Szeptember elején négy napsütéses napot töltöttünk Svájcban – az ilyen kedvező időjárási viszonyok még vendéglátóink szerint sem mindennaposak. Így nemcsak amiatt érezhettem magam szerencsésnek, hogy ízelítőt kaphattam ebből az izgalmas, és változatos országból, de még az égiek is megszánták a csoportunkat. Utunk során csillogó, mélykék tavak, remek hangversenyek, finom fogások, könnyed eleganciával felöltözött emberek és hangulatos városkák fogadtak Luzerntől Montreux-ig. Persze mielőtt teljesen elragadtatnám magam, le kell szögeznem, hogy Svájcban sincs csokoládéból és órából a kerítés.

Pedig mikor az egyszeri turista ide indul, hatalmas hófödte csúcsokra, tehenekre és végtelen nyugalomra számít. Megvannak ezek is, de ha steril, képeslap-országot várunk, csalódni fogunk. Itt is vannak ingatlan-anomáliák, és más furcsaságok, sőt akár az ember táskáját is elemelhetik, még a legjobb nevű éttermekből is... De, ha ezekkel tisztában vagyunk, odafigyelünk az értékeinkre, és a tökéletesség helyett a valóságra vagyunk kíváncsiak, kiváló úti célt kapunk. Óramű pontosságú tömegközlekedéssel – van, ami száz százalékig igaz a sztereotípiákból. Erre egyébként annyira büszkék, hogy még az összes közlekedési eszközön felhasználható Swiss Pass tokján is ezzel dicsekednek.

Kánaán a levegőben, pofonegyszerű és hajszálpontos közlekedés földön és vízen

Ha már a közlekedésnél tartunk: egyik vendéglátónk a Swiss International Air Lines volt. Az ő segítségükkel jutottunk el Zürichbe Budapestről, ráadásul business class jegyekkel kedveskedtek nekünk, így tényleg tejjel-mézzel – akarom mondani csokival, gyümölcsökkel és frissen sült croissant-nal – folyó kánaán volt az utazás. A Swiss egyébként napi három járatot üzemeltet Zürichbe, a honlapon található árak pedig minden adót, illetéket tartalmaznak, és egy húszkilós bőröndöt is feladhatunk további díjak nélkül. Sőt, síelőknek jó hír, hogy a repjegy alapárába egy sífelszerelés szállítása is ingyenesen beletartozik. No meg a kényelmes kabin, és a nagyszerű fedélzeti ellátás is, ami a fapadosok spártai körülményeihez szokottaknak – mint amilyen én vagyok – különösen jól esett. Hát még a business lounge svédasztalának kínálata, amit felszállás előtt vehetnek igénybe az üzleti jeggyel utazók.

Zürichbe érkezve másik vendéglátónk, a Svájci Idegenforgalmi Hivatal képviselője fogadott. Megkaptuk tőle négy napra szóló Swiss Passunkat, ami a Svájci Közlekedési Rendszer minden közlekedési eszközére alkalmas, korlátlan mennyiségű utazásra, a megadott időtartamon belül. Utazhatunk modern – és mindig pontos – vonatokkal, gőzhajókkal, helyi buszokkal, bárhol is járjunk Svájcban. Sőt, a bérlet 50 százalékos engedményt ad a legtöbb hegyi vasútvonalon és függővasút járaton, és ingyenesen mehetünk be vele több mint 400 múzeumba. 4, 8, 15, 22 napos vagy akár 1 hónapos időtartamra váltható, és a szolgáltatás tartalmazza a világszerte ismert panoráma útvonalakat is. A 26 évnél fiatalabbak 25 százalékos kedvezményt kapnak az utazás árából a Swiss Youth Pass segítségével. Az ingyenes családi kártya a 16 évnél fiatalabb gyerekek számára ingyenes utazást biztosít, feltéve, hogy legalább egy szülő kíséri őket.

Vízesés-hotelben laktunk

Swiss Pass-szal felszerelkezve vonatra pattantunk, és meg sem álltunk kirándulásunk első célpontjáig, Luzernig. Itt a pályaudvartól pár percnyire található Hotel Cascadában foglaltuk el szállásunkat. A szállodában, ahogyan a neve is mutatja, minden a vízesésekről szól. A szobák különböző svájci vízesésekről kapták a nevüket, illetve azok képeivel dekorálták őket. Sőt, minden szoba íróasztalának fiókjában egy kódexnek is beillő méretű könyvet is találunk a helyi vízesésekről, amiben elolvashatjuk a legfontosabb információkat, és megismerhetjük a túraútvonalakat.

Maga a szoba egyébként nagyon modern, barna, vaj- és padlizsánszínű bútorokkal és textilekkel berendezve. Bár egyszemélyes szobát kaptam, és az alapterülete nem volt túl nagy, a széles ágy, a világos és makulátlanul tiszta fürdőszoba, illetve a hangulatvilágítás miatt nagyon jól éreztem magam itt. A hotel Bolero névre hallgató éttermének konyhája a tulaj spanyol felesége miatt mediterrán, finom tapasokat és halételeket kínálnak. A reggelinél is dominált a spanyolos jelleg, de azért rösztit és mini kolbászokat is lehet kóstolni a helyi konyha megismerésének jegyében.

Egy kis pihenő után elindultunk felfedezni a várost a luzerni turisztikai iroda idegenvezetőjével. Sétánkat a pályaudvar modern épületénél kezdtük, vagyis inkább előtte, annál a falnál, ami az 1896-ban megépített, majd 1971-ben leégett nagyszerű elődjéből maradt. Ma közkedvelt találkozóhely, előtte a térkőben mókás minták találhatók. Innen csak pár lépés a helyiek körében a mai napig nem túl nagy népszerűségnek örvendő KKL, vagyis a kulturális és kongresszusi központ közvetlenül a tóparton. A Jean Nouvel francia építész által tervezett, 1998-ban a Berlini Filharmonikusok koncertjével megnyitott többfunkciós épületet lehet nagyon szeretni, és nagyon utálni is. Szeretni modern formái, kiváló akusztikájú koncertterme, nyitott tetőterasza, és képeslap-ablakai miatt lehet. Ez utóbbi az jelenti, hogy ha eléjük állunk, a tó szemközti partjából, és az ott álló épületekből pont annyit enged látni, mintha egy jól eltalált képkivágású képeslapot néznénk.

Utálni például a bejárat előtti fapallók miatt lehet, amely, bár roppant hangulatosan láthatóvá teszi az alattunk hullámzó vizet, komoly problémákat okozhat az elegánsan felöltözött, hangversenyekre igyekvő közönség hölgytagjai körében. Ugyanis hatalmasat lehet esni itt, ha beakad az ember tűsarkú cipője – ez pedig nem ritka vendéglátóink szerint. Szintén szöges ellentétben állnak a művészi megfontolások és a praktikum az épület tetejével kapcsolatban – mivel az egészet egyetlen óriási, lapos tető alá álmodta meg az építész, ez pedig nem egy kifejezetten száraz vidék, gyakoriak a beázások. Persze ez egyszerű látogatóként csak annyira zavarja az embert, hogy két torony rontja el olykor a látványt, amiről a munkások a javításokat végzik. Ezektől eltekintve egyébként nekem nagyon tetszett az épület, pláne, hogy belülről is megnézhettük. Este hivatalosak voltunk egy hangversenyre a Lucerne Festival, vagyis a Luzerni Fesztivál keretében, amelyen a világ legjobb szimfonikus zenekarai és szólistái szoktak fellépni. Aki teheti, váltson jegyet az itteni koncertek valamelyikére, feledhetetlen élményben lesz része.

Szerelem ellen nincs orvosság – hirdeti a patika

A KKL központ után a város jelképének is nevezhető Kapellbrücke felé indultunk tovább. Bár 1993-ban itt is tűzvész pusztított, erre ma már csak a híd belső részén futó, háromszög alakú középkori festmények közötti hézagok emlékeztetnek. Szerencsére azért nem mindegyik veszett oda, így van miben gyönyörködni, ahogyan az óváros felé tartunk a hídon. A képek funkciója egyébként az volt, hogy a városba érkező vándorokkal, kereskedőkkel megismertesse a hely történetét. Maga a híd és a torony pedig a város védelmi vonalának részét képezte, ezért a torony oldalán magasabbak a korlátok. A hídon átsétálva a Kapellplatzon találtuk magunkat, ahol a színes szökőkút vizéből frissültünk fel. Ha erre járnak, hozzanak Önök is poharat magukkal, a víz jéghideg és kristálytiszta, egyenesen a gleccserekből érkezik vezetékeken át a város kútjaiba. A tér másik nevezetessége, hogy itt szoktak gyülekezni a luzerni farsang színes jelmezekbe öltözött résztvevői – állítólag hatalmas a buli ilyenkor.

Az óvárost érdemes keresztbe-kasul végigjárni, mindenfelé gyönyörűen festett házfalakat és cégéreket találunk. A pékek céhének családfájától kezdve, a házak történetén át, az ékszerész reklámjáig mindenféle falfestéseket láthatunk. Kedvencem a patika épülete a Weinmarkton, ami azt hirdeti latinul: „szerelem ellen nincs orvosság". Érdemes a városházára is egy pillantást vetni, majd a következő hídon, a Seebrücke-n visszamenni a túloldalra. Itt egyrészt remekül lehet fotózkodni a Kapellebrückével, másrészt így a Jesuitenkirche, vagyis a jezsuiták templománál találjuk magunkat. Belülről nagyon érdekes, fehér-rózsaszín rokokó stílusban díszítették, az oszlopok pedig márvány híján műmárványból vannak, de ez semmit nem von le az értékéből – idegenvezetőnk szerint nehezebb megmunkálni és javítani, mint az eredetit. Nézzünk fel a mennyezetre, és keressük meg az elefántot, gepárdot, tevét ábrázoló festményt, ilyet sem látni mindenhol.

Találkozás a műgyűjtővel, akit Picasso is megörökített

A templomtól a Theaterstrasse-n elindulva kisvártatva a Pilatusstrasse 10. alá, a Sammlung Rosengart épületéhez érünk. Eredetileg 1922-ben a Svájci Nemzeti Bank épületének készült, de Angela Rosengart műgyűjtő 1999-ben megvette, és itt helyezte el fantasztikus gyűjteményét. Abban a szerencsében részesültünk, hogy maga Angela vezetett körbe minket Picasso, Klee, Braque, Miró, Chagall, Monet műalkotásai között. Nagy élmény volt a műgyűjtő – akinek az édesapja is ezt a szakmát űzte – történeteit hallgatni, különösen a Picassóról szólókat.

Angela Rosengart ugyanis jó barátságot ápolt a művésszel, rendszeresen találkoztak, és portrékat is festett róla. Ezek ma is láthatóak a múzeumban, a második emeleten. Ugyanitt izgalmasak még Picasso privát fotói, amiket végignézegetve közelebb érezhetjük magunkhoz a művészt, mint valaha. A legviccesebb, amin Picasso bikaviadalt játszik egy kádban egy skorpióval – állítólag a kép készültekor azt mondta, még nem tudni, melyikük fog győzni. Szintén ezen a szinten Chagall festőpalettája is látható, a művész ajándékozta Angela édesapjának. Nekünk csak egy délelőtt adatott meg itt, de akár egy egész napot is el lehet tölteni. Bár a tulaj, Angela Rosengart nem vállal privát vezetéseket, mivel ideje nagy részét a múzeumban tölti, biztosan találkoznak vele, ha ellátogatnak ide.

Azért a táj se semmi

Svájcban nemcsak a zegzugos óvárosok, a modern épületek és a kulturális programok az érdekesek. A természeti környezet ugyanígy megér egy misét: hajózzunk egyet a tavon, vagy kiránduljunk fel a hegyekbe, hogy teljes legyen az élmény. Bár több gőzhajó is közlekedik itt, mi a május óta üzemelő, Saphir névre hallgató panorámahajóval tettünk egy kört. Az út egy órán át tart, a friss levegő és a lenyűgözően szép hegyes-völgyes, zöld pázsitos táj teljesen elvarázsol. A hajón nincsenek osztályok, ha megvesszük a jegyet, szabadon választhatunk helyet. Ha jót akarnak, alul, a hajó legvégében található kis teraszon üljenek le, a víz meglepően közel lesz, és innen a legszebb a kilátás. A hajófóbiásokat pedig azzal nyugtatnám, hogy egyáltalán nem hullámzik a hajó, szinte teljesen simán siklik a vízen, így nyugodtan vállalkozhatnak az útra a legfélősebbek is.

Sajnos a hegyi kirándulásra már nem volt időnk, mert indultunk tovább a Genfi-tó partját felfedezni. De ha Önök tehetik, mindenképpen menjenek fel a 2118 méter magas Pilatus hegyre, ahol a Pilatussee tó is található, amelyről a Wikipedia vonatkozó szócikke szerint azt tartották, hogy Pontius Pilatus nyugvóhelye, ezért a középkorban szigorúan tilos volt felmászni oda. Manapság a hegy két oldalról is megközelíthető. Az alpnachi oldalról a világ legmeredekebb fogaskerekű vasútja visz fel, a luzerni oldalról pedig egy Panorama-Gondelbahn, vagyis egy kabinos felvonó, és egy libegő.

A hajózás után vonatra szálltunk Lausanne felé, hogy felfedezzük a Genfi-tó partját, utánajárjunk a svájci borok minőségének, és tiszteletünket tegyük Freddie Mercury-nál Montreux-ben. De ez már egy másik történet... Következő cikkünkben elmesélem.