Bemutatjuk a legbizarabb temetkezési szokásokat:

Tibet

A Tibetben élő buddhistáknál mindennapos, hogy az elhunyt hozzátartozói kisebb darabokra vágják fel a holttestet, majd a hegyen hagyják azt, hogy madarak martalékává váljon. Ők így tisztelegnek az elhunyt előtt, mert hiszik, hogy a test csupán egy üres hajó, és a léleknek könnyebb továbblépnie, ha a testtől megszabadul. Ez az ún. „égi temetés" a jószándék és együttérzés jegyében történik. Úgy vélik, hogy ha a test táplálékként szolgál az állatoknak, akkor az visszakerül az élet körforgásába, és egyben elősegíti a lélek eltávozását is.

Tibet kopár hegyei között nagyon ritkán a földbe is temetkeznek, ám ezen a tájon a holttestből táplálkozó férgek idővel éhen halnak – az élőlények elpusztítását viszont tiltja a buddhizmus. Olykor előfordul a holttestek máglyán való elégetése is.

A bűnözők, deviáns személyek holttestét viszont régebben vízbe dobták, hogy minél messzebb vigye őket a folyó.

A madagaszkhári Famidaha

A madagaszkári népcsoportok számos rituáléja közül a leghátborzongatóbb talán az úgynevezett Famidaha amely kifejezés jelentése: "a csontok megfordítása".
Az elhunytak családja 5-7 évente ünnepi lakomát rendez a kriptában, majd a vacsora végén exhumálják a holttesteket, átöltöztetik őket új, ünnepi ruhákba, megfésülik és beparfümözik azokat, majd együtt táncolnak velük.

Ez az ünnepi rituálé arra is szolgál, hogy a család megossza az elhunyttal az új történéseket, híreket, mások pedig régi, szép emlékeket idéznek fel az elhunyt életéből.

Magyar temetkezési  szokások

A magyar temetkezési szokások régóta gazdag és sokszínű hagyományokat tükröznek, amelyek gyakran bizarr és különleges elemekkel rendelkeznek. Ezek a szokások sokszor szorosan kapcsolódnak a helyi kultúráéhoz és vallási hitrendszerekhez, és bár mára sokuk elfeledett vagy átalakult, még mindig megőrizték a történeti és kulturális jelentőségüket.

A sirató asszonyok spirituális feladata

Az egyik legérdekesebb aspektusa a magyar temetkezési szokásoknak a sirató asszonyok szerepe volt. Ezek a nők különleges feladatot láttak el, amely a temetés és gyász részét képezte. A sirató asszonyok, akiket néha siratók vagy gyászolók néven is említenek, különféle énekeket és siratókat adtak elő a temetés során, amelyek célja az volt, hogy megkönnyítsék a halott lelki utazását az örök életbe, és támogatást nyújtsanak a gyászoló családnak. E szokások szorosan összefonódtak a népi hitvilággal és szokásokkal, amelyek a halál utáni élethez való viszonyulást tükrözték.

A sirató asszonyok szerepe nemcsak a gyászolásra terjedt ki, hanem gyakran magában foglalta a halottak egyfajta rituális kíséretét is. Az ősi hiedelmek szerint a halottak lelke még a temetés után is a földön maradhatott egy ideig, ezért a siratóasszonyok hangos énekeikkel és sikításukkal próbálták biztosítani, hogy a lélek békére leljen, és hogy az élők is megfelelő tiszteletben részesüljenek.

Egy a sok sirató ének közül, amely az özvegynek szól:
(...)
Hosszú havas lábai alatt,
mennyi bánatot raktál nekem (...)
Könnyeimmel megöntöztelek,
mégsem ázott meg annyira szived,
hogy visszatérj s mégegyszer gondomat viseld.(...)
(Gyimesbükk, Csík m. 1969; AP 7562g sz.)

Gyászidőszak a magyar kultúrában

A  között gyakori volt a halottak eltemetése előtti előkészületek sorozata is. Sok helyen különleges rituálékat végeztek, például a halott ruházatának szimbolikus cseréje, vagy a sírba helyezett személyes tárgyak, amelyek a halott számára elengedhetetlenek voltak az "örök élethez". Egyes régiókban szokás volt, hogy a sírra kis falatokat ( szalonna, kenyér, kolbász vagy éppen a halott kedvenc főztje) vagy italt helyeztek, hogy a halott útravalót kapjon a túlvilágra.

A temetkezési szokások nemcsak a szertartásokat, hanem a gyászidőszakot is magukban foglalták. A gyászoló családtagok gyakran viseltek speciális ruházatot, és szigorú szabályok vonatkoztak arra, hogyan viselkedhettek a gyász alatt. A szokások és a hagyományok helyenként különböztek, de mindegyik célja az volt, hogy a halottat méltó módon búcsúztassák el, és a gyászolók számára támogatást nyújtsanak a veszteség feldolgozásában.

Ezek a szokások és hagyományok a magyar népi kultúra gazdagságát és változatosságát tükrözik, és bár sokuk már eltűnt, a történeti és kulturális jelentőségük továbbra is fontos része a magyar hagyományoknak.

Az alábbi videóban egy régi magyar siratódalt hallgathatsz meg: