Amikor utazni készülünk – függetlenül attól, hogy idén élünk-e az újranyitó országok kínálta lehetőséggel, vagy későbbre halasztjuk a terveinket –, nem elég csak a repülőjegyet, a szállást és a biztosítást elintézni. Lelkileg is fel kell készülnünk az útra. Például jó, ha vannak konkrét elképzeléseink, hogy miért megyünk oda, mit szeretnénk megismerni, vagy milyen változásra vágyunk az életünkben. Sokkal tartalmasabb lehet az utazás, ha előtte álmodozunk egy kicsit a helyről. De ehhez kell valami, ami beindítja a fantáziánkat. A szellemi felkészüléshez nincs is jobb módszer, mint megnézni néhány, az úticélunkhoz kapcsolódó hangulatkeltő, inspiráló filmet. A nemzetek legjobb filmjeit összegyűjtő sorozatunkban ezúttal egy valós vagy képzeletbeli olaszországi utazáshoz adunk tippeket.
Az édes élet
Az olasz filmtörténet egyik legtöbbet idézett jelenete, amikor a gyönyörű svéd színésznő Anita Ekberg megfürdik a Trevi-kútban. Ez a kép annyira legendás, és olyan jól felkelti az éjszakai Róma érzetét, hogy bár ajánlhattunk volna más filmet is Federico Fellinitől (Nyolc és fél, vagy az Amarcord), mégis az örök klasszikusnál, Az édes életnél maradnánk.
Az ötvenes évek végi Róma sztárvilágának hedonista éjszakai életében járunk. A valaha írói ambíciókkal rendelkező főhős egy bulvárlap ismert újságírója. Az életunt, kiüresedett férfi egyik társasági eseményről a másikra jár, miközben egy tartalmasabb életről álmodik. Barátnője családot, gyerekeket, biztonságot ígér neki, de ez a "lombikélet" folytogatja. A film nagy részét a Cinecittá filmstúdióban forgatták, de bizonyos jeleneteket valós helyszíneken vettek fel, például egy palotában, Róma északi részén. Ha kíváncsiak a második világháború utáni gazdasági fellendülés modern Rómájára, ez az 1960-ban készült film jó választás.
Cinema Paradiso
A Cinema Paradiso Giuseppe Tornatore szicíliai rendező önéletrajzi ihletésű története. Egy nagyon olasz film, ami Szicíliában játszódik, és rengeteget hadonásznak benne. Amellett, hogy egy számos díjjal elismert igazi klasszikusról van szó, a Cinema Paradisot azért is ajánljuk, mert ebben nem a turista szemével járhatjuk be képzeletben a mesébe illő helyszínt, hanem egy olasz férfi életén keresztül. Egy sikeres filmrendező tekint vissza gyerekkorára, amikor hadiárvaként a kisváros mozigépészében talál pótapára és mentorra.
A kisfiú a film szerelmesévé válik, ami az egész életét végigkíséri, bár kezdetben mind az édesanyja, mind a mozigépész megpróbálja eltántorítani a hobbijától. A visszatekintés már önmagában is egy könnyfakasztó műfaj, a nosztalgia kínzó érzését pedig csak tovább fokozza Ennio Morricone keserédes zenéje. Az álomszerű hegedűszó, a férfi visszaemlékezéseivel párhuzamosan, a nézőt is arra készteti, hogy visszaidézze saját gyerekkori álmait, emlékeit. Egy kicsit olyan, mintha a saját életét élné újra a filmben, olasz verzióban.
Keresztapa
"Don Corleone. Nagy megtiszteltetés nekem, hogy meghívtál engem is a házadba, a lányod esküvőjének napján. Kívánom, hogy az ifjú pár első gyermeke fiú legyen" – mormolja maga előtt a New York-i olasz maffia bérgyilkosa, Luca Brasi az esküvői gratulációt, hogy véletlenül se botoljon meg a nyelve, amikor a Keresztapa elé kerül. A Keresztapa-trilógia olyan gengszterfilm, amiben nem is annyira a történet a lényeg, hanem az ehhez hasonló jelenetek, amelyeken keresztül a rendező a közeget ábrázolja.
A film a második világháború utáni New Yorkban játszódik, ahol a rekedtes hangú, lassú beszédű Don Corleone (Marlon Brando) áll a helyi maffia élén. Az amerikai társadalomból kiábrándult olasz közösség hozzá fordul, hogy érdekeit érvényesítse, amiért ő teljes hűséget követel meg. Igaz, a trilógiának csak egy rövidke fejezete játszódik Szicíliában, már csak azért is ajánljuk ezt a filmet, mert a maffia éppannyira hozzátartozik Olaszország nevéhez, mint a reneszánsz, a Colosseum vagy a kávé. Bizonyára kevesen vannak, akik még nem látták Francis Ford Coppola klasszikusát, de ez a film van olyan jó, hogy bármikor, akárhányszor újranézhető.
Szólíts a neveden
Luca Guadagnino Oscar-díjas filmje valahol Észak-Olaszországban játszódik, ahol az emberek azzal töltik a legforróbb hónapokat, hogy "várják, hogy vége legyen a nyárnak". Elio egy 17 éves amerikai-zsidó srác, aki értelmiségi családjával minden nyarat itt tölt, az olasz ritmushoz igazodva tengeti napjait: olvas, zenét ír, úszik a folyóban vagy a korabeli barátaival lóg. A rendszeres nyugalmat azonban felbolygatja az ókori művészettel foglalkozó művészettörténész apa 24 éves tanítványa, Oliver érkezése. A magába forduló Eliót először bosszantja a férfi felszabadult viselkedése, de lassan valami vonzalomféle kezd kialakulni kettejük között.
Ez a nyár másként alakul, mint a többi, és senki sem úgy tér haza, ahogy ide érkezett. Az első szerelem történetéhez nem is lehetne tökéletesebb a helyszín: egy 17. századi, omló vakolatú nemesi kúria a lombard vidéken, kertjében barackfákkal és egy öntözővályúból kialakított úszómedencével.
Lopott szépség
Bernardo Bertolucci 1996-os filmje nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében. Felrótták neki, hogy a főszereplőkön kívül a karakterek elnagyoltak, és hogy a film nem igazán szól semmiről. De mit számítanak ezek a hiányosságok egy olyan film esetében, ami képes felébreszteni a kínzó vágyat, hogy Toszkánában töltsük a nyarat.
A 19 éves Lucy (Liv Tyler) családi barátokhoz érkezik egy toszkán vidéki villába az egykor költőként tevékenykedő anyja halála után. A ház igazi művészkommuna egy drámaíróval, szobrásszal, szórakoztatóipari jogásszal, és szerelem témában író publicistával. Hamar kiderül, hogy a gyönyörű lány még szűz, ami alaposan felbolygatja az egyébként unatkozó lakók nyugalmát. A Lopott szépség leginkább egy életérzésről szól. Egy fülledt hangulatú nyári mozi, amiben végig érezni az olasz borok ízét, a vacsorák hangulatát, a nyáresti toszkán levegőt, miközben elképesztően szenvedélyes zenék szólnak.
Napsütötte Toszkána
Egy 35 éves írónő házassága zátonyra futott, ezért kénytelen maga mögött hagyni addigi életét, és a gyönyörű családi házból egy lehangoló, szűk albérletbe költözni. A kilátásai közel sem fényesek, a trauma hatására alkotói válságba kerül. De szerencsére nincs egyedül, legjobb barátnője befizeti egy olaszországi buszos körútra.
Hősnőnk csak hosszas győzködés után fogadja el az ajándékot, de az utazás végül olyan jól sül el, hogy haza sem jön többet, és egy hirtelen vásárolt romos villában kezd új életet. Az Olaszországban magát kereső nő képe talán klisének tűnhet, és mi sem voltunk egészen biztosak benne, hogy nem láttuk-e már korábban ezt a filmet. Mégis felvettük erre a listánkra, mert nagyon jól megjeleníti azt az érzést, mit jelent külföldiként Olaszországban élni.
Adott egy tipikus toszkán kisváros (Cortona) közelében lévő tipikus olasz villa, és adott egy kívülről érkező idegen, aki maga is úgy próbálgatja, hogy milyen olasz módon élni, ahogy mi is tennénk. Ezt a filmet a legjobb akkor nézni, ha mi is elakadtunk valamiben, ha szeretnénk egy kicsit felforgatni az életünket, vagy ha elölről kezdenénk mindent. Hol máshol tehetnénk ezt meg, mint Olaszországban – még ha csak képzeletben is, egy időre.