„Málta nagyon szép, hangulatosak a városok és jók a bulik, imádni fogjátok!" – lelkendezett egy barátnőnk, aki nyelvtanulási célzattal heteket töltött a mediterrán szigeten, amikor megtudta hova készülünk. „Minek Máltára utazni? Hiszen nincs ott semmi..." – ezzel pedig már a taxisofőr boldogított egy hajnali órán a reptérre igyekezve.

Vízsugár, szegfű, torta a reptéren

Ezeken az egymással szöges ellentétben álló véleményeken gondolkodtunk, miközben a Wizz Air legelső Budapest-Málta járatának fedélzetén próbáltuk leküzdeni a szokásos szorongásunkat, ami egy repülőbe zárva szokott hatalmába keríteni. Szerencsére nem sokáig kellett a gépen időzni – két órát nem olyan nehéz kibírni még repülőfóbiásként sem. Földet érés után gépünk megkapta a nyitójáratnak kijáró tűzoltósági vízsugarakat, majd a reptér épületébe lépve szegfűt kaptunk a helyi népviseletbe öltözött fogadóbizottságtól, de volt népzene és még Rubik-kocka formájú torta is.

 Egy gyors sajtótájékoztató keretében megtudtuk, hogy a Málta-Budapest járat meglepően népszerű – míg az első járatok általában félgőzzel üzemelnek, itt mindkét irányban teltházat sikerült produkálni. Nem csak a magyarok kíváncsiak tehát Máltára, hanem a máltaiak is Budapestre. Vagy csak a magyar vendégmunkások örültek meg az olcsó jegyáraknak, és látogattak haza? Mindegy is, a lényeg, hogy az útirányonként tízezer forint körüli áron tényleg megéri a járatra jegyet váltani.

Nyáron ki lehet tenni a szigetekre a megtelt táblát

Mikor jöjjünk, és mivel töltsük a vakáció pillanatait, ha sikerül megkaparintanunk egy ilyen olcsó jegyet? Először is, ha nem muszáj, ne nyáron érkezzünk – az itt élők szerint olyankor akár ki is tehetnék a három szigetből – Málta, Gozo, Comino – álló máltai szigetcsoportra a megtelt táblát. Igazuk lehet, mert bár látogatásunk május közepére esett, már így is voltak olyan pillanatok, amikor túlságosan zsúfoltnak éreztük egy-két látnivaló környékét.

Az időjárásra nem lesz panasz elő- vagy utószezonban sem, sőt, állítólag a szuper hangulatú, csak kevésbé ismert máltai farsang időszakában, tél végén sem kell pólónál és kardigánnál melegebb öltözéket csomagolnunk. És mivel az pár nap alatt világossá vált, hogy a sziget inkább alkalmas városnézésre és kirándulások szervezésére, mint nagy pancsolós, semmittevős vakációk lebonyolítására, jobb is, ha nem nyár közepén érkezünk. A tengervíz egyébként már májusban olyan 18-20 fokos, úgyhogy a sportosabbaknak már az előszezonban sem kell lemondania a csobbanás élményéről.

Szemkápráztató sárgaság

Ismerkedésünket a szigettel a fővárosban, Vallettában kezdtük. A külvárosban buszozva meglehetősen lehangoló kép fogadott: kopár táj, lapos tetős, egy-két emeletes épületek, mind-mind sárgás árnyalatú mészkőből, amíg a szem ellát. A központba, egy magaslati pontra megérkezve még mindig káprázott a szemünk a sok kis sárga épülettől, és egy jó darabig nehéz volt a sok összemosódó kis házból kivenni, hogy hol kezdődik az egyik település, és hol ér véget a másik.

 Ezzel a képpel meg kell barátkozni, mivel a sziget maga egy nagy mészkőszikla, és minden ebből az anyagból épült. De amint hozzászokunk a kék ég, az aranyló épületek és az újfent kék tenger színkombinációjához, már szépnek fogjuk találni a szigetet. Pár nap elteltével pedig már az olyan apró finomságok is magukkal ragadnak, mint a vallettai Nagy Kikötő őrtornyát díszítő fül, szem és pelikán dombormű, vagy a gyönyörű mór erkélyek a házakon.

Vallettában az első utunk a Felső-Barakka kerthez vezetett, ahol jópofa szobrok, színpompás virágok, egy kis kávézó és lélegzetelállító kilátás fogadott. Érdemes innen lenézni a Nagy Kikötőre, ahol az egykori brit katonai kórházat éppúgy szemügyre vehetjük, mint a hajójavító dokkokat, Európa legmélyebb várárkát, vagy éppen a kikötőt, ahol manapság a tengerjáró hajók kikötnek.

Aki rajtam lépdel, nemsokára azon fognak lépdelni

Innen a hangulatos utcákon lesétáltunk a lovagok fő templomához, a Szent János társkatedrálishoz. Idegenvezetőnktől azt a magyarázatot kaptuk az elnevezésre, hogy Málta kettőssége miatt – a főváros Valletta lett, ám a püspök továbbra is Mdinát tartotta székhelyének – a két város templomai közösen kapták meg a katedrális címet, ezért a "társ-" előtag.

A kívülről puritán katonai templom belülről egészen más képet mutat: gazdag díszítettség, és a lovagrend német ágának kápolnájában egy Hungariae felirat fogadja a belépőt. A padlót végig a lovagrend tagjainak sírjai borítják, olyan feliratokkal, mint „aki rajtam lépdel, nemsokára azon fognak lépdelni". Azt hallottuk, három magyar származású lovag sírja is itt van, de még nem találták meg őket.

 A társkatedrális fénypontja a külön teremben megtekinthető Keresztelő Szent János lefejezése című Caravaggio kép. A templom alaphangulata, és az, hogy nem egy nagy képtárban sok más hasonló témájú festmény között van kiállítva, még nagyobb élvezeti értéket kölcsönöz a mesterműnek.

 A társkatedrálistól nem messze található a Nagymesteri Palota, ide is érdemes benézni. Nekünk csak végigszaladni volt időnk, de pár órát kényelmesen el lehet itt tölteni. Fontos tudni, hogy amíg el nem készül az új épület, a máltai parlament itt ülésezik – ilyenkor sajnos nem látogatható a palota, mely szintén rejt magyar vonatkozást. Az egyik terem freskóján nem más, mint II. András királyunk látható.

 Ftira és az özvegyasszony levese

A városnézéstől és a koránkeléstől megfáradva egy kellemes étterem után néztünk. A kis barátságos utcákon a Nenu pékségbe igyekeztünk, ahol olyan finom és bőséges hagyományos máltai menüsort vettünk magunkhoz, hogy alig bírtunk továbbindulni. Előételnek mennyei helyi kenyeret és különböző mediterrán kenceficéket kaptunk, ezt követően a pizza helyi változataként leírható, padlizsános és paradicsomszószos ftira következett.

Már itt elég lett volna, de még ekkor következett az özvegyasszony levese (zöldségleves káposztával, krumplival, tojással és sajttal), a máltai pörkölt, majd az arab konyha hatását magán viselő, olajban sült, porcukros tetejű fügés sütemény. A lakomát fűszeres máltai kávé zárta, ekkor azt hittük, a lejtős, hullámos utcákon minket is úgy fognak végiggurítani, akárcsak egykor igen praktikusan az ágyúkkal tették ugyanezt.

Látogatóban egy márkinál

A kiadós ebéd után már csak egy kellemes vallettai lakásra, benne pedig kényelmes ágyra vágytunk, ahol tarthatunk egy jó kis sziesztát. Egy lakásba tényleg bejutottunk, nem is akárkiébe, de a szieszta sajnos elmaradt. A Casa Rocca Piccolában bárki körbejárhatja egy vallettai márki lakását, megnézheti a házi kápolnát, a családi fotókat, a díszvacsorára terített gyönyörű étkezőt.

Az üde belső udvarban még az itt lakó nemesi család papagájával is barátkozhatunk, a pincében pedig egy második világháborús bunkerbe is lemehetünk. Erre valóban nagy szüksége volt a háziaknak és környékbelieknek: a háborúban az egyik legtöbb találatot Málta kapta. A bunker érdekes, de klausztrofóbiásoknak nem ajánlanánk nyugodt szívvel.

 A de Piro család rezidenciájától elbúcsúzva még sétáltunk egy kicsit a hangulatos óvárosban, majd a központi buszpályaudvarnál felszálltunk kisbuszunkra, ami St. Julian's-be, a szállásunkhoz fuvarozott minket. Reménykedtünk benne, hogy látunk pár legendás, színes máltai buszt, de ezeket pár éve modernebbekre cserélték, így leginkább csak dögös hűtőmágneseken találkozhatunk velük.

Esténként csoki várt a párnán

Vallettából St Julian's-ig úgy tűnt, egyetlen nagy városon át vezet az utunk, pedig több településen is áthaladtunk, csak egyszerűen ilyen a városszerkezet. Szállásunk az Intercontinental Maltában volt, ahol már az ajtón belépve magyar személyzet fogadott, és megtudtuk, hogy legalább harmincan dolgoznak itt hazánk fiai a legkülönfélébb munkakörökben.

A szállodára pár apróságtól eltekintve – a szobában nem volt az ágy mellett konnektor, és gyakran váltakozott a zuhany vizének hőmérséklete – nem lehetett panasz: minden szép és makulátlanul tiszta volt. Igaz, kicsit üzleti jellegű a hotel, így akit ez zavar, ne ide foglaljon szobát. A kültéri medencéből szép a panoráma, a belső udvarok kellőképpen üdék és ápoltak, a belső medence, wellness és fitnesz részleg remekül felszerelt, a reggeli pedig bőséges és finom volt. Külön említést érdemel a helyi termékek pultja, ahol kecskesajtot, mézédes máltai paradicsomot lehetett kóstolni.

 A belső kertre néző szobánk rendkívül tágas volt, szívünknek kedves, modern dizájnnal, világos színekkel, türkiz-fehér csíkos ágytakaróval és szuperkényelmes ágybetéttel rendelkezett. A minden nap újratöltött mini tusfürdő, testápoló, sampon és hajpakolás pedig külön piros pontot ért nálunk. Az pedig pláne, hogy napi kétszer takarították a szobát, az esti műszak pedig még a sötétítőfüggönyt is behúzta, az olvasólámpát felkapcsolta, a párnán pedig mindig egy máltai nevezetességről szóló ismertető kártyát, valamint egy kis csokit hagyott.

 Sorozatunk következő részében Málta régi romantikus fővárosáról, a sziget természeti szépségeiről, és a strandolási lehetőségekről is szót ejtünk. De a későbbiekben a gozói kecskékről, viharos tengerről, a Popeye-faluról és a három lakossal rendelkező Cominóról is szólunk. Ha nem akar lemaradni semmiről, szeressen minket a Facebookon.