Ezektől a romantikus mesékbe illő magyar könyváraktól leesik az állad!

Előkelőek, patinásak, meghittek, kivételes szépségűek, olvasótermeik pedig semmihez sem fogható aurával rendelkeznek. A Disney-mesékbe illő bibliotékákat elnézve minden könyvmoly szíve hevesebben ver majd; ezektől a romantikus mesékbe illő magyar könyváraktól leesik az állad, mutatjuk őket.

Minden könyvmoly szíve hevesebben ver ezeken a helyeken, például a Helikon KönyvtárbanForrás: Helikon Kastélymúzeum

A hallgatók kedvence

A mintegy 2 millió dokumentumot számláló, tudományos létesítményként, nyilvános- és szakkönyvtárként működő intézménynek helyet adó neoreneszánsz épület az első olyan hazai épület, amit kifejezetten könyvtári célra terveztek. A nagy olvasóterembe mennyezeti üvegtetőn át érkezik a természetes fény, nem véletlenül kedvenc helye a filozófiát, történelmet, teológiát és pszichológiát hallgató egyetemistáknak.

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Hol? 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárba öröm bejárniuk a hallgatóknakForrás: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár/ PhotoGeza/Kurka Geza

Tudományok összefonódása

Az 500 ezer kötetnél is többet számláló könyvtárban kódexek, ősnyomtatványok és régi magyar könyvek, emellett nagy számban filozófiai, vallástudományi, társadalomtudományi, művészeti és irodalmi alkotások is megtalálhatók. A különleges kiadványokat dór stílusú oszlopokkal, intarziás csillagmintás parkettával és korabeli festményekkel ellátott tér őriz.

Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtára
Hol? 3950 Sárospatak, Rákóczi út 1.

Sárospatakon is lenyűgöző könyvtár várja a könyvmolyokatForrás: Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei | Facebook

Múlt és jelen találkozása a könyvtárban

Filmforgatások kedvenc helyszíne a Budapest legimpozánsabb könyvtáraként számontartott intézmény, amely csaknem 100 éve működik a Wenckheim-palota műemléki épületében. A neobarokk építmény több különböző stílusú olvasótermében is elidőzhetünk, ezeket freskók és fafaragások díszítik. A bámulatos terek az 1 milliót is meghaladó könyvszámmal büszkélkedhetnek.

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Hol? 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár impozáns környezetben várja az olvasókatForrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

A legrégebbi könyvgyűjtemény

Az UNESCO Világörökség részeként nyilvántartott főapátság és vele együtt a könyvtár a történelem egy szeletét hordozza magában. A mintegy 400 ezer könyvet őrző és folyamatosan gyarapodó bibliotékát kivételes elhelyezkedése mellett görög stílusú oszlopai és galériái teszik igazán grandiózussá.

Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár
Hol? 9090 Pannonhalma, Vár 1.

Ezektől a romantikus mesékbe illő magyar könyváraktól leesik az állad!- ilyen a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár isForrás: Pannonhalmi Főapátság

Az unikális magánkönyvtár

A keszthelyi Festetics kastélyban található főúri magánkönyvtár hazánk egyetlen épen maradt ilyen jellegű intézménye. A több mint 80 ezer kötetet tartalmazó gyűjtemény ritkaságokat is rejt, nem véletlenül: a család a könyvek szerelmese volt. A klasszicista berendezés ma is az eredeti, kölcsönözni nem, de helyben olvasni kutatói engedéllyel lehetséges.

Helikon Könyvtár
Hol? 8360 Keszthely, Kastély u. 1.

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek