Nagy Sándor halálának körülményei

Ahogy egy korábbi cikkünkben is megírtuk, Alexandrosz Kr. e. 323 június 11-én nagyjából két hétig tartó agónia után Babilonban elhunyt. Nagy Sándor halála annyira váratlanul érte udvarának legfontosabb embereit, hogy napokon keresztül csak arról folyt a vita, hogy mi legyen az általa meghódított hatalmas birodalom sorsa, ki és milyen formán irányítsa, a nagy felfordulásban Sándor holttestéről jóformán meg is feledkeztek. Lehetséges sírjáról pedig ekkor még szó sem volt.

Az utódlás is teljesen megoldatlan volt, hiszen Alexandrosznak nem volt élő utódja, noha felesége, Rhóxané állapotos volt a későbbi IV. Alexandrosszal, de egy még meg sem született gyermeknek vajmi kevés esélye van a trónutódlási vetélkedésben. A királynét és a gyermeket – amennyiben fiú lesz – Alexandrosz legkiemelkedőbb lovassági hadvezérei, Perdikkasz, Kraterosz, Leonnatosz és Antipatrosz támogatták. Életben volt viszont még Sándor félkegyelmű féltestvére, Philipposz Arrhidaiosz is, akit a gyalogság parancsnoka, Meleagrosz támogatott.

S hogy tovább bonyolítsa a helyzetet, amikor Sándort a halálos ágyán megkérdezték, hogy kire hagyja királyságát, ő lakonikus rövidséggel csak annyit válaszolt, „tôi kratistôi", vagyis „a legerősebbekre". Csakhogy az utódok ezt szándékosan, vagy sem, de félreértették: „tôi Kraterôi", vagyis „Krateroszra".

Diodorosz, Curtius Rufus és Justinus viszont egy hihetőbb történetet sugallt, mégpedig, hogy Alexandrosz tanúk előtt Perdikkasznak adta át pecsétgyűrűjét, vagyis őt jelölte ki örökösének. Perdikkasz azonban kezdetben nem tartott igényt a hatalomra, inkább Rhóxanét és Sándor gyermekét támogatta. Végül a két tábor kiegyezett egymással, és a gyermek megszületése után IV. Alexandrosz néven, illetve Arrhidaiosz III. Philipposz néven együtt lettek a hatalmas birodalom királyai – jóllehet, csak névleg, régensként pedig Perdikkasz kormányzott.

A tényleges hatalmat Nagy Sándor legmagasabb rangú táboronokai, a későbbi diadokhoszok, vagyis utódok ragadták magukhoz, akik a birodalom tartományainak élén álltak, s az elkövetkező negyven évben zajló háborúk során igyekeztek megszilárdítani hatalmukat. E háborúskodások során később a két bábkirályt is meggyilkolták. De ne rohanjunk azért ennyire előre.

Mi történt ez idő alatt a holttesttel?

Noha Sándor halála után a trónutódlás rendezése volt a legfontosabb megoldandó dolog, végső soron Alexandrosz holttestének birtoklása is komoly jelentőséggel bírt, az ugyanis a hatalom legitimizálását jelentette annak, aki magánál tudhatta. Ráadásul az előző király eltemetése uralkodói előjog volt.

Azonban – mint tudjuk Plutarkhosztól – a balzsamozók csak hat nappal Alexandros halálát követően érkeztek meg, hogy egyiptomi rítus szerint bebalzsamozzák. Teste ekkor még nem mutatta a bomlás jeleit, amelyet akkor isteni csodának tartottak, ma viszont inkább a Guillain-Barré-szindróma (GBS) bizonyítékának, vagyis, hogy a király ekkor még élt, csak nagyon mély kómában volt.

Alexandrosz testét egy arany, emberformájú szarkofágba helyezték, melyet mézzel töltöttek meg (EA Wallis Budge angol egyiptológus szerint), majd ezt a szarkofágot egy újabb aranykoporsóba helyezték. Arisztandrosz, Nagy Sándor udvari jósa megjövendölte, hogy a föld, ahol Sándort nyugalomra helyezik, "örökké boldog és legyőzhetetlen lesz". Ez sem volt éppen utolsó szempont a diadokhoszoknak.

De mégis, hol temessék el a királyt?

Alexandrosz még életében úgy rendelkezett, hogy az egyiptomi Siwa oázisban, Zeus Ammon templomában temessék el, hiszen úgy akarta, hogy az isten fiaként emlékezzenek rá. Ezt a kérését azonban sosem teljesítették utódai.

Hadvezérei jól tudták, hogy hatalmuk legitimizációjának alapköve Nagy Sándor maradványainak birtoklása, ezért valamennyien a saját területükön akarták tudni. Így testének birtoklása a három legerősebb ember, Perdikkasz, I. Ptolemaiosz és Szeleukosz Nikator tárgyalásainak legfontosabb kérdése lett.

Perdikkasz, aki a Sándor halálát követő két évben (egészen meggyilkolásáig) a régens szerepét töltötte be, úgy látta jónak, ha Nagy Sándort otthon, Makedóniában, az aigai királyi sírban (ma Vergina), apja, II. Philipposz mellé temetik. Ezzel a lépéssel saját apósát, Makedónia kormányzóját, Antipatroszt akarta támogatni, de ugyanebbe a hatalmi körbe tartozott Rhóxané királyné, IV. Alexandrosz és Nagy Sándor anyja, Olümpiasz is.

Ptolemaiosz, aki Egyiptom kormányzója volt, úgy vélte, Alexandroszt isteni atyja közelében, a Nílus partján kell eltemetni, míg Szeleukosz – aki Babilónia és Asszíria mezopotámiai régióit kapta a birodalom felosztásakor – úgy gondolkodott, hogy a királyt Babilonban kell eltemetni, ahol meghalt.

A temetéssel kapcsolatos viták két éven át húzódtak, mely alatt Nagy Sándor testét vagy mézben helyezték el, hogy megelőzzék a bomlását, vagy a kaldeus és egyiptomi papok hagyományos módon bebalzsamozták. Végül a hadvezérek abban állapodtak meg, hogy a király maradványait Makedóniába küldik.

Ptolemaiosz, a hullarabló

Ez idő alatt egy megfelelő halottaskocsi építéséről is gondoskodni kellett, melynek tervezése és elkészítése szintén két évet vett igénybe. A hatalmas építmény, egy aranyból készült, kerekeken gördülő templom – melynek leírása Diodórosztól maradt ránk – feladata volt a király holttestének méltó szállítása Makedóniába.

A menet azonban soha nem ért el Európába, ugyanis még Szíriában eltérítette Ptolemaiosz, akinek feltett szándéka volt a test megszerzése, hogy ezzel végleg bebiztosítsa hatalmát Egyiptomban. De azt is jól tudta azonban, hogy amint tettének híre Perdikkasz fülébe jut, ő lesz a földkerekség legjobban keresett szélhámos útonállója, ezért trükkhöz folyamodott.

A római szerző, Ailianosz szerint Ptolemaiosz egy bábút készíttettett, amelyet uralkodói ruhába öltöztetett, és királyi lepellel takarta le. Ráhelyezte egy halottaskocsira, majd arannyal, ezüsttel és elefántcsonttal takarta be. Eközben az igazi holttestet titokban, a legegyszerűbb és legkevésbé feltűnő módon, távoli utakon át Egyiptomba vitette. Amikor a fenséges kocsi, rajta a bábúval megérkezett Perdikkaszhoz, a régens megálljt parancsolt katonáinak, de amikor rájött, hogy kijátszották, már késő volt. Noha seregei élén Egyiptomba vonult, hogy visszaszerezze a testet, de végül saját katonái felkoncolták.

A végső helyszín: Egyiptom. Vagy mégsem?

Ptolemaiosz először Memphiszbe vitette Sándor maradványait, majd utódja, II. Ptolemaiosz Philadelphosz Kr. e. 280 körül átszállíttatta Alexandriába, ahol egy úgy nevezett Szomának nevezett mauzóleumban helyezte el. A sír pedig a későbbiekben Nagy Sándor ptolemaioszi kultuszának fókuszpontja lett.

Ptolemaiosz egyik kései utódja, IX. Ptolemaiosz Lathürosz az eredeti aranykoporsót üvegre, vagy kristályra cserélte, hogy az aranyból pénzt tudjon veretni. VII. Kleopátra pedig az Octavianus elleni háború finanszírozására vitt el aranyat a sírból.

Mint mondják, a sírt az évek során felkereste Julius Caesar, Octavianus (Augustus), Caligula, Vespasianus, Titus, és Caracalla császár is. A legenda szerint Octavianus – aki virágokat helyezett a sírra és egy arany diadémot Alexandrosz fejére – egy ügyetlen mozdulattal véletlenül letörte Sándor mumifikálódott orrának egy darabját. Egy másik történet szerint Caligula saját használatra eltulajdonította Sándor mellvértjét, végül Septimius Severus császár a nyilvánosság elől bezáratta a sírt. Caracalla látogatása volt az utolsó feljegyzett esemény a sírnál, aki saját tunikáját, gyűrűjét és övét, illetve más értékes tárgyakat hagyott a koporsón.

Caracalla látogatása után azonban már homályosak a részletek a sír sorsáról. A Kr. u. IV. század után már alig tudta valaki biztosan, hogy hol nyugszik a nagy hódító. Az évszázadok során aztán Alexandriát több természeti csapás is sújtotta, így például a 365-ös és az 1303-as krétai földrengések után komoly szökőár pusztította el a város jó részét, de maga Alexandria is többször szenvedett földrengéstől. Feltehetőleg a 365-ös kataklizma lehetett az, amely a város nagy része mellett a Szoma mauzóleumot is végleg elpusztította.

S ha mindez nem lenne elég, a városban egymást váltották a különböző népek, vallások, hatalmak, és mind újabb és újabb épületekkel gazdagította Alexandriát. A XIX. századra már csak szóbeszéd keringett arról, hogy merrefelé lehet a nagy hódító sírja: egyes vélemények szerint egy korai keresztény templom romjai alatti kriptában, míg mások az El Nabi Daniel-mecset alatt sejtették.

A hivatalos kutatások a XX. században kezdődtek el, noha már korábban is történtek műkedvelő kísérletek a sír újra felfedezésére. Az Egyiptomi Régiségek Legfelsőbb Tanácsa hivatalosan több mint 140 kutatási kísérletet ismert el Sándor sírja kapcsán.

Elméletek a sír helyét illetően

A XIX. század derekán Mahmud el-Falaki elkészítette az ókori Alexandria térképét, melyen Sándor sírját a város központjában, a Via Canopica (a mai Horreya sugárút) és az R5-ös jelzésű ősi utca metszéspontjába helyezte. Később számos kutató – például Tasos Neroutsos, Heinrich Kiepert valamint Ernst von Sieglin – szintén ugyanezt a területet vélték a lehetséges helyszínnek.

1888-ban Heinrich Schliemann – az ókori Trója feltárója – szintén megpróbálta felkutatni a sírt az El Nabi Daniel-mecset alatt, de végül megtagadták tőle az ásatási engedélyt.

1993-ban a görög Triantafyllos Papazois azt állította, hogy a görögországi Verginában található II. számú királyi sírban nem II. Philipposz (Nagy Sándor apja) van eltemetve, hanem Nagy Sándor és felesége, Rhóxane, míg fia, IV. Sándor a III. számú sírban. Szintén az ókori történeti források alapján arra a következtetésre jutott, hogy a II. sírban talált mellvért, pajzs, sisak és kard Nagy Sándor páncélzatához tartozik.

Az egyik legkülönlegesebb feltételezéssel azonban Andrew Chugg angol történész állt elő a National Geographic Channel Mystery Files című televíziós sorozatának egyik 2011-es epizódjában. Feltevését arra alapozta, hogy a Kr. u. IV. század végén Theodosius császár rendeletben tiltotta meg a pogány istenek imádását. Ekkor rombolták le a Serapeumot, a legfontosabb pogány templomot is, és ekkor szűnt meg Nagy Sándor imádata is.

Hogy elkerüljék Alexandrosz holttestének elpusztítását, a város még megmaradt pogány hitű hívei a nagy hódító testét elcserélték a szintén Alexandriában, a Kr. u. I. században működő Szent Márk evangelista földi maradványaira, sírját (már ami megmaradt belőle a földrengés és a szökőár után) templommá alakították, végül pedig mindkettőt felszentelték. A testet – amelyről azt hitték, hogy Szent Márké – végül 828-ban velencei kereskedők lopták el Alexandriából, mivel a helyi kalifa elrendelte a templom lerombolását, hogy köveiből mecsetet építtessen.

A kereskedők aztán a maradványokat a velencei Szent Márk-bazilikába vitték, ahol azóta az evangelista ereklyéjeként tisztelik. Chugg elméletét azzal is alátámasztotta, hogy a velencei Szent Márk-bazilika alapjaiban egy Kr. e. III. századi makedón sír töredékét találták meg 1960-ban, amely pontosan illeszkedik annak a szarkofágnak a burkolatához, amely eredetileg az utolsó egyiptomi fáraó, II. Nektanebo számára készült, de ő nem használta fel, és feltételezések szerint ebben a szarkofágban helyezhette el Sándor holttestét először I. Ptolemaiosz. (A Nektanebo-szarkofág ma a British Múzeumban látható)

Időről időre újabb elméletekkel, vagy feltételezésekkel állnak elő a szakemberek, de Nagy Sándor sírját eddig bizonyíthatóan még senki sem találta meg. A technika egyre fejlettebb, de vajon rábukkannak még a mi időnkben? Az bizonyára minden idők egyik legnagyobb régészeti felfedezése lenne.