Ahogy a karácsony, úgy az év végét jelző szilveszter, az óév, illetve az újév is olyan ünnepek, amelyekben az évszázadok során kibogozhatatlanul összekeveredtek a pogány hiedelmek és a keresztény hagyományok. Lássuk, mit szabad megtenni, és mit nem, ezen a hangos, vidám éjszakán. Eredjünk hát a szilveszteri népszokások nyomába.
Pogány eredet
A szilveszter zajos óévbúcsúztatója az ókori római szaturnáliák pogány szokásából ered. Ezen, a Szaturnusz isten tiszteletére rendezett hangos évkezdő-évzáró ünnepségen, amelyet a téli napforduló idején, december 17-én tartottak, szintén a lakoma, a dorbézolás, hangoskodás volt jellemző.
Persze nem öncélúan, sokkal inkább azért, mert a régi korok babonás embere úgy vélte, az óév estéjének zajkeltése, lármázása elűzi az egész évben összegyűlt gondokat, bajokat, és az év sötét időszakában a megfelelő alkalomra várakozó gonosz szellemeket.
Noha az egyház a XV. századtól kezdve igyekezett tiltani a pogány eredetű babonákat, a néplélek mindig megőrzött belőlük valamennyit, különösen azokat, amelyek az évkezdettel függnek össze, és amelyek az ó- és az újévet elválasztó babonák, jóslások, vagy fogadalmak, amelyek a jólét, a boldogulás, az egészség, a szerencse, vagy a szerelem megvalósulását vonzzák be.
Modern kori mulatságok
Amíg a karácsony inkább intimebb hangulatú, szűk, családi körben megtartott ünnep, addig a szilveszter zajos, baráti, nagyobb társasági esemény, amikor az emberek az utcákra, terekre özönlenek, tűzijátékokkal szórakoztatják magukat, hangoskodnak, esznek, isznak, táncolnak. A modern szilveszteri, újévi ünneplésnek is elengedhetetlen részei a különböző babonák, mint a lencseevés, a pogácsa, vagy a malac.
Apropó, malac! Malacot kizárólag éjfél után szabad enni, mert a babona szerint a disznó az újévben kitúrja a szerencsét, ráadásul előrefelé túr, míg például a baromfi szerencsétlen választás, az ugyanis hátrafelé kaparja a szerencsét. De pulykát sem érdemes fogyasztani ilyenkor, hacsak nem akarunk egész évben haragosak lenni. Ami pedig a lencsét illeti, nos, a kerek szemű hüvelyes hasonlít az aprópénzhez, vagyis gazdagságot, bőséget hoz.
De milyenek voltak a régi korok paraszti óévbúcsúztatói?
A népi hagyományok különösen a jövendöléssel és bőségvarázslással kapcsolatos szokásokat őrizték meg. A zajkeltés persze itt is létezett, amikor éjfél körül ostorral, kolomppal, dudálással, bádogdarabok összeütésével hangoskodtak, hogy elűzzék a körülöttük, a sötétben ólálkodó gonoszt, az ártó szellemeket, és a betegséget. De az asszonyok az év utolsó napján nem mostak, nem teregettek, és nem öntötték ki a szemetet sem, hiszen úgy gondolták, ezzel kidobják, kiöntik a gazdagságot, a szerencsét.
Újév napján azonban hideg vízben fürödtek, mert ez egészséget jelentett egész évre. Manapság inkább fogadalmat teszünk éjfélkor, hogy a következő évben többet fogunk sportolni, mozogni, egészségesebb étrendet követünk, vagy leszokunk a dohányzásról – aztán vagy betartjuk ezeket az egészségünk érdekében, vagy nem. Mondjuk, már azzal elkezdhetjük az egészségünkre, súlyunkra való odafigyelést, hogy az óév utolsó napján nem eszünk meg mindent, amit otthon találunk, hiszen a babona szerint így az újévben hiányt fogunk szenvedni.
Praktikák a szerelemért
Lényegében itt is összemosódnak egymással a régi, paraszti babonák és a modern szilveszteri szokások. Falun a lányok gombócokat készítettek, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtő cetlit tettek, majd éjfél után feltették főni, és amelyik gombóc először feljött a víz színére, az abban rejlő férfinév lett a jövendőbeli neve.
A méz szintén egy kedvelt szilveszteri étek volt: aki az elkövetkező évben házasodni akart, az éjfélkor mézzel kente be a száját, és úgy csókolta meg a kiszemeltet, hogy hosszú és édes legyen a szerelmük. Bizonyos vidékeken a gyerekek száját is mézzel kenték be, hogy édes beszédű, kedves, barátságos emberek legyenek.
Ma is bevett szokás, akár a nagyvárosokban is, hogy aki szeretne férjhez menni, annak úgy szerencsés, ha egy férfi kíván először boldog új évet.