Ígéretünkhöz híven folytatjuk napsütéses, határ menti programokban bővelkedő osztrák hétvégénk élménybeszámolóját. Az előző részben ott hagytuk abba, hogy Alsó-Ausztriában töltött hosszú napunk után Sopronban tértünk nyugovóra, de aki hasonló kirándulást szervezne, az megfontolhatja, hogy Bécsben, vagy Eisenstadtban foglaljon szállást. Lehet, hogy az osztrák oldalon egy kicsivel drágábban szállhatunk meg, mint a magyaron, cserébe viszont kevesebbet kell utaznunk, amikor már elfáradtunk az egész napos városnézésben, vagy kicsivel tovább aludhatunk reggel. (A Travelo kínálatában fellelhető soproni szállodákat egyébként itt találja, osztrák oldalon az eisenstadti szálláslehetőségeknek például a helyi turisztikai iroda honlapján lehet utána nézni, a bécsi hotelekről és apartmanokról szintén a város idegenforgalmi irodájának weboldalán tájékozódhatnak.)

Az Esterházyaknál nyáron is lehetett szánkózni

Pihenés és egy kiadós reggeli után második napunkat Burgenlandban töltöttük, amit magyarul Őrvidéknek nevezhetünk. Első állomásunk Eisenstadt, vagyis Kismarton volt. Bár ide a legtöbb turista az Esterházy-kastély miatt látogat, érdemes egy rövid sétát tenni az óvárosban is. Nemrégiben felújított, színes házak, újbort és mustot kínáló táblák fogadtak az ébredező városka főutcáján, a Hauptstrassén. Ha nincs sok időnk, a főteret a pestisoszloppal, a barokk városházát, és az Esterházyak temetkezőhelyét, a Haydn Gassen található Ferencesek templomát akkor is érdemes megnézni.

Ha már a híres zeneszerzőnél tartunk: őt sem szabad kihagyni egy kismartoni kirándulás során. Az utca, ahol a fent említett templom található, ugyanis nem véletlenül viseli a nevét. Itt található Haydn lakóháza, amit 1766-ban vásárolt – ekkor lett az udvari zenekar vezetője – és tizenkét évig lakott itt. A barokk stílusú lakóházban ma múzeum található, állandó és időszakos kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, és gyerekeknek izgalmas múzeumpedagógiai programokkal.

A Haydn Gasse végén magasodik az Esterházy család hercegi ágának – van egy másik, grófi ág is, az ő központjuk Pápán volt – csodás kastélya, hatalmas kerttel. A sárga színű, hagymakupolás épület helyén anno egy 13. századi vár volt, ám az nem felelt meg gróf Esterházy Pál uralkodói lakhelyekről szóló elképzelésének, így 1663 és 1672 között átépíttette azt. „A vár átalakítása nyomán – amely szinte felért annak teljes újjáépítésével – az épület elnyerte azt a formáját, amelyet az udvari rész és a főhomlokzat mind a mai napig megőrzött. A homlokzat feltételezhetően szürkére, fehérre és rózsaszínre volt festve, a kastély csak a 19. században kapta meg mai egységesen sárga színét" – írja a helyi turisztikai iroda honlapjának ismertetője.

Különösen érdekesek a főhomlokzaton a félemeletnél elhelyezett, magyar hadvezéreket ábrázoló mellszobrok, és a párkányok alatt, illetve a kastélyudvaron is felfedezhető torz, fintorgó fejeket ábrázoló stukkók. Ez utóbbiakról számos legenda kering: az egyik szerint "a rossz szándékú és önző udvari tisztviselők visszatartották a stukkókészítőket megillető munkadíjat, és azt saját szórakozásukra költötték. A keresetüktől megfosztott művészek pedig bosszúból e tisztviselők – grimasztól eltorzult – arcait örökítették meg" – olvasható a már említett ismertetőben, és ottjártunkkor idegenvezetőnk is ezt a magyarázatot adta.

A kastélyról más legendák is keringenek: például, hogy mikor Mária Terézia először látogatott a kismartoni kastélyba, sóval szórták fel az udvart a tiszteletére. Hogy miért? A császárnőről köztudott volt, hogy imád szánkózni, azonban a látogatása nyár közepére esett – az Esterházyak azonban ezt is megoldották. Azt nem tudni, mennyi igazság van a sztoriban, az viszont tény, hogy az uralkodónő nagyon szeretett az Esterházyak kastélyaiban vendégeskedni, főként udvari zenekaruk miatt.

Azt is kijelentette egy alkalommal, hogy „aki jó operát akar hallgatni, Eszterházára kell annak menni." Bár ez a mai Fertődöt jelenti, a kismartoni Esterházy-kastély is rendelkezik egy remek akusztikájú teremmel, ami ma a Haydn hangversenyterem nevet viseli, és napjainkban is neves előadók lépnek fel itt. A 9 eurós belépőjegy ellenében természetesen a csodás termet is megnézhetjük, sőt, ha audioguide helyett hús-vér idegenvezetővel járjuk körbe a kastély termeit, a látogatás végén egy rövid Haydn-darabot is meghallgathatunk, sajnos csak felvételről, de akkor is hangulatos.

De még mielőtt a világ egyik legszebben dekorált koncerttermébe érnénk, az Esterházy hercegek életének három évszázadát követhetjük nyomon az épületet bejárva. "A kastély keleti szárnyában lévő időszaki kiállítás a hercegi gyűjtemény – nagyközönség számára eddig be nem mutatott – válogatott kincseit vonultatja fel. Fő attrakciónak számítanak többek között a frankenthali manufaktúrában készült porcelánok, a bécsi Würth cég által készített ezüst étkészlet és az empire stílusú ingaóra a hozzátartozó két gyertyatartóval" – írja a kastély honlapja.

Nekünk is ehhez a kiállításhoz volt szerencsénk. Érdekessége, hogy csak és kizárólag korabeli, Esterházy-tulajdonú tárgyakat állítottak ki. Így nem teljesen berendezett szobabelsőket láthatunk, hanem kiállítási tárgyakként körbejárhatjuk a műremeknek is beillő használati tárgyakat és bútorokat. Kedvencem az egyedülálló, kék, muranói üveggel dekorált asztal, aminek lapja fából van, de a mesterek olyan szépen felcsiszolták, mintha márvány lenne. Egyébként magát a kastélyt is kiállítási tárgyként kezelik: van, ahol a régi várfalig visszabontották a falat, egy másik részen a különböző korok falfestési technikáit tárták fel, megint máshol a korabeli fürdőszobába kukkanthatunk be.

Hideg, reszkető, édes, színes kocsonya Fraknó várában

Innen autóval húsz perc alatt érhetjük el Forchtenstein települést, amely fölött a Rozália-hegység nyúlványain magasodik a Fraknói vár. Előtte szintén az újbort ünnepelték a helyi erők, de adventkor is érdemes lesz ide látogatni, kedves vásárt tartanak ekkor. „A középkori várat a Nagymartoni grófok építtették, akik Fraknó urainak is nevezték magukat. Ebből a korszakból származik a csepp alaprajzú öregtorony, illetve a nagy torony is. 1450 körül kihalt a család férfi ága, és a vár 170 évre a Habsburgok tulajdonába került. Esterházy Miklós 1622-ben kapta meg II. Ferdinánd császártól Fraknó várát és az uradalmat, amely négy évvel később az örökös grófi címmel együtt örökölhető birtokká vált" – olvasható a vár honlapján.

Bár eleinte lakófunkcióval is rendelkezett, az Esterházyak egyre inkább kincstárként, levéltárként és a hercegi csapatok fegyverarzenáljának őrzőhelyeként kezdték a várat használni, amit sosem vettek be ellenséges csapatok. Hogy ez amiatt történt, mert a vár szédítően magas hegyoromra épült, vagy azért, mert 1707-ben egy két és fél méter hosszú, kitömött krokodillal ékesítették a bejáratot babonából az ellenség ellen, nem tudni. A krokodil a mai napig ott lóg, a 9 euróba kerülő várséta első állomásán vele ismerkedhetünk meg.

A vár egyébként jelenleg is leginkább fegyverraktári, kincstári formájában tekinthető meg. Idegenvezetőnkkel bebarangolhatjuk Európa egyik legnagyobb, magánkézben lévő fegyvergyűjteményét, megnézhetjük a várkápolnát, a történelmi várkonyhát, a hosszú csigalépcső mélyén rejtőző ágyúkat bemutató pincét, és a 142 méteres kutat is. Ez utóbbiba még vizet is önthetünk, hogy megbizonyosodjunk szédítő mélységéről. A várkonyhában több pudingformát is megcsodálhatunk, amit a korabeli emberek csupán hideg, reszkető, édes, színes kocsonyaként emlegettek, de van egy hatalmas, nyílt tüzű tűzhely, és kastélypékség is.

Bár a kiállítás nagy részét a hadtörténeti gyűjtemény teszi ki, azoknak sem kell megrettennie, akik nem annyira érdeklődnek az ilyesmi iránt – olyan lendületes, magával ragadó, érdekes anekdotákat mesélő, magyarul beszélő idegenvezetőt kaptunk a várban magunk mellé, akinek kedvességét, lelkesedését és tudását még sokáig emlegetni fogjuk. Szóval már a tárlatvezetéséért érdemes felkeresni Fraknót.

Gólyafészkek minden mennyiségben

Hétvégi kirándulásunk utolsó állomása a Fertő-tó, vagy ahogyan az osztrák oldalon hívják, a Neusidler See volt. Magyar neve a fertő szónak természetesen nem a ma használatos jelentéséből származik, hanem régen ezzel a szóval illették a lápos, mocsaras tájakat. Fraknó várától fél óra alatt juthatunk el autóval Rustba, a gólyák városába. Hogy miért nevezik így? A háztetők többségén gólyafészek van, és még egy helyi egyesület is alakult a madarak védelmére.

Természetesen jócskán rá is játszanak madaras jóhírükre, minden második kapualjat gólya figurával díszítenek, és az elegáns Seehotel előtt is gólyaszobrok várják a tömött pénztárcájú vendégeket, közvetlenül a kikötőnél. A városkában a hétvégén már megszokott kép fogadott: napsütés, teraszokon ebédelő helyiek és turisták, hangulatos főtér, színes házikók, őszi dekoráció dísztökökkel.

Lesétáltunk a nádasig, ahol egy hatalmas játszóteret és tomboló gyerekeket igen, nyílt vizet sajnos nem láttunk. Később megtudtuk ez nem csoda, a település pár száz méterrel távolabb fekszik a parttól, egy pallón lehet kisétálni. Kikötő azért van, a helyi hajósok a nádas ösvényein navigálnak ki a tóra. Az előző cikkben említett Wachau után másodszor itt éreztük a hétvége során, hogy bizony ide kerékpárral kellett volna jönni. Az egész Fertő-tavat körbe lehet ugyanis kerékpározni, a tájékozódást táblák segítik. Sopron, Kismarton, Fertőrd és Rust pedig olyan közel esik egymáshoz, hogy még a kezdő kerékpárosoknak is kedve támad letekerni ezeket a távolságokat.

Hazatérve gyorsan utána is néztünk a lehetőségeinknek, egy három-négy napos, kellemes biciklitúrára mindenképpen vissza fogunk térni ide jövőre: a 130 kilométeres, Sopronból kiinduló tókerülés kifejezetten elnyerte tetszésünket. Ennek részletes leírását itt olvashatják. Érdemes tehát ellátogatni a sógorék határközeli tartományaiba, és a kerékpárunkat sem otthon hagyni. Az biztos, hogy mi sem most jártunk erre utoljára, a Wachau és a Fertő-tó kerékpáros felfedezése, és Burgenland várainak bejárása még biztosan várat magára. Azt megígérhetjük: mindegyikről részletesen beszámolunk majd!