Vízkereszt: búcsú a karácsonyfától

Vízkereszt az egyház egyik jeles napja: ezen a napon a keresztények több ünnepet is megtartanak, így a Háromkirályok, az epifánia és a Kánai menyegző ünnepét, melyek mind kapcsolódnak egymáshoz. De miként kötődik hozzá a karácsonyfa lebontásának napja? Ennek jártunk most utána.

Sosem felejtem el, gyerekkoromban annyira szerettük a karácsonyt, az ünnepkörhöz tartozó hangulatot, hogy szinte kisebbfajta gyászként éltük meg, amikor le kellett szedni a karácsonyfát. Még az sem győzött meg bennünket a húgommal, hogy az addigra meglehetősen kiszáradt örökzöld ágai szomorúan konyultak a föld felé, tűleveleinek nagy része pedig már rég lepotyogott. Hiába győzködött Édesanyánk, hogy január 6-án, vizkeresztkor le kell szedni, nem akartuk elfogadni.

De vajon miért éppen ezen a napon szokás búcsút venni a karácsonyi ünnepkör ékétől, amit alig 12 nappal korábban még oly lelkesen díszítgettünk?

Január 6. vízkereszt (epifánia, vagy háromkirályok) napja, a húsvét utáni második legősibb keresztény ünnep, amely Jézus megjelenésének, kinyilvánulásainak momentumait fűzi össze: a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban, illetve első csodáját a Kánai menyegzőn, amikor anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

Háromkirályok ünnepe

Vízkereszt egyrészt a napkeleti bölcsek imádásának a napja, amely a IV. századig, még a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születését és az év elejét is jelentette. A keleti egyházakban – amelyek a Julián-naptár szerint számították az időt, és amelyek ma is január 6-án tartják a karácsonyt – sokáig nem különült el Jézus születésének, illetve a napkeleti bölcsek látogatásának ünnepe.

Az evangélium szerint a napkeleti bölcsek – akik a pogányságot képviselték, vagyis az emberré lett Isten nem csak a zsidóságnak mutatkozott meg, hanem a pogányoknak is – a betlehemi csillagot követve mentek Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királya előtt. A bölcsek aranyat (amely Jézus királyságát jelképezi), tömjént (amely istenségére utal) és mirhát (amely pedig emberi mivoltát jelzi) vittek Jézusnak, olyan ajándékokat, amelyek Krisztus méltóságait jelképezik.

Epifánia

Az Epifánia, (a görög/latin Epihania Domini, vagyis az Úr megjelenése, újra eljövetele kifejezésből), vagyis vízkereszt Jézus Krisztusnak Keresztelő Szent János általi megkeresztelését ünnepli. Jézus harmincéves volt, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban. Ekkor – a Biblia szerint – az Atya szózata hallatszott, és a Szentlélek galamb képében alászállt, így kinyilvánítva magát a teljes Szentháromság. Az epifániát főként az ortodoxoknál teofániának is nevezik (a jelentése ugyanaz, mint az epifániának)

Erre emlékeztet vízkereszt, vagyis az ünnepi keresztelések napján a tömjén (amelyet a három királyok vittek ajándékba a kis Jézusnak), illetve víz megszentelése is. Ezen a napon vitték haza az emberek a templomból a szentelményeket (sacramentalia), a szenteltvíznek ugyanis mágikus és gyógyító hatást tulajdonítottak, betegségek ellen használták, gonoszt űző, rontást megelőző szerepe volt, így tulajdonképpen mindenre hintettek vele a bölcsőtől a ház padlóján, az ólakon és az állatokon át a menyasszony koszorújáig és a halott koporsójáig.

A szenteltvizet a következő januárig üvegben, vagy egy korsóban tartották, ha maradt még a következő vízkeresztig, azt a kútba öntötték, megelőzve, hogy a vize megromoljon. Vízkeresztkor a házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap pedig krétával felírta a szemöldökfára a szentelés évét és a C. M. B. betűket, vagyis „Christus mansionem benedicat", azaz „Krisztus áldja meg e hajlékot" rövidítését. A magyar népi értelmezés ferdítette el ezt G.M.B. betűkre, amelyek a három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár (Caspar, Melchior, Balthasar) nevének kezdőbetűi. Külföldön a királyok nevének helyi fordítását használják.

Kelet és Nyugat

Később a keleti egyházak körében, és általában keleten (Oroszországban, Örményországban, Grúziában, Belaruszban, Szerbiában, Egyiptomban, Etiópiában, de még Kazahsztánban, illetve az Iránban és Törökországban élő örmények körében is) Jézus keresztsége lett hangsúlyos, erre emlékeztet a vízszentelés, illetve a különböző, jeges vízben való fürdőzés hagyománya is.

Eközben Nyugaton a napkeleti bölcsek látogatásának hagyománya került előtérbe. A római katolikus egyház a Második vatikáni zsinat óta (1962-65) már csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit, Jézus megkeresztelését, illetve a Kánai menyegző csodáját más napokra helyezte át.

A keleti egyházak a napkeleti bölcsek látogatását 13 nappal később, január 19-én ünneplik, mivel a Julián-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.

Az egyetlen megmaradt népszokás

Vízkereszthez korábban számos népszokás kapcsolódott, mára azonban csak a karácsonyfa leszedése maradt meg.

Vízkeresztkor zárul le ugyanis az advent első vasárnapjával kezdődő karácsonyi ünnepkör meghitt időszaka, és kezdődik a mulatozás, a farsang ideje, amely ugyanakkor elköszön az óévtől és köszönti az új esztendőt is. A farsang utolsó napja húshagyókedd, hamvazószerdával ugyanis már a nagyböjt kezdődik. A karácsonyfák leszedése tehát a karácsonyi ünnepkör végét jelzik.

Noha végül is mindenki maga dönti el, hogy mikor bontja le a karácsonyfát, a hagyomány szerint vízkeresztkor, tehát január 6-án kell leszedni. Ezzel elengedjük az óévet és köszöntjük az újat, hogy ne hagyjon el a jó szerencse. A babona úgy tartja, hogy aki előbb dobja ki a fát, az balszerencsét hoz, míg ha vízkereszt éjjelén még rajta vannak a díszek, akkor annak már egész évben így kell maradnia.

A népi hiedelem úgy tartja, hogy az örökzöldekben jó szellemek élnek, melyek áldást hoznak. Ha azonban nem dobják ki vízkeresztkor, és a jó szellemek nem juthatnak vissza a természetbe, akkor abban az évben rossz lesz a termés.

Elfeledett szokások

A katolikusok körében a XVI. századtól terjedt el a csillagozás, vagy háromkirályjárás, amely a napkeleti bölcsek látogatását jelenítette meg. Ebben a népszokásban a három király alakját kizárólag gyerekek jeleníthették meg, a legfontosabb kelléke pedig a csillag volt, amely az utat mutatta nekik Betlehembe.

Az ortodox családoknál – a betlehemi jászolra emlékezve – szalmát szórtak a tisztaszoba padlójára, és azon aludtak. A gyerekek pedig kántálni mentek az idősebbek házaihoz, hasonlóan a háromkirályjáráshoz.

És külföldön hogy ünneplik?

Az egyik legismertebb ortodox hagyomány szerint a papok ilyenkor fából készült keresztet dobnak a jeges vízbe, majd a hívek utána ugranak érte.

Ennek a hagyománynak talán a legismertebb példája éppen Isztambulból ismert, ahol az örmény és görög ortodox karácsonyt január 6-án, itt Teophania ünnepén tartják. Ekkor, egy hosszadalmas istentisztelet után a hívek összegyűlnek a Boszporusz, vagy az Aranyszarv-öböl partján (több helyen is megtarthatják a szertartást, tavaly például Kuzguncuk és Yeşilköy negyedekben, illetve Büyükadán tartották), akik közül többen is a jeges vízbe ugranak a pátriárka által a vízbe dobott fakeresztért. Megtiszteltetés annak, aki elsőként tudja megszerezni és visszavinni a papnak.

Latin-Amerikában a gyerekek általában ezen a napon (Día de los Tres Magos) kapják meg a karácsonyi ajándékokat, és nem december 25-én.

Olaszországban, Epifánia ünnepén viszont egy jóságos boszorkány, a seprűnyélen érkező Befana visz édességeket, kisebb ajándékokat a jó gyerekeknek (a rosszaknak pedig szenet). Ez a nap épp úgy jelentős ünnep, munkaszüneti nap, mint a karácsony, így nem meglepő módon az olaszok még bőven karácsony után is kellemes ünnepeket (Buone feste) kívánnak egymásnak.

Ugyanakkor ők is január 6-án szedik le a karácsonyfáikat (igaz, hogy már december 8-án, Immacolata Concezione, vagyis a Szeplőtelen fogantatás ünnepén feldíszítik, így a fák csaknem egy hónapig a lakások díszei). Végül pedig a következő mondattal zárják az ünnepeket: „La Befana tutte le feste porta via" vagyis Befana elvisz minden ünnepet.

Így ünneplik Etiópiában az Epifániát, Vízkereszt ünnepét: