Pénztárcabarát kultúrprogramok Marseille-ben

Teliholdkor maguktól zenélő hangszerek és hatezer égő fáklya várja a turistákat Marseille-ben. Olcsó tippek április-májusra Európa Kulturális Fővárosából.

Franciaország második legnagyobb városába bármikor érdemes ellátogatni, idén azonban különösen megéri Marseille-be utazni még azoknak is, akik már jártak itt. Egyrészt mert a kulturális főváros posztjára készülve a város jelentős arculatváltozáson esett át az utóbbi évekhez képest, másrészt pedig, köszönhetően az ezernyi, nagyközönségnek szánt programnak, idén azok is megtalálják itt számításaikat, akik nem szívesen költenek belépőkre. Marseille-ben ugyanis lépten nyomon utcai attrakciókba, köztéri kiállításokba ütközünk, amik pénztárcabarát módon segítik a szórakozást.

 

Az Európa és a Mediterráneum civilizációjának múzeuma kifejezetten a kulturális évre készült el.
Galéria: marseille2
Fotó: http://www.mp2013.fr/

Marseille és a vele együtt Európa Kulturális Fővárosa rangot nyert provence-i régió program tematikáját a szervezők hármas egységre osztották. Májusig a „Marseille-Provence fogadja a világot" mottó alatt a cirkusz világa, az utcaművészetek, illetve a tömegsportokkal kapcsolatos programok mutatkoznak be. Júniustól „Marseille-Provence a szabad ég alatt" címmel kulturális fesztiválokhoz, például a Marseille-i táncfesztiválhoz kapcsolódó rendezvényeken vehetünk részt. Ősszel „az ezerarcú Marseille-Provence" a helyi gasztronómiai programokkal és a város híres szülötteire való emlékezéssel készül, Albert Camus-től Le Corbusier-ig.

 

Varázslatos koncert a teliholdas éjszakában

 

Különleges szabadtéri koncerten vehetünk részt, ha április 25-én ellátogatunk a Calanques Nemzeti Parkba. Pierre Sauvageot zenész ugyanis egy különleges performansszal készült hallgatóságának. A szürreális látványnak sem utolsó, tengerparton kiállított 500 hangszeren szólal majd meg a „szél szimfóniája". Csellók, szélcsengők, nádsípok, akusztikus íjak és fuvola-fák játszanak maguktól a romantikus esti program során. Természetesen telihold nélkül is érdemes megtekinteni a különleges programot, egészen április 28-ig.

Travelo tipp:
A parkoló autók várható tömege miatt a szervezők javasolják, hogy érkezzünk inkább kerékpárral. Ha pedig már nálunk a bicaj, a május 31-től június 3-ig tartott kerékpáros fesztiválon is részt vehetünk vele, ami szintén sok ingyenes programot tartogat. Ha pedig a felvonuláson is részt veszünk, vezetett városnézésben is részünk lesz. Kerékpárbérléssel kapcsolatos információkar erre talál.

 

Élje át a élete egyik legromantikusabb estéjét!

 

Fedezzük fel úgy az Öreg Kikötőt, ahogyan máskor sohasem lehet látni. Ha május 3-án és 4-én ellátogatunk a marseille-i Port Vieux-höz, életünk egyik legromantikusabb látványában lehet részünk. Hullámok és lángok között címmel ugyanis különleges eseménynek lehetünk tanúi.

 

Több mint hatezer mécses, fáklya, és virágcserépbe helyezett kanóc kerül meggyújtásra a parton, vízen és a rakpartot környező tizenöt helyszínen. Virágok, hinták, szökőkutak vesznek részt a tűzjátékban, melynek fényénél megcsodálhatjuk az idei évre felújított kikötő sétányát.

Travelo tipp:
Ha el akarjuk kerülni a tömegben nyomorgást, érdemes messzebbről szemlélni a látványos show-t. A Szent Viktor Apátság és a Szent Laurent templom elől, valamint a Pharo Gardenből is remek kilátás nyílik a tűzijátékra.

 

Vegyen részt egy minifesztiválon!

 

A Les rendez-vous du kiosque minifesztivál keretében egy barátságos utcai pavilon színpada köré gyűlve hallgathatunk május közepétől június közepéig koncerteket a legváltozatosabb stílusban helyi együttesektől menő Dj-kig. A szervezők célja az ingyenes fesztivállal, hogy a kultúra pénztárcától függetlenül mindenki számára elérhető legyen.

 

Lépten-nyomon utcai előadásokba botolhat a járókelő.
Galéria: marseille2
Fotó: http://www.mp2013.fr/

 

Üljön be koncertekre Marseille templomaiba!

 

Május 31-ig Marseille templomai ismét teret adnak az Egyházzenei Fesztiválnak, mely idén karöltve a Marseille-i Operával rendkívül széles programot kínál a zene szerelmeseinek. A programsorozat keretében számos templom ingyenes gospel és egyéb egyházzenei koncerttel várja a látogatókat.

 

Ami mindig megvár Marseille-ben

 

Ha nem kifejezetten a kulturális főváros programjaira és az újonnan felhúzott, monumentális kulturális komplexumokra vagyunk kíváncsiak, Marseille akkor is bőven tartogat még látnivalót. Mi mással is lehetne kezdeni Franciaország legnagyobb kikötővárosának felfedezését, mint a már említett Öreg Kikötővel, mely körül a város történelme onnantól fogva forog, hogy Kr.e. 600 körül egy csapat görög kötött ki e partoknál. A kikötőben sétálva nemcsak a ringatózó csónakok és hajók romantikus képe, de a tengeri csemegéket kínáló halászok pultjainak látványa miatt is érdemes elidőzni.

 

Innen szökött meg Monte Christo grófja.
Galéria: marseille2
Fotó: Wikipedia

A Notre-Dame de la Garde templom Marseille legnépszerűbb látványossága, melyet nemcsak gyönyörűen díszítetett belső tere, de a templomban felhalmozott érdekes fogadalmi relikviák miatt is mindenképp látni kell. A templom tövéből széttekintve pedig fantasztikus panoráma tárul elénk. A másik legnépszerűbb turistacélpont, a középkori Szent Viktor Apátság erődítményre emlékeztető építményének felújítási munkálatai épp a napokban fejeződtek be. Kriptájában a rómaiak által malomkövek közt szétzúzott Szent Viktor szarkofágja is megtalálható.

Marseille két leghíresebb figurája közül az egyik ugyan nem is létezett, mégis minden turista meglátogatja képzelt élete leghíresebb állomását. Az Öreg Kikötőtől mintegy húszpercnyi hajóútra található Château d'If egy kopár szigeten áll. Alexandre Dumas regényének főhőse, Monte Christo grófja itt raboskodott a történet szerint. Hogy a turisták is elégedettek legyenek szegény gróf megpróbáltatásaival, még a lyukat is belefúrták a tömlöc falába, amin keresztül a világ leghíresebb szökésére sor került.

A város másik ikonikus figurája viszont nagyon is él: Zinadine Zidane pályafutása anno a mára már szentélynek minősülő Olympic de Marseille stadionjából, a Stade Vélodrome-ból indult. A stadionra nemsokára nagy megtiszteltetés vár: a 2016-ban Franciországban rendezendő Európa Bajnokság egyik színhelye lesz.

 

Lépten-nyomon utcai előadásokba botolhat a járókelő.
Galéria: marseille2
Fotó: http://www.mp2013.fr/

Marseille persze akkor is tartogat elég meglepetést és élményt, ha semmilyen nevezetességre nem vagyunk különösebben kíváncsiak. A város tengerpartjának sziklás öbleiben jó lehetőség nyílik a sziesztázásra vagy vízi sportok kipróbálására. Egy minden különösebb cél nélküli séta is élvezetes lehet a város fantasztikus természeti adottságai és történelmi épületeinek látványa miatt.

Olcsó szállások a centrumban

A Cigale et la Fourmi vendégház 15 percre található Marseille belvárosától. Szoba árak: 15-35 euró/fő.


Az Auberge de Jeunesse de Marseille Bonneveine a centrumtól távolabb, buszozással érhető csak el, azoknak viszont ideális lehet, akik jobban vágynak a tenger közelségére, a természeti látnivalókra és a vízi sportokra, mint a város szívében való csatangolásra. Kétágyas szoba tavasszal 25 euró/fő, négy és hatágyas szobában 22 euró/fő.


A Verigo Centre hostel a városközponttól és a központi pályaudvartól is csupán pár perc sétányira esik. Tavaszi szezonban már 19,90 euró/fő-től vehetünk ki náluk szobát.

 

További spórolási lehetőség: City Pass

 

City Pass kártyával a belépőkön és a városi közlekedésen is spórolhatunk. Huszonnégy órára 22 euróért, negyvennyolc órára 29 euróért válthatjuk ki. A kártyával ingyenes a hajóút és a belépő a Château d'If-be, turistajárat visz fel minket a Notre Dame de la Garde-hoz, és minden múzeum belépőt, valamint a városi közlekedést is ingyenesen vehetjük igénybe. Ezenkívül térkép és útikönyv is jár hozzá. További kedvezmények City Pass-al itt.

Természetesen nemcsak Marseille-t és nem csak az ingyenes programokat érdemes megtekinteni, hiszen Marseille nem egymagában, hanem a teljes provence-i régióval nyerte le a kulturális főváros címet. Érdemes tehát utazásunk előtt a részletes programot böngészni itt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek