"Ki merem jelenteni, hogy ma a világban nem működhet úgy Michelin-csillagos étterem, hogy ne tartana a borlapján minimum egy osztrák – leginkább wachaui – bort. Annyira egyedülálló és kiváló minőségű amit a magyar határtól nem messze előállítanak" – mondta el a Travelónak a DropShop borbár egyik alkalmazottja az osztrák borok népszerűsítésére összehívott sajtóeseményen. Valószínűleg önök is csodálkoznak majd, amikor ezt olvassák, hiszen nem nagyon vannak jelen a hazai köztudatban a sógorék prémium borai – egyébként mi sem hallottunk még róluk korábban.

A magyar borászok sem tudják, mi készül a szomszédban

De a laikus közönségtől nem is várható el, hogy az összes szomszédos ország borkultúrájával tisztában legyen. Az viszont már elszomorító, hogy a Gerbeaud-ház dísztermében tartott sétáló borkóstolón jelenlévő szakmabeliek álláspontja szerint a magyar borászok éppúgy nem ismerik az osztrákok világszínvonalú borait, mint az átlagos fogyasztók. Ezzel szemben a határ túloldalán kifejezetten érdeklődnek a magyar borok iránt, és állítólag rendszeresen kóstolják is a hazai csúcsborászatok termékeit.

Bőven lenne egyébként mit tanulnunk az osztrák borászoktól – akik például egyáltalán nem tartják snassznak osztrák helyett pannon boroknak nevezni a termékeiket – úgy dizájn, mind a fajtabőség csökkentése, mind minőség terén. A DropShop borbár és borkereskedés jóvoltából május 10-től az érdeklődők neki is kezdhetnek a wachaui és burgenlandi fajták felderítésének. Mivel a borok palackonkénti ára 3490 forinttól indul, a legdrágább tételért pedig 18 500 forintot is elkérnek, érdemes helyben kóstolgatni, nem random nagybevásárlást tartani.

Az osztrák borok élvezetét tanulni kell

Az osztrák borokat ugyanis a sajtóeseményen kóstoltatók egyöntetű véleménye szerint mindenkinek meg kell tanulnia élvezni, rá kell kapni az ízükre. A wachaui fajták például szerintünk a hazai ízlésnek talán túlságosan erőteljesek, ásványosak – de a helyi erők szerint éppen ettől jók, és kiválóan párosíthatók izgalmas fogásokkal. Az osztrák Dunakanyar prémium borászatairól egyébként még azt érdemes tudni, hogy két szőlőfajtából, összesen három kategóriában készítenek borokat. A kategóriák a dűlők minőségétől, hozzáférhetőségétől és az elkészült bor alkoholtartalmától függenek.

A két fajta a rizling és a zöldveltelini. Az alap kategória a Steinfelder, a közepes a Federspiel, az abszolút király pedig a Smaragd. Ez persze az árukon is meglátszik, míg egy alap rizlinget vagy zöldveltelinit háromezer forint környékén megkaphatunk, addig a középkategóriáért hatezer, a csúcsborokért pedig akár tizenkétezer forintot is elkérhetnek. A kóstolón a Weingut Alzinger, a Weingut Prager és Weingut Fx. Pichler boraihoz volt szerencsénk. Az elsőt Unterloiben településen, a másodikat Weissenkirchenben, a harmadikat Oberloibenben keressék, akik nem elégszenek meg azzal, hogy egy budapesti borbárban kóstolgassanak, hanem a csodás teraszos szőlők és hangulatos kis falvak látványát is igénylik a poharazgatás mellé.

Csúcsborok a Fertő-tó partján

Miután végigkóstoltuk a wachaui borászatok termékeit, a burgenlandiak következtek. Be kell hogy valljuk, ezek a borok sokkal jobban tetszettek, érdekesebbek, és könnyebben ihatóak voltak, mint a korábban kóstoltak (vagy már annyira részegek voltunk, hogy mindegy volt mit döntünk le.) A Fertő-tó partján található Weingut Velich tavakról elnevezett fehérboraival – TO, Darscho, Tiglat – kezdtünk, ezek közül egy 2011-es Chardonnay, a Darscho volt a legfinomabb. Ha pedig már akkor is tudtuk volna, hogy közel tizenkétezer forintba kerül palackja, talán még jobban megbecsültük volna. De komolyra fordítva a szót, tényleg ez volt a kedvencünk az összes felsorakoztatott bor közül.

A fehérek után a vörösek következtek. Bár nem igazán kedveljük a műfajt, a Claus Preisinger pincészet kékfrankosa és pinot noirja sem volt rossz a maga nemében. Sőt, a Pannobile névre hallgató zweigelt-kékfrankos házasításnak még az elnevezése is menő. A Panta Rhei és a Moric pincészetek vöröseiért már kevésbé tudunk lelkesedni, ez már valószínűleg tényleg az a kategória, amit akkor iszik az ember, ha ért is hozzá, különben felesleges ezzel kínozni a pénztárcánkat és az ízlelőbimbóinkat.

Végre megértettük a gasztroforradalmat

A borok mellett az ételekről is muszáj szót ejtenünk, ugyanis az Onyx séfjei kínáltak mennyei falatkákat. A kedvenceink a kéksajtos-diós bruschetta, és a marharostélyos voltak. Ez utóbbi annyira ízlett, hogy egyből megértettük mitől Michelin-csillag a Michelin-csillag, és mire fel az egész gasztro-csinnadratta.

És hogy itt sem maradjunk osztrák termékek nélkül, tökmag-, dió-, sárgabarack- vagy éppen paradicsomolajat kóstolhattunk, amik szintén megtalálhatók lesznek a DropShop spéci osztrák kínálatában. És bár összességében egy egész üveggel sem a borokból, sem az olajokból nem vennénk – na jó, talán a paradicsomolajból mégis –, de kóstolni mindenképpen érdemes – számunkra legalábbis maga a kóstoló is felért egy utazással.