Csalánfőzeléket ettetek már? A Skanzen 56-os falusi ünnepségén lesz rá lehetőség

A nemzeti ünnep hétvégéjén az '56-os forradalom időszakának falusi mindennapjait idézi meg a szentendrei Skanzen. A látogatók beöltözhetnek az ötvenes évek ruháiba, kipróbálhatják a Skanzen katonai roburját, a történelmi pontokon pedig a forradalom vidéki eseményeivel ismerkedhetnek. A hosszú hétvége kézműves programjai is a korszakot hozzák közel - írták a Skanzen közleményében.

Mi a robur? Egy ponyvás katonai teherautóForrás: Skanzen Press

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum portái között több olyat találunk, amelyek 1956-ban a forradalom vidéki eseményeinek színterei voltak. A történelmi pontokon megismerhetjük az adott helyszínen történt eseményeket.

A Dél-Dunántúl tájegység Faddi házánál megtudhatjuk, hogy a forradalom idején élelmiszert és ruhát gyűjtöttek a faluban a budapesti forradalmároknak. A Kisalföld tájegység Ásványrárói házánál kiderül, hogy a mosonmagyaróvári vérengzés egyik áldozata ebből a faluból származott, a határmenti Jánossomorja pedig a forradalom leverése utáni menekülési útvonal egyike volt, ahol egy szál bőrönddel menekültek az országból a Nyugaton jobb életben reménykedők.

Az Alföld tájegység Hajdúbagosi házában az ötvenes évek ruháit ölthetjük magunkra, és egy katonai roburral körbejárhatjuk a „falvakat", a Bagladi konyhában Margit néninél pedig csalánfőzeléket kóstolhatunk.

A kézműves asztalhoz természetesen nem csak a gyerekek ülhetnek leForrás: Skanzen Press

A kézműves programok során a gyerekek is ízelítőt kaphatnak az ötvenes évek tárgyi világából. Varrhatnak rongybabát, krumplinyomdázhatnak, készíthetnek gombfocit, de fűzhetnek nemzeti színű karkötőt is gyöngyökből. A tematikus tárlatvezetések is '56-hoz kapcsolódnak, a bringatúrák viszont a Skanzen Malom évében felújított malmait járják körül.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek