Új részekkel jön a kultikus sorozat, a Magyar népmesék

A Magyar népmesék egy generációkon átívelő kultikus sorozat, amelyet kicsik és nagyok is egyformán szerettek. A magyar népi kultúra, bölcsességek és folklór elevenedett meg az 1976 és 2011 között futó televíziós sorozatban, amelyhez most 13 új epizód készül.

A Magyar népmesék bölcsességein generációk nőttek felForrás: hungarikum.hu

A Magyar népmesék generációkat tanított

A Kecskemétfilm Kft. készíti el a Magyar népmesék új epizódjait, amelyeket előreláthatólag 2025-ben már láthat a nagyközönség is – írja az MTI.

Az új részek kiválasztását Jankovics Marcell és Mikulás Ferenc kezdték meg, később azonban Tóth Gábor néprajzkutató is bekapcsolódott a munkába. Az időközben elhunyt Jankovics helyére Csákovics Lajos lépett, aki a Toldi-sorozatban társrendezőként dolgozott együtt a rendezővel. Ő további forgatókönyvírókat, rendezőket is bevont a munkába, így a készülő munkákban közreműködik még Bogyó Péter, Király Krisztián, illetve Maticska Zsolt is.

Csákovics elmondta: a készülő részekkel visszatérnek az első két-három évad egyszerűbb stílusához, mert később egyre díszesebb lett a látvány. Ezúttal némileg puritánabb látványvilágra törekedtek, de hangulatában mindenképpen hozni fogja azt a klasszikust, ami miatt mindenki szereti a Magyar népmesék sorozatot. A forgatókönyvek mellett mostanra már a hangfelvételek is elkészültek, ezekhez számos színművész adta az orgánumát.

A 2020 októberében hungarikummá nyilvánított Magyar népmesék rajzfilmsorozat összesen száz epizódja a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült, 1976 és 2011 között. A filmsorozat ötletadója és producere Mikulás Ferenc volt, a vizuális koncepciót Jankovics Marcell alkotta meg.

A Magyar népmesék hungarikum, az ikonikus dalok a Kaláka együttest dicsérikForrás: hungarikum.hu

A változatosság érdekében számos alkotó vett részt a munkában, a sorozat vezető rendezői – Jankovics Marcell mellett – Horváth Mária és Nagy Lajos voltak. A zenei aláfestést – népdalok felhasználásával – a Kaláka együttes teremtette meg. A történetek népi mesemondók és neves színészek hangján szólaltak meg, de leginkább Szabó Gyula orgánuma fonódott össze a mesékkel.

A sorozaton generációk nőttek fel, ami nemcsak értéket mentett, de korszerű formában közvetíti a magyar kultúrát Magyarországon és külföldön. Szeptemberben népmese vetítéseket szerveztek a partiumi Nagyváradon és Margittán, Túrkevén, Mikepércsen és a Hungarikumok Napja alkalmából a Magyar Vadászati Múzeumban, kiállítást nyitottak a sorozat képeiből Berettyóújfaluban, és Mesés kompetenciák címmel kurzust szerveztek a kecskeméti Neumann János Egyetemen.

Más animációs sorozatok is készülnek

A közlemény szerint a Kecskemétfilm stúdióban közben befejezéséhez közeledik a Cigánymesék sorozat, hiszen az utolsó epizódjain dolgoznak a 3D-csapat munkatársai, és már készítik elő Lázár Ervin ismert regénye alapján A Négyszögletű Kerek Erdő sorozat folytatását, amelynek első négy epizódja már korábban elkészült.

A munkát a Nemzeti Filmintézet és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Nézd meg a Magyar népmesék egyik régi epizódját:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek