A Bizánci Birodalom viking harcosainak rövid története

A viking korszak idején a Bizánci Birodalom hadseregén belül létezett egy elit, többnyire Skandináviából érkezett zsoldosszázad. Ez a csoport Varangi Gárda néven vált ismertté, olyan viking harcosokból álló ezred volt, amely feltétlen hűségéről, könyörtelenségéről és katonai vitézségéről volt híres.

Tagjai gazdagságtól és dicsőségtől csábított vikingek voltak, akik hosszú úton vándoroltak el Konstantinápolyig (vagy óskandináv nyelven Miklagarðrig).

Ezek az emberek kizárólag csak a szolgálatra törekedtek, amiért mesés jutalmat kaptak. Az óskandináv mondák a díszes, drága és ragyogó színű bizánci selyembe öltözött hazatérő varangi gárdisták pazar megjelenését hangsúlyozták. A gárda tagjai a bizánci szolgálat legjobban fizetett zsoldosai voltak, akik gyakran kaptak ajándékokat magától a császártól.

Az olyan illusztris személyek, mint Harald Sigurðarson (későbbi nevén Harald Hardrada ) és a sokat utazott izlandi Bolli Bollason a viking szolgálat hosszú hagyományát követték Bizáncban. Valójában azt, hogy Harald később sikeresen megszerezte a norvég koronát, a varangiként megszerzett gazdagsága finanszírozta.

989–1070 között rengeteg viking csatlakozott az ezredhez, a szolgálat a XI. század végére az angolszászok érdeklődését is felkeltette, akik valószínűtlen viking bajtársaikkal együtt harcoltak.

Hogyan jutottak el a vikingek Konstantinápolyba?

Bár néhány svéd követte dán és norvég rokonainak útjait Angliába és azon túl is, a svéd vikingek többsége kelet felé indult, hogy arab ezüstöt keressen. A dirham, az Abbászida kalifátusban és más muszlim államokban vert ezüst érme arra csábította a skandinávokat, hogy próbálják meg felfedezni a forrását.

A VIII. század végére ezek az érmék a Ladoga-tó (a mai Oroszországban) és a Balti-tenger menti kereskedelmi helyeken jelentek meg, ahol svéd kereskedők kezébe kerültek.

A „Volgai Vikingek" expedíciókat szerveztek, és elkezdték felfedezni Kelet-Európa folyóit. Lehet, hogy a svédeket eredetileg a kereskedelem vezérelte, de keleti ténykedésük semmivel sem volt békésebb, mint a dán és norvég terjeszkedés nyugaton.

Ezek a vikingek rabszolga-kereskedelemmel és adóbeszedéssel zsaroltak ki árukat. Széles körben bejárt kereskedelmi útjaikon új településeket alapítottak vagy már meglévőket foglaltak el. A Kelet-Európában letelepedett svéd vikingek új nevet is kaptak: „Rusz".

E szónak az eredete, amely Oroszország nevét is kölcsönözte, kétértelmű. A tudósok által széles körben elfogadott, hogy a „rusz" a Ruotsi szóból, a svédek finn nevéből ered. A Ruotsi pedig valószínűleg az óskandináv róðr szóból származik, amely 'evezős legénységet' jelent.

Vlagyimir, Holmgard (Novgorod) uralkodója lett a Kijevi Rusz első uralkodója. 978-80-ban a rusz herceg elsőbbséget akart a testvérei elleni hatalmi harcban. Holmgard északi fekvése miatt Vlagyimir Svédországhoz fordult segítségért, ahol 6000 újoncot gyűjtött össze, és ezzel az újonnan alakult hadsereggel visszatért keletre, megölte testvéreit, és meghódította a birodalmat.

Körülbelül kilenc évvel később ez a 6000 harcos lett a varangi gárda alapító tagja.

A varangi gárda megalakulása

A távoli Konstantinápolyban, 989-ben a bizánci császárnak nagy szüksége volt segítségre. II. Baszileiosz nem kevesebb, mint három kihívóval állt szemben, ezért katonai segítségért fordult az orosz uralkodóhoz.

Vlagyimir a császár nővérével való házasságért cserébe elkötelezte magát, így zálogba adta viking seregét. A viking harcosok végül megfordították Baszileiosz háborúját, és végül ő nevezte el őket Varangi Gárdának.

Miért varangi? Sok viking kori kifejezéshez hasonlóan e szó etimológiája is vitatható. Széles körben elfogadott, hogy az óskandináv vár (többes szám várar) szóból származik, jelentése 'bizalom', 'hit' vagy 'hűségi fogadalom' – tehát hűségesküt tett és hűséget esküdő férfiak társasága.

II. Baszileiosz valódi kincsre tett szert e vitéz északi férfiakban. A birodalmon belül senki nem mert kardot emelni ellene, és egyetlen külföldi sereg sem tudott ellenállni az erejének.

Az újonnan meglelt elit egység oltalmában gyönyörködve a császár birodalmi testőrséget alapított, amely maximálisan fegyelmezett és könyörtelenül lojális volt. A varangi ezred végül leváltotta a hűtlenségéről hírhedt görög testőrséget.

Konstantinápoly őrzői

Császári testőrként a varangiak a császár közelében tartózkodtak, és megalakították „a Város varangiait", akik Konstantinápolyt őrizték. Ők álltak őrt a Nagy Palota bronzajtóinál, és védték a császár egyéb ingatlanait.

A gárdisták rendőri feladatokat is elláttak, de megvesztegethetetlen hűségük és külső származásuk miatt olyan kényes feladatokat is rájuk bíztak, mint magas státuszú személyek letartóztatása.

Ugyanezen okokból a varangiak börtönőrként is tevékenykedtek, gyakran a Nagy Palotához tartozó, rettegett nóumerai börtönben. Ezek a gárdisták soha nem hagyták el a fővárost, hacsak maga a császár nem kérte.

A varangiak elkísérték uralkodójukat, bárhová is ment: szolgálták őt, miközben a templomban járt, és a fogadások során a trónja közelében álltak.

A varangiak jelenlétét bizonyítják a bizánci templomokban talált graffitik, mint amelyeket a Hagia Sophiában is hagytak a XI. század környékéről. Az épület déli karzatának márványkorlátján az egyik varangi egy mára szinte olvashatatlan feliratot faragott a fejszéjével, benne a „Halfdan" névvel. Egy másik felirat a déli galérián egy „Are" nevű embert jelöl, amely a középkori Izlandon volt gyakori név.

A varangi gárda háborúban

Amikor egy bizánci császár csatába lovagolt, egy varangi különítmény kísérte. A kontingenseket gyakran vetették be a tábori seregek mellett, erődhelyőrségként és haditengerészeti feladatokra is.

A Konstantinápolyt őrző varangiaktól eltérően ezeket az egységeket „a városon kívüli varangiak" néven ismerték. A csatatéren elit gyalogságként harcoltak, általában védekező funkcióban. A varangiakat gyakran a fő csatavonal hátsó részében állították fel, tartalékban tartották, amíg a konfliktus kritikus pontot nem ért el.

Skandináv és bizánci felszereléseket egyaránt használtak, ez nyilvánvaló a Bulgáriában és Romániában előkerült X-XII. századi skandináv kardok, balták és lándzsahegyek leleteiből.

A varangiak kedvelt fegyvere a kétkezes fejsze volt. Ezek a fegyverek adták azokat a jelzőket, amelyekről általánosan ismerték őket: a „baltahordozók" vagy „baltát hordozó barbárok".

A bizánci forrásokból tudjuk, hogy a varangiakat a birodalom különböző csatatereire küldték. Aleksziosz Komnénosz császár mintegy 300-500 gárdistát vezényelt Macedónia északnyugati részére, az 1081-es normann támadás leverésére. Az 1171-es bizánci-velencei háború alatt „egyélű fejszét viselő férfiakat" szállító birodalmi hajók követték a Konstantinápolyból elszökő velencei hajókat.

Ezeken a szárazföldi csatákon kívül a varangiakat tengerész hátterük miatt a kalózkodás visszaszorítására is alkalmazták. A XIII. században írt Heimskringla (Norvég királyok krónikája) azt meséli el, hogy Harald Sigurðarson varangi gárdista, később a norvég Harald Hardrada 100 márkát fizetett a császárnak minden elfogott kalózhajóért.

Híres varangi gárdisták

Harald Hardrada kétségtelenül a legismertebb viking, aki a Varangi Gárda soraihoz csatlakozott. Harald 1030-ban a stiklestadi csata után (amelyben féltestvérét, II. Olafot megfosztották trónjától, majd megölték) Kijevbe menekült, ahol valamilyen katonai beosztást töltött be. Kijevből a Bizánci Birodalomba ment, ahol csatlakozott a varangi gárdához.

Harald 1034 és 1043 között tisztként szolgált, és messze földre eljutott hadjáratai során: Szicíliától és Bulgáriától Anatóliáig és a Szentföldig. Harald konstantinápolyi szolgálatát tekintik katonai karrierje csúcspontjának. Varangiként pedig elég pénzt keresett ahhoz, hogy finanszírozni tudja a norvég trónra való kerülését.

A gárda ismertebb tagjai nem korlátozódtak csak a norvég királyságra. A közönséges varangiak, mint például az izlandi Bolli Bollason (aki 1067-ben halt meg), Bizánc pompáját viselve tértek vissza északi hazájukba.

A Laxdæla Saga, egy XIII. században írt izlandi saga elmeséli, hogy Bolli aranyozott karddal és a császártól kapott aranyhímzésű selyemmel tért vissza Izlandra. A saga szerint Bolli 11 társa mind skarlátot viselt, és aranyozott nyeregben lovagolt. A saga azt is elmeséli, hogy a férfiak bárhol is kerestek menedéket, az asszonyok mind Bollit és társait bámulták, mert még mindig a Bizánci Birodalom dicsősége alatti varangiak voltak.

Mi lett a varangi gárda sorsa?

Míg az ezred kezdeti szakaszában, 989-től 1070-ig kizárólag a skandinávok uralták a gárda sorait, a varangi gárda végül ugyanolyan sokszínűvé vált, mint az őket alkalmazó birodalom.

Az 1066-os normann hódítást követően az angolszászok is a Bizánci Birodalomba özönlöttek, és alig várták, hogy csatlakozzanak a Varangi Gárdához.

1071-ben a manzikerti csatában a bizánci hadsereg katasztrofális vereséget szenvedett a szeldzsuk törökök ellen. IV. Rómanosz császárt elfogták, és sok varangit megöltek, miközben a császárt védték, miután a hadsereg nagy része elmenekült. Az őrség megfogyatkozott sorait részben angolszászok töltötték fel, bár skandinávok továbbra is csatlakoztak az ezredhez.

1203 júliusában–augusztusában, a negyedik keresztes hadjárat során ostrom alá vették Konstantinápolyt. A csata során mintegy 6000 varangi foglalta el a városfalakat, és számos győzelmet aratott a megszállók ellen. Július 17-én, amikor a keresztesek faltörő kosok segítségével lerombolták a partfal egy részét, egy fejszével hadonászó varangi kontingens verte vissza őket.

1204 márciusában-áprilisában a keresztesek és a velenceiek ismét megtámadták Konstantinápolyt. A varangiak bátran küzdöttek, de miután április 11-én kinyitottak egy kaput, amelyen keresztesek rohantak be, a bizánci védők pánikba estek.

Április 12-én a császár elmenekült, a bizánciak pedig letették a fegyvert. Mivel nem volt legitim uralkodó (akinek a varangiak felesküdtek), a varangiak is követték példájukat, és alávetették magukat a megszálló hadseregnek. A keresztesek három napon keresztül fosztogatták Konstantinápolyt, amely után a város a keresztes állam, a latin birodalom része lett.

A megmaradt bizánci vezetők létrehozták saját utódállamaikat, például a Nikaiai Császárságot, amely 1261-ben visszafoglalta Konstantinápolyt, és visszaállította a bizánci birodalmat. A jelek szerint egy varangi egység szolgálta továbbra is a „száműzött bizánci birodalmat" Nikaiában. Konstantinápoly latin uralkodójának is sikerült egy varangi ezredet létrehoznia.

A XIV. századi varangiakra vonatkozó elsődleges utalások a ceremoniális udvari és őrségi feladatokhoz kapcsolódnak. A XV. század elején az angol varangiakat VII. János bizánci császár IV. Henrik angol királynak írt levelében említi, de ettől a levéltől és néhány homályos hivatkozástól eltekintve ekkorra a varangi gárda gyakorlatilag kihalt (és már aligha volt skandináv).

1453-ban az Oszmán Birodalom elfoglalta Konstantinápolyt, ezzel a Bizánci Birodalom megszűnt létezni, végleg megpecsételve ennek a híres zsoldoshadtestnek is a sorsát.