A maja papok valóban emberáldozatokkal engesztelték ki az isteneiket

Régóta tévhit, hogy az áldozatok gyakran fiatalok és nők voltak – ez a benyomás megragadt a kortárs képzeletben, és nehezen mozdítható el, még akkor is, amikor az újabb kutatások azt sugallják, hogy férfiak és nők is voltak az áldozatok között, valamint gyerekek. A Nature folyóiratban megjelent tanulmány váratlan részletekkel gazdagítja ezt az összetettebb képet.

Az új elemzés, amely 64 ember maradványainak ősi DNS-én alapul, akiket a régészek szerint rituálisan feláldoztak, majd egy földalatti kamrában helyeztek el. Az áldozatok mind fiatal fiúk voltak, akik közül sokan közeli rokonok voltak.„Két nagy meglepetés volt itt" - mondta Rodrigo Barquera, a tanulmány vezető szerzője, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet archeogenetikai osztályának kutatója.

„Az általunk talált hagyományos régészet hatására arra gondoltunk, hogy egy nemileg elfogult temetés lehetett, vagy főleg lányokat áldoztak fel. A második különös meglepetés pedig az volt, amikor megtudtuk, hogy néhányan rokonok voltak, két ikerpárt is találtunk."

Kiket áldozott fel ez az ősi kultúra?

Az a fura elképzelés, hogy a maják csak fiatal nőket vagy lányokat áldoztak fel, nagyrészt mítosz, amely Chichén Itzá szent víznyelőjéről vagy cenotájáról szóló korai és romantikus beszámolókból származik – mondta Rubén Mendoza régész, a társadalomtudományi és globális tanulmányok tanszékének professzora.

„A maja áldozatok e jellemzése az által került előtérbe, hogy a médiában fiatal leányokat (más néven szüzeket) a Szent Kútra dobtak a halálba. Nehéz azonban megfejteni azt a rejtélyt, hogy pontosan kit áldoztak fel a maják, mert lehetetlen meghatározni a gyermek csontvázának nemét pusztán a csontok elemzésével. Míg a medence és néhány más csont felfedheti, hogy a csontváz felnőtt férfi vagy nő volt-e, az árulkodó különbségek csak a pubertás során mutatkoznak meg, és a természetes eltérések még felnőtteknél is megnehezíthetik a pontos azonosítást.

A DNS-elemzés felfedi a titkot

„Ez a nehézség különösen értékessé teszi a genetikai elemzést" – mondta Christina Warinner, a tanulmány társszerzője, John L. Loeb, a Harvard Egyetem társadalomtudományi és antropológiai docense, valamint a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet csoportvezetője.

De az ősi DNS hatása, amely forradalmasította a régészetet Európában és a magasabb szélességi fokokon, korlátozottabb volt a trópusi területeken, mivel a DNS meleg körülmények között könnyebben lebomlik. Az ősi DNS-technológia közelmúltbeli fejleményei azonban kiterjesztik a hatókörét.
Egyre jobbak vagyunk a nagyon kis mennyiségű DNS visszanyerésében. És hirtelen megvan a lehetőségünk arra, hogy elvégezzük ezeket a nagyszabású genomikai vizsgálatokat, és az ősi DNS-t olyan eszközként alkalmazzuk, amely segít megérteni a múltat Mezoamerikában" – mondta Warinner. „Annyira izgatott vagyok emiatt, mert ez a világ egy olyan területe, amelynek hihetetlenül gazdag történelme van."

A fiúk 6 évesnél fiatalabbak voltak, amikor feláldozták őket

Az új tanulmány mögött álló csapat mintegy 100 csontvázból 64 ősi DNS-t tudott kinyerni és szekvenálni, akiknek maradványait egy vízi chultúnban – egy föld alatti tárolókamrában, amelyet 1967-ben fedeztek fel a szent víznyelőtől körülbelül 400 méterre – elszórva találtak Chichén Itzában.
Radiokarbonos kormeghatározással a csapat megállapította, hogy a földalatti barlangot 500 évig használták, bár a legtöbb gyerek, akiknek maradványait a csapat vizsgálta, ott temették el Kr. u. 800 és 1000 között – Chichén Itzá politikai hatalmának csúcspontján.

Valamennyi gyerek fiú volt, akik a DNS-elemzés szerint akkoriban a helyi maja populációból származtak, és legalább egynegyedük közeli rokonságban állt legalább egy másik gyerekkel a chultúnban. A csoportban két ikerpár, valamint testvérek és unokatestvérek is voltak. A legtöbb fiú 3 és 6 év közötti volt, amikor meghalt.

A csontokban található szén és nitrogén izotópjainak elemzése arra is utalt, hogy a rokon gyerekek hasonló étrenddel rendelkeztek. A szerzők szerint ezek az eredmények együttesen azt sugallják, hogy a rokon fiúgyermekeket valószínűleg párban választották ki a chultúnhoz kapcsolódó rituális áldozatokra.

„Meglepő számomra, hogy családtagokat látok, tekintettel a lelőhely óriási kiterjedésére, amelyet a radiokarbon dátumok szerint 500 éven keresztül használnak, és ez alatt a testek lassan felhalmozódtak" - mondta Vera Tiesler bioarcheológus és a Yucatán Autonóm Egyetem professzora.

Míg a tanulmány szerzői úgy vélik, hogy ez a felfedezés felfedi az egyetlen ismert feláldozott fiúgyermekek temetését, Tiesler azt mondta, hogy az ősi maja rituális naptár összetett volt, valószínűleg különböző „áldozatprofilokkal" rendelkezik a különböző vallási alkalmakra az év és az időciklusok során.

Hogyan azonosították az ikreket?

Annak elkerülése érdekében, hogy ugyanabból a gyermekből kétszer vegyenek mintát, a csapat ugyanazt a csontot használta mindkét gyermekből.
„Valójában ez tette lehetővé számunkra, hogy azonosítsuk az egypetéjű ikreket.
Az ikrek különleges helyet foglalnak el az ősi maják eredettörténetében és spirituális életében, tette hozzá Warinner, különösen a „hős ikreknek" nevezett történetben, amelyben két testvér leszáll az alvilágba, hogy megbosszulják apjuk halálát.

Nem világos, hogyan és pontosan miért áldozták fel a gyerekeket, de az akkoriban alkalmazott áldozati módszerek közé tartozott a lefejezés és a szív eltávolítása.„Azt hiszem, emlékeznünk kell arra, hogy a halál, és minden, amit ezek a rituálék jelentenek, teljesen más volt számukra, mert nagyon másképp látjuk a világot, mint amilyennek anno ők" – mondta Barquera. „Számukra ez nem egy gyermek elvesztése volt, nem az egyik gyerekük elvesztése, hanem egy lehetőség, amit bármilyen erő adott, hogy részesei legyenek ennek a különleges temetésnek."

Kapcsolatok a mai közösséggel

Warinner szerint ez volt az első alkalom, hogy az ősi maja maradványokból kinyert genetikai anyag elég részletes volt ahhoz, hogy meg lehessen szekvenálni, gazdagabb képet adva arról, hogy kik voltak az áldozatok, és kik voltak – és vannak – rokoni kapcsolatban.

A csapat összehasonlította az ősi DNS-t a mai Tixcacaltuyub maja közösség 68 lakosának DNS-ével. A kutatók azt találták, hogy a kettőnek szoros genetikai kódja van.
„Nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy rokonságban állnak azokkal az emberekkel, akik egykor Chichén Itzában éltek" – mondta Barquera.

Az európai hódítók által hozott betegségek

A csapat azt is bemutatta, hogyan alakították a lakók immunrendszerét az európai gyarmatosítók által hozott betegségek biológiai következményei. A kutatók azt találták, hogy a helyi bennszülött populációnak olyan genetikai változatai vannak, amelyek megvédhették őket a szalmonellafertőzéstől, amelyről úgy gondolják, hogy ez a kórokozó a pusztító 1545-ös cocoliztli-járvány mögött.

María Ermila Moo-Mezeta, a tanulmány maja társszerzője és a Yucatáni Autonóm Egyetem kutatóprofesszora elmondta, hogy az új elemzés fontos volt számára, mint őslakos származású professzornak, hogy megőrizze „a maja nép történelmi emlékét".

„Lenyűgöző volt megtudni, hogy a múltbeli szenvedés milyen bélyeget hagyott a mai maja közösségek immunrendszerében. Ez a tanulmány döntően új; kiindulópont a maják bonyolult pályájával kapcsolatos további, konkrétabb kérdésekhez" – mondta Tiesler a CNN-nek.

Ha többet szeretnél megtudni a majákról, és az egyik ősi városukról, Tikalról, nézz bele az alábbi videóba: