Mihez kezdjünk Madridban ha csak egy-másfél napunk van? Először is ne essünk pánikba, ennyi idő alatt is bejárhatjuk a legfőbb nevezetességeket, és még jókat is ehetünk, ahogyan azt már korábban tisztáztuk. Mivel főhadiszállásunk központi helyen, a Puerta del Solon volt, innen derítettük fel a várost.

Indítsuk sütivel és shoppingolással a napot!

Reggel tejeskávéval és vaníliával töltött, napolitanasnévre hallgató sütivel indítottuk a napot a Sol csücskében, majd a tér nevezetességeivel kezdtünk ismerkedni. Itt található az óra, mely szilveszter éjjelén hatalmas jelentőséggel bír: a hagyomány szerint az éjféli tizenkét ütésre tizenkét szőlőszemet kell elfogyasztani, hogy az újév sikeres legyen. A téren található még Spanyolország 0. kilométerköve, és itt majszolja rendületlenül a város jelképének számító bronzmedve a bronzszamócát. Innen a Calle Preciadoson indultunk el a Gran Vía irányába, miután a téren parádézó turistalehúzó mutatványosokon és Mikiegerek tömegén átverekedtük magunkat.

Ha már pont erre az utcára esett a választásunk, gyorsan beugrottunk kedvenc spanyol nagyáruház-láncunkba, az El Corte Inglésbe. A ruhák mellett a nem túl nagy, mégis menő gourmet-részleget érdemes megtekinteni. Van itt Veuve Clicquot pezsgő bőröndbe csomagolva, és a világ legdrágább és legbizarrabb, Kopi Luwak nevű, indonéziai civetmacska ürülékéből nyert kávéját is árusítják. Innen egyenesen a Gran Vía felé tartottunk volna, ha nem jött volna szembe minduntalan egy Zara vagy Bershka üzlet, de végül kijutottunk a város ütőerének számító sugárútra.

A Gran Víán járva mindenki szerelmes lesz Madridba

A hagyományos, ráérős cipősuvickolók, a rengeteg autó, bámészkodó gyalogos és a felhőkarcoló jellegű épületek egyből magukkal ragadtak – valószínűleg itt szerettünk bele Madridba. Miután végigfotóztuk a csodálatos épületeket Telefónica háztól Metropolisig, a Calle de Alcalán folytattuk utunkat, hogy napvilágnál is megcsodáljuk a lenyűgöző Cibeles teret, majd a Plaza de la Independencián található Puerta de Alcaláig meg sem álltunk, végül az egykori monumentális városkapu mögött besétáltunk a Retiro parkba.

Itt egy hatalmas, XII. Alfonz királynak állított emlékművet, kellemes csónakázótavat, lenyűgöző kristálypalotát – jelenleg a Reina Sofía ideiglenes kiállítótere működik benne –, szelíd mókusokat és a Bukott angyal szobrát találtuk, ami állítólag a világ egyetlen köztéri szobra, mely az ördögöt ábrázolja. És persze szépen gondozott növényeket, sportoló és kutyasétáltató helyieket, vidáman andalgó turistákat is leltünk itt dögivel. Bár március közepén jártunk itt, a természet már akkor is tavaszi arcát mutatta – ha még egy kicsit jobb idő lett volna, még piknikezni is nekiálltunk volna.

Atocha, Reina Sofía, Prado

Az ördögnek hátat fordítva, a Paseo Fermán Nunez névre hallgató úton egyenesen leereszkedtünk a Paseo del Pradóig. Innen már csak pár lépés a pálmaháznak is beillő Atocha pályaudvar, ahol még teknősök is laknak. Sokakban a szörnyű 2004-es terrortámadás képeit idézheti fel a pályaudvar neve, de a valóságban egy kifejezetten kellemes hely – pláne, ha hozzávesszük, hogy a pályaudvarok mennyire szoktak általában barátságosak lenni. Aki szeretne méltóképp megemlékezni a tragédiáról, talál itt egy különleges, hengert formázó emlékhelyet.

Az Atochától pár lépésnyire található Madrid két legfontosabb múzeuma, a modern művészeti Reina Sofía, melynek épületét Jean Nouvel sztárépítész tervezte át egy régi katonai kórházból. Illetve a Prado, a világ egyik legismertebb és leglátogatottabb szépművészeti múzeuma. A Reina Sofíában Miró remekeket és Picasso Guernicáját őrzik, a Pradóba Bosch, Goya, Velazquez vagy Rubens rajongói látogassanak el. Mi a Reina Sofíát jobban szerettük, de a Pradóban is bőven lejártuk a lábunkat.

Ami biztos: egyik múzeumban sem érdemes görcsösen ragaszkodnunk ahhoz, hogy az elejétől a végégig minden termét végigjárjuk, inkább élvezzük ki, amit sikerül megnéznünk belőle. A gyűjtemények ugyanis olyan hatalmasak, hogy egy idő után akármennyire is imádjuk a művészeteket, eltelünk az alkotásokkal. Ugyanaz a helyzet, mint amikor korábbi útjaink során a Louvre vagy az Uffizi gazdagságát próbáltuk befogadni pár óra alatt – egyszerűen lehetetlen. Akinek csak egy napja van, muszáj lesz egyet választania a két múzeum közül. De másfél napba már megkísérelhetik mindkettőt beszorítani, nekünk sikerült.

Függőleges kert és egyiptomi templom

Ha végeztek a múzeumokkal, sétáljanakk vissza a szökőkutakkal tarkított, üde Paseo del Pradón a Cibelesig, ahogyan mi is tettük. Út közben álljanak meg a Caixa Forumnál és fotózzák le a függőleges kertet – nekünk ez az egyik kedvencünk ebben a műfajban. A Cibelesről a már ismert Calle de Alcalán sétáljanak vissza a Puerta del Solig, innen pedig induljank a belváros másik oldala felé. A Calle Mayoron érdemes beugrani pár szendvicsre és egy korsó sörre a 100 Montaditosba, majd nézzék meg Madrid leghangulatosabb terét, a Plaza Mayort. A nyüzsgő belső téren lovasszobrot, festett falakat, teraszos bárok tucatjait és vidám utcazenészeket találtunk.

A Calle Mayorra visszakanyarodva az út egészen a lenyűgöző szürkéskék Santa Maria la Real de la Almudena karedrálisig vezet, aminek különlegessége, hogy építése 1879-ben kezdődött, és csak 1993-ban fejeződött be. A katedrálissal szemben található a Palacio Real, vagyis a spanyol királyi család palotája. Bár az uralkodó már nem itt lakik, reprezentációs célokra használják az épület fényűző termeit. Nekünk sajnos pont zárásra sikerült ideérni, így csak kívülről néztük meg a hatalmas épületegyüttest, de aki biztosra akar menni, szerdán vagy csütörtökön délután 15-18 óra közé tervezze látogatását. Ekkor ugyanis az Európai Unió állampolgárainak még ingyenes is a belépés.

A királyi palota kertje, és az abban található, estefelé lágy fényekkel megvilágított szökőkutak is említést érdemelnek a környéken. No meg az innen párszáz méterre található Templo de Debod, ami egy valódi egyiptomi templom Madrid közepén, az időszámításunk előtt 200-ból. Úgy került ide, hogy a hatvanas években az UNESCO segítséget kért az európai országoktól, mert az Ausszuáni-gát építésekor több archelogóiai lelet is veszélybe került. Spanyolország jelentős segítséget nyújtott az Abu Szimbel-i templomok megmentésében, ezért hálából Egyiptom 1968-ban a spanyoloknak ajándékozta a Templo de Debodot. Így került az épületegyüttes Madridba, a Parque del Oeste területére. Naplementekor elképesztő látványt nyújt, sok helyit láttunk erre andalogni, iszogatni.

Sancho Panza és a madridi Broadway

Innen már csak pár lépés a Gran Víát lezáró Plaza de Espana, a város legmagasabb épületeiből kettővel, a 142 méter magas Torre de Madriddal, és a 117 méteres Edificio España-val. Utóbbi hatalmas épület jelenleg üresen várja hogy felújítsák, elég lehangolóvá téve így a teret. Egy kis vidámság azért itt is várt ránk: ugyanitt található Cervantes szobra, Don Quijote, és persze hű társa Sancho Panza, no meg egy cuki szamár társaságában.

Estefelé a Gran Víán folytatva utunkat a sugárút a kissé még álmos délelőttitől homlokegyenest eltérő képet mutatott: mozik, színházak, bárok és éttermek sorakoznak, és persze a tömeg is jóval nagyobb. Bár néhány menő bár és all you can eat feliratokkal csábító étterem majdnem eltérített, de végül tartottuk magunkat az eredeti tervhez, és a mojito mellé emberes és ingyenes tapas adagokat kínáló El Tigre felé vettük az irányt.

Sötétedés után, az italoktól és ételektől bódultan, az egésznapos városnézéstől hullafáradtan vonszoltuk vissza magunkat a Puerta del Solhoz, ami szerencsére innen már nem volt olyan messze. Útközben még belefutottunk egy diáktüntetésbe, de az országhoz ez valószínűleg éppúgy hozzátartozik, mint a csecse díszkivilágítás, a finom tapasok, a dögös épületek és a vendégszeretet.