Hongkong lakossága az elmúlt ötven évben megduplázódott, és az extrém népsűrűség következtében annyi felhőkarcoló épült, mint sehol máshol a világon.

A hirtelen népességnövekedés következtében az 50-es évektől kezdve a kormány új lakónegyedek építésébe kezdett. Tekintve, hogy a terület szigetekből áll, és a szárazföld jelentős részét hegyek foglalják el, kevés terület marad, ami alkalmas az építkezésre. Ezért a tervezők vertikális irányban voltak kénytelenek maximalizálni a terjeszkedést, és így alakultak ki az extrém sűrűn lakott honkongi lakónegyedek, melyek elképesztően magas lakótornyok csoportjából állnak, és amelyeket egy belga fotóművész Kris Provoost Keleti éden című fotóesszéjében megörökített.

A fotók, amelyeket a művész honlapján lapozhatunk végig, még a mi, tízemeletes panellakótelepekhez szokott szemünknek is döbbenetesek. Egymás mellett sorakoznak a 200 méteres, akár 70 emeletes épületek a hegyek között. Csak szűk területet hagytak a tornyok között, így az épületek olyan közel esnek egymáshoz, hogy gyakran elárnyékolják a fényt a lakások elől.

Hongkongban egy átlagos lakás mérete 42 négyzetméter, amiben gyakran négytagú családok élnek. Ha fejenként számítjuk a belső területet, akkor az mindössze 15 négyzetméter átlagosan. Tekintve, hogy ilyen kevés lakótér áll az emberek rendelkezésére, a társasági élet a szabadban történik; a hongkongiak szeretnek kint lenni, főleg túrázni a természetben.

A fotóesszé ötletét a koronavírus okozta lezárások adták. Hongkongban nem vezettek be karantént, de a más országokból érkező hírek a hongkongi lakáshelyzetre irányították a művész figyelmét. Provoost megfigyelte, és fotósorozatában megörökítette, mennyire extrémek a hongkongi létkörülmények. Ha a jelen lakáskörülmények között karantént vezetnének be, az súlyos mentális problémákhoz vezetne, mondta a Dezeennek.