Az ősi civilizációk legnagyobb rejtélyei a múltból

Az ősi civilizációk által emelt különös történelmi-földrajzi nevezetességek közül soknak a jelentését kitalálták már a szakértők, de közülük néhány nem hajlandó felfedni a titkait.

Megértjük valaha a Húsvét-sziget művészetét és írását?

A Húsvét-sziget – saját népe nyelvén Rapa Nui – a Föld egyik legelszigeteltebb lakott helye. Több mint ezer évvel ezelőtt lakói több száz tonnás monolitokat, úgynevezett moai-kat emeltek, amelyek mintegy 300 évvel ezelőtti felfedezésük óta folyamatosan lenyűgözik a régészeket.

Az elsősorban kéziszerszámokkal faragott vulkáni tufa szobrokat valahogyan kőemelvényekre emelték. De mi volt a céljuk? Hogyan mozgatták az emberek a monolitokat? A húsvét-szigetiek szerint a szobrok maguk „mentek" a helyükre. Egyes szerzők azt állították, hogy a moaikat csak elveszett civilizációk vagy földönkívüliek állíthatták fel. Tudományosabb források azt sugallták, hogy kereteken húzhatták őket a helyükre.

Nemrég a régészek elismerték, hogy a húsvét-szigetieknek igazuk lehetett: a szobrok sétáltak. Pár tucat ember kötelek segítségével képes egy moai-t egyik oldaláról a másikra ringatni, és így „előre lépegetni" a szoborral. Mire az európai felfedezők megérkeztek, sok moai ledőlt, jelentésük pedig a múlt homályába veszett. Egyes feltételezések szerint hatalmi szimbólumai lehettek, de lehet, hogy békés vallási céljuk volt.

Az itt talált fa- és kőtáblák szövegei szintén rejtélyek, megfejtetlen rongorongo feliratokat tartalmaznak. A furcsa karakterjelek balról jobbra, majd jobbról balra futnak. A szobrokhoz hasonlóan eddig ez is dacolt a magyarázattal.

Mit jelenthet a Carnac-kősor?

Több mint 3000 menhir, amelyeket a szél és az eső folyamatosan pusztított, görnyedt formákká alakított. Akár egyedülálló kövekről, amelyeket menhirekként ismerünk, akár többköves csoportokról, úgynevezett dolmenekről legyen szó, a furcsa kősor mintegy 3 km hosszan nyúlik el a francia Carnac falu közelében. Bár a kövek évezredek óta állnak, a régészek máig nem tudták megfejteni céljukat vagy eredetüket.

A megalitokat a breton kultúra egymást követő hullámai szentként tisztelték. Az ókori rómaiak a gránitfelületekre faragták isteneiket; a keresztények pedig saját szimbólumaikat adták hozzá később. Az egyik legenda szerint a menhirek egy pogány sereg megkövült maradványai, akik Szent Corneliust a tenger felé kergették; ő azonban sarokba szorítva kővé változtatta üldözőit.

Valójában a kövek sokkal régebbiek, mint a kereszténység, és nagy valószínűséggel Bretagne pre-kelta neolitikus időszakából származnak, körülbelül Kr. e. 4500-2000 közötti időszkból. Vajon az ősi istenek, vagy az elhunyt ősök tiszteletére emelték őket? A nap vagy a csillagok elhelyezkedését követik nyomon? A szürke sereg eddig megőrizte titkát.

Milyen célt szolgált a Nagy Kígyó-halom?

A több mint 396 méter hosszú, körülbelül 6-8 m széles és 1-2 m magas Nagy Kígyó-halom Dél-Ohio dombjain kígyózik. Farka elegáns tekercsben végződik, feje pedig mintha egy óriási tojást nyelne el.

De hogy ki építette és mit jelent, máig nem tudni. A kanyargós halmot először az 1840-es években írták le, és eredetileg az ősi adenai embereknek tulajdonították, akik Kr. e. 500 és Kr. u. 200 között lakták a területet, és akiknek maradványait a közeli temetkezésekben találták meg.

A radiokarbonos kormeghatározás azt sugallja, hogy fiatalabb, talán körülbelül 900 éves lehet, a Fort Ancient-civilizáció idejéből. A Fort Ancient kultúrára a Mississippi-i kultúra hatott, amely ikonográfiájában fellelhető a csörgőkígyó; sőt, a kígyókat sok indián kultúra átitatta spirituális erővel.

Egyes régészek kiemelik, hogy a kígyódomb feje a nyári napfordulóhoz igazodik, tehát csillagászati vagy szertartási célja lehetett. Leletek vagy írásos emlékek hiányában azonban a halom hatalmas, kígyózó rejtély maradhat.

Mire használták a Nazca-vonalakat?

Kétezer évvel ezelőtt az emberek több mint ezer hatalmas figurát martak a délnyugat-perui tengerparti sivatagba. A négyszögeket, trapézokat, spirálokat, keskeny vonalakat és óriási lényeket formázó vonalak több száz négyzetméternyi száraz fennsíkon helyezkednek el, amelyek Nazca és Palpa városai között koncentrálódnak. Az 1920-as években a transz-andoki pilóták újra felfedezték a hatalmas Nazca-geoglifákat, ami több évtizedes kutatást eredményezett, hogy megválaszolja a kérdést: mire valók?

Sok válasz felmerült és sokat elvetettek az évek során. Tudjuk, hogy a geoglifákat elsősorban a Nazca-kultúra hozta létre, amely a Kr. e. 200-tól Kr. u. 600-ig virágzott. A szakemberek azt feltételezik, hogy öntözési csatornákat, csillagászati kalendáriumot, inka utakat, archaikus hőlégballonokból szemlélendő ikonokat és – a legmakacsabb és legvalószerűtlenebb – légi járműveket ábrázolnak.

Napjaink vezető magyarázata egyszerűbb: a jelképek szertartásos ösvényeket alkothattak egy szent tájon. A figurák közül sok esőhöz vagy termékenységhez kötődik, és lábnyomok még mindig láthatók a vonalakon.

Megtaláljuk valaha Eldorádót?

Az első Eldorádó ember volt, nem város. A dél-amerikai spanyol felfedezők az 1500-as évek elején ismerték meg legendáját. Eszerint valahol az Andokban a bennszülött muiscaiak új főnököt avattak, akit tetőtől talpig arannyal borítottak, és aranyat és smaragdot dobáltak egy szent tóba.

A kapzsi spanyol, német, portugál és angol kalandorok ezután Kolumbia, Guyana és Brazília könyörtelen vadonjaiba merészkedtek, hogy felkutassák ezt a mitikus kincset. Az idő múlásával pedig az emberi Eldorádóból egy arannyal kirakott völgy lett, amely csak a felfedezésre vár. Sok amerikai őslakos és európai is meghalt a titokzatos aranyváros keresése közben, de soha nem találtak semmilyen aranybányát.

A legendában azonban lehet némi igazság. A Muisca-történetben említett tó a Laguna Guatavita lehet, magasan az Andokban, Bogotá közelében, Kolumbiában. Néhány aranytárgyat és ékszert találtak ebben a tóban, de a tó lecsapolására és a híres kincsek megszerzésére tett kísérletek kudarcot vallottak. Bármilyen kincs is lehet ott, az ott is marad.