre, hogy a ragadozók és a rosszakarók ne támadhassanak a teraszon alvókra. Manapság a létra kint maradhat, hiszen páratlan csönd, harmónia és békesség honol földünk e távoli vidékén. Lantai-Csont Gergellyel mi is a kunyhótetőn vetettük meg fekhelyünket.

Természetközelség, kristálytiszta ég, sokmilliónyi csillag, és őszinte zajok! A már-már lehetetlenül romantikus hangulatot ráadásul a kassénáknál esztétikai gyönyörré azok a vörös-fekete színű falfestmények, geometriai motívumok emelik, amelyek a királyi központ minden házfaláról visszaköszönnek. A kaméleonokkal, stilizált kígyókkal, rombuszokkal és csigavonalakkal díszített falakat hozzáértő nők festik és kenik át az esős évszak előtt. A helyiek féltve őrzik szellemi kulturális örökségüknek ezt a részét, amelyet már az UNESCO elé terjesztettek, hogy Tiebele és a gurunsik építészeti és díszítőművészeti tradíciói kerüljenek fel a világ szellemi kulturális örökségének listájára. 

Az arany sem hoz jólétet

A fent leírt idillből kilógott a Tiebelétől néhány kilométerre található kolloi aranybánya. Burkina Faso Afrika negyedik legnagyobb aranykitermelője, 2006 óta 15 aranylelőhelyet találtak az országban. 2011-ben 32 tonna aranyat szállítottak külföldre, így az arany mára Burkina Faso elsőszámú exportcikkévé vált. Ez némiképp ellentmond annak, hogy a Magyarországnál háromszor nagyobb nyugat-afrikai ország a 4. legszegényebb a világon. 

A kollói aranybánya egy átmeneti menekülttáborra emlékeztetett, ahol a zajban, porban szerencsevadász-családok tucatjaival találkoztunk. Itt földfelszíni és mély kitermelés egyaránt folyik, látogatásunkkor épp földalatti járatot robbantottak dinamittal – csak úgy remegett a vidék. Bár az ország minden pontjáról érkező aranyásóktól leginkább csak panaszt hallottunk, érdekes, hogy vagy a kényszer, vagy az eltitkolt sikerek mégis ott tartják legtöbbjüket.

Persze olyan történeket is hallottunk bőven, amelyek mérhetetlen gazdagságról szóltak, de ezeket a pénzeket a bányászok mind hazaküldik, így a szerencsésebbek anyagi helyzetét nem lehet helyben lemérni. A közelben csak néhány tágas, szép, vaskapus ház és terepjáró mutatja, hogy profit is van a bányából, azt azonban nem tudtuk meg, ebből mi jut a mindennap a bányában robotolóknak. 

Legyen inkább Ouaga

Dél-Burkina Fasóból a főváros, Ouagadougou felé vettük az irányt. A nehezen kiejthető nevű várost mi is csak Ouagának hívtuk, ahogy a helyiek is teszik. Rögtön az elején feltűnt, milyen jó az utak állapota, és milyen szépen karbantartott a főváros. Emellett a vidékhez hasonlóan kellemes és könnyed hangulatot áraszt, nyoma sem volt a túlnépesedett, szemetes afrikai nagyvárosok kesze-kusza világának.

Mindenhol tisztaság és rendkívül barátságos emberek fogadtak minket. Gergely ismét fotóparadicsomra talált: a helyiek szívesen álltak a kamera elé, beszédesek voltak, és mindenhol érezhető volt a vendégszeretet. Itt vízzel, ott kóladióval, amott mandarinnal kínáltak bennünket, kedves, ismeretlen emberek. 

Bevettük magunkat a fétispiacra

Ouagában első utunk a fétispiacra vezetett, ahol az országban nagy népszerűségnek örvendő hagyományos orvoslás teljes kelléktára beszerezhető. Itt az oroszlánbél, szárított rája, keselyűcsőr, és kaméleon nem ritkaság. 

Egy szerdai napon, kora délután, a legnagyobb hőségben tévedtünk ki a piacra, mégis hatalmas forgalma volt az árusoknak. Hol idős és sokat tapasztalt kuruzsló kereste gyógyulást hozó főzeteihez és praktikáihoz az alapanyagot, hol fiatalember jött valamiért, amit marabuja írt fel neki. Meddőségi problémákra, maláriára, emésztési zavarokra, mindenre van itt orvosság, sőt, itt még jó szerencsére, gazdagságra, védelemre is kapható gyógyír. Miért vennénk drága gyógyszereket, amiket nem is ismerünk, azok helyett, amelyek felmenőinknek évszázadokon keresztül beváltak? – teszik fel sokan a kérdést.

A fétispiac után a kézműves piac volt következő állomásunk. Az afrikai művészet szerelmeseinek ez maga a kánaán: szobrok, szőttesek, szuvenírek kaphatók itt, de a sok csábító portéka közül a bwa és mosszi népek maszkjai és a helyi készítésű ékszerek a legérdekesebbek. 

Félelmetes szobrok között járva

Az ouagai fétispiac után egyre nagyobb izgalommal vártuk utunk következő állomását Gaouában, hiszen a nagy fétisvarázslók hírében álló lobi nép félreeső falvaiba igyekeztünk fétislesre. Nem kellett csalódnunk, a főúttól távoli falvakban messziről szemet szúrtak a portákon élőket őrző-védő, olykor ember nagyságú fétisfigurák. Az „őrszemek" egy része a kunyhó tetején volt elhelyezve.

A kunyhók közötti téren több oltárt is láttunk, jól látszott, hogy az ezekhez tartozó szobrok nem csupán kellékek. Az áldozati csirke vére szinte még meg sem száradt a szobrokon. A lobi nép hiedelme szerint a fétisfigurák, úgynevezett thilek az istenség és az emberek között fétisvarázsló segítségével közvetítik az istenség parancsait, óhajait a közösségnek, így egyfajta kontrollt is jelentve a közösség morális, etikai értékrendjére. 

Meddőséggel, betegséggel, spirituális kérdésekkel a helyiek a fétispaphoz jönnek konzultálni, aki az egyes eseteket első felesége labirintus-szerű házának egyik sötét és fétisszobrokkal telezsúfolt helyiségében kezeli. Egy ilyen helyiségben mi is megfordultunk, és azt biztosan mondhatjuk, hogy a fétisfigurák ábrázata és testtartása különösen félelmetes, hiszen elsődleges feladatuk az ártó szellemek elűzése. Ghána után, immár másodszor álltunk talpig csirkevérben két hét alatt, és életünk legintenzívebb és legkülönösebb perceit éltük át. 

Virágok, fák, béke

Valóban egyedülálló élmény részt venni egy fétisszertartáson, de megkönnyebbültünk, amikor kiértünk a szabadba, ahol egy csodálatos bozótos, virágos-fás környezetben békés afrikai falu élte mindennapi életét. Burkina Fasóban gyöngyszemre találtunk, a becsületes emberek földje sokkal több kincset, titkot és meglepetést rejt, mint azt elsőre gondolnánk.