Malagai nyaralásunk egy részét a Costa del Sol fővárosának felfedezésére szántuk. Ám a térség több, mint amit Malaga a kanyargós utcáival, hangulatos tapas-bárjaival, és trópusi oázis-szerű tengerparti parkjával adni tud, ezért kirándulásokra is beneveztünk a környéken. Persze Malagában is lazán el lehet tölteni egy hetet: strandjai, múzeumai, üzletei, botanikus kertje, katedrálisa és mór erődje mind-mind remek látnivalók. De aki többre vágyik, nézze meg Granadát az Alhambrával, és Córdobát különleges mecsetjével. Sőt, mi még Marokkóba is elnéztünk ha már itt jártunk, Tarifa kikötőjéből ugyanis csak ötven percnyi kompozás szükségeltetik, hogy Afrikában találjuk magunkat. Ennek részleteiről már írtunk, most következzen a két andalúz város.

Otthonról is kiválaszthatjuk a kirándulást

A környékbeli városokat mind egynapos kirándulásokkal abszolváltuk, aminek megvoltak az előnyei, de persze rengeteg hátránya is. Az utakat egy, a világ minden táján kirándulásokat áruló oldalon, a Viator.com-on foglaltuk le, így még otthon, kényelmesen letudtuk a szervezést. Ez gyűjtőoldalként működik, az adott térségben elérhető utazási irodák közül kiválogatják a legmegbízhatóbb, legjobb kirándulások szervezőit, és ezeket az utakat értékesítik tovább. Minden nagyon gördülékenyen és egyszerűen ment, az egyetlen problémát az okozhatja, hogy indulás előtt fel kell hívnunk a kiválasztott túrákért felelős helyi utazási irodát – esetünkben a Juliá Travel-t – hogy véglegesítsük a találkozóhelyet. Ezt nem szabad elmulasztani, mert a Viator voucherén csak egy általános információ szerepel a találkozás helyét és időpontját illetően, így ha nem egyeztetünk a helyiekkel, csúnyán lemaradhatunk a túráról, mert valahol egészen máshol várakozunk, mint ők azt szeretnék. Ha valaki nem akar idegen nyelven telefonálni, írhat e-mailt is a cégnek, de ekkor is érdemes rájuk csörögni, ha nem kapunk egy napon belül választ. Nem kell nagy beszélgetéstől tartani, nevünket felismerve annyit mondanak, hogy már küldik is a válasz mailt, és tényleg. Nekünk bejött.

Így találtuk magunkat reggel nyolckor Malagában az Avenida de Andalucíán, a Corte Inglés nagyáruház mellett. Itt vett fel minket a Juliá Travel busza, és már indultunk is Granadába. Egyrészt jó tudni, hogy pontosan kell érkezni, néha pár perccel előbb jön a busz, és nem tűnt túl szívbajosnak az idegenvezető az azonnali továbbhaladást illetően. Másrészt azt is hasznos észben tartani, hogy ezek az utazási irodák több városban is meghirdetik ugyanazt az utat. A busz pedig gyűjtőjáratként összeszedi a Costa del Sol üdülőtelepüléseiről – Marbella, Torremolinos, Fueringola – az utasokat. Nekünk Malagában szerencsénk volt, mert mi voltunk az utolsó állomás, de nem lettem volna annak a helyében, aki már hajnali öt óta zötykölődött a cél felé. Marokkó irányába viszont Malaga az első állomás, így egy masszív három-négy órás útra készüljön fel, aki erre vállalkozik. De Granada és Córdoba felé nincs ilyen probléma. Bár nyilván van olyan is – mi ilyenek voltunk –, akinek a nyaraláson egy reggel nyolcas indulás sem tűnik olyan kényelmesnek. Ez egyértelműen negatívuma a szervezett, buszos túráknak.

Ilyen még a szabadság teljes hiánya: a csoport akkor áll meg kávézni, amikor az idegenvezető jónak látja, akkor és azt nézi meg, ami elő van írva. És persze így jóval kevesebbet lát, mint amit ezek a fantasztikus célpontok kínálnának. Ehhez társul, hogy a városnézéshez használt mikrofon és fülhallgatók rengetegszer összegerjednek, és van, hogy az Alhambrában egy német idegenvezető vicceit hallgathatjuk egy teremmel odébbról, ahelyett, hogy a sajátunk magyarázata jutna el a fülünkbe arról, hogyan és melyik teremben kapott pénzt Kolombusz Kristóf nagy utazásához. Ezek a kellemetlenségek azonban elenyészőnek tűnnek ahhoz a kényelemhez képest, amit annak a ténye ad, hogy csak fel kell másznunk adott időben a buszra, majd a nap végén a kiindulási pontban leszállni róla.

Akit viszont mélységesen felháborít, ha birkaként terelik végig a látnivalókon, és tökéletesen élvezhetetlenné teszi számára a kirándulást ha megmondják mit csináljon, véletlenül se fizessen be egy ilyenre. Ekkor viszont magunknak kell gondoskodni az utazásról. Választhatjuk a legnagyobb szabadságot nyújtó autóbérlést – egy felmérés szerint honfitársaink közül Spanyolországban élnek ezzel a megoldással a legtöbben. Az A92-es autópályán kényelmesen, másfél óra alatt elérhetünk Granadába, itt azonban már egyszerűbb gyalogszerrel közlekedni, parkolni pedig nem olyan olcsó: 25 eurót is elkérhetnek egy napra. Vonattal csak átszállással tudunk ide eljutni, ami nem annyira kényelmes, a buszos összeköttetés viszont kiváló. Tíz euróba kerül egy jegy, és két órás az út.

A vörös erőd városa

Ha autóval, vagy busszal érkeznek, foglaljanak előre jegyet Granada legfőbb látnivalójába, az Alhambrába és a Generalife-kertekbe. Az egy napra kiadható belépők száma ugyanis limitált, a sorok pedig hatalmasak tudnak lenni. Ha csoporttal érkeznek – ahogyan mi tettük – erre nem lesz gondjuk. Az Alhambra, melynek neve az arab al-hamra, vagyis 'a vörös' szóból származik, egy dombon található, aminek a város felőli oldala meredekebb, a másik lankásabb. Az erődöt, ami 1984 óta a világörökség részét képezi, 1223-ban kezdték építeni az első Naszrida uralkodó, I. Muhammad idején. Utódai 1408-ig folytatták a bővítést, ami egy lenyűgöző mór épületegyüttest eredményezett. Szerencsére az 1492-es reconquista időszakát is átvészelte – a Katolikus Királyoknak annyira bejött a hely, hogy beköltöztek a granadai emírek lakhelyére, innen irányították országaikat, és eközben hozzáláttak az épületkomplexum restauráláshoz is. V. Károly német-római császár és spanyol király aztán mégis lebontatott egy épületet, hogy helyére reneszánsz királyi palotát emeltessen magának – mesélte a helyszínen idegenvezetőnk, és ezt írja a Wikipedia vonatkozó szócikke is.

Az Alhambra eredeti bejárata, az Igazság-kapu mellett az erődítménybe lépve először ez utóbbit, vagyis a reneszánsz palotát pillanthatjuk meg. Különlegessége, hogy kívülről négyszög, belülről azonban kör alakú, felépítése a bikaviadal arénákéhoz hasonló, átmérője harminc méter. Az épületben állandó – Tartományi Szépművészeti Múzeum, Spanyol-Iszlám Művészet Nemzeti Múzeuma – és időszaki kiállítások egyaránt helyet kapnak, a belső udvaron koncerteket és más előadásokat tartanak. V. Károly palotája mellett található az Alhambra legérdekesebb része, a Naszridák palotáinak rendszere. „Ez az iszlám palotaépítés jellegzetes példáját követi: a bíráskodás termeire, a tulajdonképpeni királyi rezidenciára, és a női lakosztályokra osztható. Ennek megfelelően három palotája a Mexuar, a Comares-palota és az Oroszlános palota" – írja a Wikipedia. Az épületkomplexumon belül itt a legnagyobb a tömeg, még akkor is, ha ide a belépőnk konkrét időpontra szól, nem lehet csak úgy akármikor besétálni. A tömeg, és az egymással interferáló idegenvezetői kütyük ellenére lélegzetelállító élményben lehet részünk itt.

Bár a medencékkel, szökőkutakkal, mirtuszbokrokkal kialakított fantasztikus udvarok, és a stukkókkal, faragásokkal és légiesen könnyed mennyezetekkel rendelkező belső termek labirintusszerű rendszere már nem olyan buja mint egykor, még mindig bőven van mire rácsodálkozni. Igaz, hogy a díszes szőnyegek helyett a kőpadlón kell lépdelnünk, a füstölők, illóolajok és lámpások sokasága sincs már sehol, és sok helyen a falak tarka színeiről is csak az idegenvezető mesél, mégis teljesen átszellemül az ember ezen a helyen. Különösen izgalmas az Oroszlános-udvar a Háremmel, mert a hosszú évekig tartó restauálás után most nyáron nyitották meg a nagyközönség előtt. „A patio területe közel 440 négyzetméter, a galériát 124 karcsú márványoszlop alakítja ki. Közepén az Oroszlános-kút helyezkedik el, 12 márványoroszlán tartja" – sorolta az idegenvezetőnk, és ezt írja a Wikipedia is. A kút egy iszlám palota kellős közepén azért nagyon furcsa, mert állatok és ember ábrázolását tiltja a vallás. Külön érdekes, hogy az oroszlánok Izrael tizenkét törzsét jelképezik. Így állt elő az a multikulti helyzet, hogy egy zsidó jelképekkel díszített iszlám palotában katolikus uralkodók laktak.

A mesebeli, gazdagon díszített palotát elhagyva a Generalife, vagyis paradicsomi kertek felé folytattuk utunkat. A Szűz Mária templomra, és az Alcazabára, vagyis a fellegvárra már nem maradt időnk, de egyéni látogatóként ezeket is érdemes felkeresni. A Generalife-kertek hűen nevükhöz valóban paradicsomiak: lugasok, csobogók, sétányok és virágok borítják. Itt található az uralkodók nyári lakja, a Generalife-palota. Egykor három ház volt a kertben, ma már csak ez az egy látható. Az Alhambra Naszrida-palotáihoz hasonlóan itt is a hangulatos belső udvarok vannak a középpontban. A szökőkutakat az egykori Al-Andalúsz birodalom jellegzetes mediterrán növényei – ciprus, babér, mirtusz, leander – szegélyezik.

Granada több mint az Alhambra

Az Alhambrából egy sétaútvonal vezet le Granada belvárosába, így akinek nincs kedve tömegközlekedni, és nem autóval vagy csoporttal érkezett, itt visszaereszkedhet a városba. Minket betereltek a városnéző buszunkba, és az óvárosnál tettek ki, és kaptunk két órát, hogy a saját tempónkban fedezzük fel a környéket. Persze mindenki egyből éttermet keresett, és nem különösebben volt nehéz dolga. A Calle Navas nevű utca dugig van tapas-bárokkal és napi menüket kínáló éttermekkel, nagyon nem lövünk mellé, ha itt leülünk valamelyik helyre. Mi napi menüt rendeltünk fejenként 10 euróért, ebben egy gazpacho, tengeri herkentyűk gyümölcsös salátával, és egy nagy fagylaltkehely volt, jól jártunk vele.

A feltöltődés után érdemes megnézni Granada hatalmas gótikus katedrálisát, az Alcaiceria nevű, régi arab bazárt, és a fehérre meszelt falaival, az Alhambrára néző domboldalban található Albayzin negyedet is. Anno ez volt a város mór negyede, ma szintén a világörökséghez tartozik. Egzotikus házai és arab fürdői, no meg utánozhatatlan hangulata miatt érdemes felkeresni. Ha buszos túrával érkeznek, sajnos valószínűleg csak egy pillantást vethetnek rá mint mi, de egyéni utazók semmiképp ne hagyják ki a városnak ezt a részét.

Félig mecset-félig katedrális Córdobában

Miután Malaga tengerpartján kipihentük a granadai kiruccanást, Córdoba felé vettük az irányt. Szintén csoporttal, szintén busszal mentünk, de az autóbérlés itt is opció lehet – két óra kocsival, és akárcsak Granada felé, itt is jó minőségű autópályán (A45) visz az út. Vonattal ötven perc alatt Córdobában lehetünk, viszont ezért a gyorsaságért 45 eurót kell fizetnünk. Busszal viszont három és fél óra alatt vánszoroghatunk át, cserébe csak 13 euróba kerül a jegy – írja az About.com. Mi a fentiek miatt döntöttünk a Juliá Travel buszos kirándulása mellett, és nem bántuk meg. Két óra alatt Córdobában voltunk, majd a festői Római hídon besétáltunk az óvárosba. A mecset bejáratánál egy profi idegenvezető fogadott, aki szerencsére rendelkezett annyi hangerővel, hogy ne kelljen a rémes mikrofonos-fülhallgatós megoldást alkalmazni. A látogatásunk előtt csak pár képet láttam a mecset belsejéről, titokzatos félhomályba burkolózó oszlopairól, piros-fehér csíkos boltíveiről, és hallottam arról is, hogy hatalmas az alapterülete. De azt, hogy egy óriási, a mecset hangulatával szöges ellentétben álló, hófehér, faragott katedrálist is emeltek a reconquista után az uralkodók odabent, valahogyan kimaradt.

Így nagy meglepetésként ért, amikor a mecseten belül hirtelen egy templomban találtam magam. Elsőre nagyon furcsa, de be kell látnunk, hogy még mindig ez az öszvér megoldás jelentette a különlegesen szép mecset túlélésének kulcsát. Ha ugyanis a mecsetnél nagyobb méretű katedrális építését engedélyezik, ma nem láthatnánk a mór építészet remekét. Azt beszélik, hogy a katedrális átadásakor az uralkodó bevallotta, nem tudta mit engedélyez, mikor beleegyezett az építkezésbe, és kár volt ezt tenni a mecsettel. Az eredeti állapot neki is jobban tetszett volna. A mecset után a zsidó negyedben kalandoztunk idegenvezetőnkkel, ahol egy apró zsinagógát, Mammonidész szobrát, és a régi zsdió piac virágos-árkádos belső udvarát is megnéztük. Az ezt követő szabadidőt egy virágokkal és papagájokkal teli belső udvarban, és szintén egy napi menü társaságában töltöttük, majd a sikátorok és mindent elözönlő muskátlik között barangoltunk.

Bár minket is nagyon zavart a klasszikus csoportos városnézés, és a szabadság hiánya, ha a tömegközlekedést túl bonyolultnak, az autóbérlést pedig drágának találja az ember, még mindig ez a legjobb és legegyszerűbb módja Andalúzia nagyvárosainak felfedezésére. Persze ha több idő és pénz állt volna rendelkezésünkre, körutat szerveztünk volna, két-három napot eltöltve az egyes városokban. Legközelebb talán kipróbáljuk, mert abban biztosak vagyunk, hogy nem most jártunk ezen a tájon utoljára. Fedezzék fel, és essenek szerelembe vele Önök is!