Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (vagy ahogy a tizenkilencedik század végi fordításokban, amikor előszeretetettel magyarították a neveket, nevezték: Dosztojevszkij M. Tódor) kétségkívül a világirodalom egyik legnagyobb alakja, akinek műveit ismerni illik. Ez egyszerre üdvös és szomorú, hiszen amit ismerni illik, az mindig tehernek tűnik. Fenébe az illemmel. Dosztojevszkij olvasása nem egyszerű mutatvány, és művei talán meg is viselik az olvasót, de cserébe olyan élményt adnak, amit más nemigen tud nyújtani.
A Bűn és bűnhődés a szerző negyvenöt éves korában, 1866-ban jelent meg, és nem aratott osztatlan sikert. Ma a legtöbben ezzel a művével azonosítják az írót, ám akkoriban a kritika kedvezőtlenül fogadta – de pokolba a kritikusokkal, ha az olvasók szerették.
Szentpétervár Dosztojevszkij életének vissza-visszatérő színhelye: rengeteget szenvedett ott, szerelemtől, szegénységtől, az elismerés hiányától, de élete utolsó, végre nyugodt évtizedét is Pétervárott töltötte. „A világ legmesterségesebb városa" – ahogy ő nevezte – ma 5,3 milliós lakosságával Moszkva és London után Európa harmadik legnépesebb városa. Kulturális és politikai szerepe, no meg földrajzának köszönhetően – a Néva torkolatánál, 42 szigeten terül el – „Észak Velencéjének" is nevezik.
Bármikor elveszhetünk ennek a csodálatos városnak fantasztikus látnivalói között, most azonban mégis teljesen hétköznapi, mondhatni unalmas helyekről lesz szó, amik tulajdonképpen még csak nem is látnivalók. A Bűn és bűnhődés helyszíneit keressük fel: házakat, hidat, kanálist. Nem tipikus turistalátványosságok, ez kétségtelen.
A regény helyszíneit alaposan feltérképezték, most azok közül szemezgetünk néhány fontosabbat. Sőt, a bűntett elkövetése éjjelén tett hosszú sétáját is rekonstruálták: szegény, űzött Raszkolnyikov majdnem két és fél kilométert gyalogolt.
Az Sz... utca
Noha a regényben mindössze „Sz... utcai házként" említik, az egyébként részletes leírások alapján a szemfülesek egyértelműen be tudták azonosítani. A Sztoljarnij pereulok és a Grazsdanszkaja ulica sarkán áll az épület, ahol Raszkolnyikov albérletben lakott, „silány kis szobája a nagy ház negyedik emeletén volt, közvetlenül a háztető alatt, és inkább valamiféle ládához hasonlított, mint szobához".
Kokuskin-híd
„Július elején, egy rendkívül meleg nap alkonyatán, fiatal férfi lépett ki a Sz... utcai házból, ahol albérletben lakott, és lassan, láthatóan határozatlanul, elindult a K... híd felé." (Görög Imre és G. Beke Margit fordítása) K, azaz Kokuskin (Kakukk)-híd. A rövidke, alig 19 méteres híd a Gribojedov-csatorna felett ível át. 1790-ben épült a fahíd, amit többszöri javítás után 1946-ban cseréltek le a mai, jellegtelen fémszerkezetre. Nem csupán Dosztojevszkijnél, más nevek szerzők műveiben is feltűnik: Puskin egyik epigrammájában, Mihail Lermontov egyik befejezetlen novellájában és Gogol Egy őrült naplója című művében.
Szofja Szemjonovna, vagyis Szonya prostituáltként nem lakhat a szüleinél, Kapernaumov szabónál bérel szobát, illetve a szobának egy leválasztott részét. A lakás feltehetőleg a Gribojedov-rakpart 73-as házszámú épületében volt. Dosztojevszkij idejében ezen a környéken lehetett felcsípni az utcalányokat.
Széna tér
Dosztojevszkij leírásában dickensi hangulatot áraszt a környék rossz hírű tere, már-már olyan, mintha az angol szerző műveiből ismerős London mocskos utcáit járnánk: „ Olyan rossz ruha volt rajta, hogy még aki megszokta, az is restellné ezeket a rongyokat világos nappal az utcán. Ámbár ebben a városrészben aligha szúrt volna szemet akármiféle öltözék is: a számos hírhedt csapszék, a közeli Széna tér és legfőként az idezsúfolt kisiparos- és kézműveslakosság olyan alakokkal tarkázta néha ezeket a belsővárosi utcákat és sikátorokat hogy szinte az lett volna furcsa, ha valaki jó ruhában van." A Szennaja Plosad rovott múltjából ma már semmi nem látható: afféle átlagos tér, metróállomással, gyorsbüfével.
Dosztojevszkij Múzeum
Az író kétszer is lakott a Kuznyecsij pereulok 5/2. saroképületében: 1846-ban egy rövid ideig, majd 1878-tól egészen 1881-es haláláig. Itt írta meg A Karamazov testvéreket. A múzeumot 1976-ban nyitották meg, és Dosztojevszkij feleségének emlékiratai, és egyéb visszaemlékezések alapján igyekeztek a legpontosabban rekonstruálni az író egykori otthonát. Az irodalmi kiállításon kéziratokat, leveleket és Dosztojevszkijhez kötődő dokumentumokat, kiadványokat, fotókat láthatunk, különböző multimédiás eszközökkel bepillanthatunk a 19. századi Oroszország életébe, hogy jobban megérthessük, illetve időben is elhelyezhessük a szerző műveit.
Magában a lakásban megtekinthetjük az ebédlőt és a fogadószobát, a gyerekszobát, de a legérdekesebb – nyilván az író dolgószobája mellett – második felesége, Anna Grigorjevna dolgoszószobája. A nő, megelégelve, hogy a hitelezők szétszedik férjét, akit felemészt ez az állapot, kezébe vette a gyeplőt, és rendbe tette a család anyagi helyzetét. Kezébe vette a művek kiadását, szerkesztette a kéziratokat, az eladásokat is intézte, azaz kőkemény és hatékony üzletasszony volt – minden alkotó ilyen társra vágyik.
A múzeum hétfőnként zárva tart, szerdán délután egytől este nyolcig, a hét többi napján pedig tizenegy órától hatig tart nyitva.
Dosztojevszkij-nap
Július első szombatján rendezik meg Szentpétervárott a Dosztojevszkij-napot, ami az egész várost megmozgatja: temérdek kulturális intézet és szervezet közreműködésével mintegy ötven esemény zajlik városszerte, amelyeken a szerzőt és alakjait ünneplik. Az irodalom gyakorlatilag elözönli a város utcáit, színdarabokat, filmeket és performanszokat is láthatunk.